Versfolyam

[Halogen]

A patak már nem csordogál,
folyik, zubog,
mint régen
s kinyílnak a sárga
vagy lila virágok
a domboldalon,
nemsokára,
tudom,
érzem,
a kikericsek,
a nőszirmok,
a vadlevendula
most érik be
a múlt év
elhullott
csillagpora.

[Trinti]

Rám vár a Bükk
ezer csodája,
hív, hogy menjek
rég jártam már nálla,
pedig a szívem
már úgy vágyik oda,
hogy lássam megvan
e még a forrás hűs vizével,
az odvas fa, minek
tövében megpihenve
lenézek a völgy ölére,
hogy megvan e még a
Nagymezőn a sok töbör,
mikben gyülik esővíz
zivatar után, s hogy
megvan e még a ménes
kik ott nyargalásznak
nyáridőben, s játszák
a lovak nászát,
s hogy meg van e még a
kilátó fenn a csúcson
a Bálvány tetején...
...ejj, de nagyon oda vágyom én!

[zsoló]

Most szívemnek kedves dalok folydogálnak
Partjára állok hát, s az éledő világnak
Kicsiny, pihés szál’it ujjammal köszöntöm
Meghajolva térden cirógatva döntöm,
Mint hajlítja szellő a mező kalászait
Láthatatlan csókol, bontva szárnyait

Most kedvemre való e tavaszt zsongó nóta
Gémberedett, zsibbadt karom télvég óta
Először ropogva kinyújtóztathatom
Kérges, cserzett bőröm érinti-akarom
Eljátszik a vén nap pajkosan kezemmel
Kihajt domboldalba, érzem, mennem kell

Most nyílnak ki szépen a kerti virágok
Lángsugarú nyaram, míg te reád várok,
Zöld ágat hajt nyárfád az ablak előtt.
S ki ifjú szívem tüzét lobbantani jött
Itt ül az ölemben, fejét simogatom
A holnap szavát még csendben ringatom

Megj:
Dőlt betűvel kiemelt idézetek:
Petőfi: Szeptember végén c. verséből

[Bogika]

A vándor kihalt tájon halad,
lábára bogáncs tapad.
Szívét a nap melegíti.
Kabátját valaki
egyszer talán ráadja,
lelkével betakarja.

[zsoló]

Csöndesen folydogál, rálehel a pára
A folyót simogatja, ködlik fehér szárnya
Takarja, vigyázza, csókolgatja némán
Gomolyog sok emlék vissza-vissza énrám…

[agnes]

Felhők közül érkezett
édes Tavasz csókja,
átölelve ringatott,
szerelmes szavakat,
sugdosott fülembe.
Nem mondom el senkinek,
hogy csak enyém szerelme!

[fényesi]

Felhők közül? Hol a folyó,
s lesz-e pajkos kavarodás,
fövenyen vajon megtalálom
majd sorsom kivetve, vagy
sodrott levél leszek, hideg,
megnehezült faág...

[csingi]

...vagy eltűnök majd a rohanásban
mint záporszülte apró buborék
létem kipukkan s jön helyembe
ezer és ezer új, hömpölyögve
bűzös csatorna felé, folyó ölelését
nem érve el soha.

[floodoftears]

Folyó partján gubbasztva
várom a víz ölelését,
hogy lelkem az eget
érje színes buborékként.

Lassú percek szárnya
simogatja homlokom,
nincs más vágyam,
látni kék otthonom.

[Bogika]

A tiszta víz elmos mindent:
a folyóban megfér itt lent
minden fájó régi emlék, kacat,
néhány fénykép, rozsdás lakat.

[Halogen]

Tegnap még patak volt
ma megáradt sártenger
A Bükk vár Téged is
körbeölelő hegyekkel
kanyargó patakokkal
magányos szívekkel
útkereső vándorokra
egy fullextra-találkozóra?
Reménysugár?
Gyönyörű hely tavasszal,
gyertek el
Nagyvisnyóra,
Szilvásváradra,
A Szalajka-völgybe,
egy magányos költő
csak halkan kérte...

[bla]

Jó gondolat, támatom,
itt felajánlom fogatom,
melyben helyek szabadok,
de én sem mellettetek szaladok!

Május 21 lehetne hát a dátum.
Ha Nemezis hagyja legyen fátum!
De bárhogy is, kell még egy-két
kocsi, hogy legyen jó locsi-fecsi!
(S ott lehessen Fényesi...)

[zsoló]

Búsan lódult neki a folyam,
Csepp-könnyeket szívott magába
Nehéz szív-áradásokat zárva
Tajtékos és sötét volt, olyan,

Mint megvadult, hallgatag bivaly:
Konok indulat feszült benne,
Hiába csitította medre,
Féktelen lett, durva, szilaj

Csak jött, alattomban, jéghideg’,
Sodra törzseket csavart, döntött
És partot alámosva ömlött
Friss vetésre sáros árvizet

Terített és agyagtemetőt.
Méltósággal tarolt házakat,
S sok tetőgerendázat szakadt,
Mint pókháló vész vihar előtt

És az ember- riadt bogárka-
Menekült megint egy csónakon
Nem töprengve szelíd holnapon
Nézve, mit épített, hiába

Mert nagy volt a folyam, s lebírta.
Új könnycseppekkel lett gazdagabb
És megint fedél nélkül maradt,
Ahogy felőle meg volt írva…

Hová futsz hát? Ott is elérlek
Folyam’im űznek szerte földön
Búsulásomat reád öntöm,
Nem tanulsz sosem, hiába kérlek…

Sorsod elől, lásd, ki nem térhetsz
Építhetsz kastélyt, büszke várat
Tudod, végül úgyis ott várlak
Szűk e Föld néked, melyen nem férhetsz

Parancsoljak-e, hogy ne ártson?
Vajh’ oly szelíd lennél, mint a vad,
Minek patáihoz csak rög tapad,
Hogy vérbe ok nélkül ne mártson!

Vagy lennél hű, bajnok a jóban?
Mit alkottam? Meglássuk tehát:
…s mi áradt, csendesülve megállt,
S újra játék volt a folyóban

2005-06-07

[Anna1955]

Folyó, játék, lubickolás,
várom már, hogy jöjjön a nyár.

Bőröm süsse hétágú nap,
Lelkem erősítse vas akarat.

Kedvesség, barátság, szeretet
E helyen mindezt megleltem.

Eltüntek a szürke napok,
De csalódott azért nem vagyok.

[zsoló]

Látod? megérkezett, deltáján szétterül a folyó
Élete véget ér, lassan pusztul, tengerbe vész
Hordaléka felcsillámló, millió darabra hull
És bíbor-lila mélybe mállik az omló vízesés

Cseppenként vegyülve, hűs padozatra ül
Elfelejti honnan indult egykor bújva útra,
Kis patakként fény-árnyakkal játszva bohón
Reppenő madarát sziklák közt is megtalálta súgva

S követte, mert szomjazva a csodát, nem tehette
Hogy megálljon, s a parton gólyafészket lásson
Büszke hajót vitt a hátán teherrel, s csalogánnyal
S ha feltámadt a szél, nem hagyta, hogy fázzon

Vágtatott paripán, szikes medrű hullám-lovon
Szomjat oltott, tarolt, majd csendesült áradása
Míg széles partok között nyújtózva lomhán feküdt
Simogató karok, hajló ágak susogtak utána

Vándorok pihentek mellette múltba elrévedőn
Gyermekek kergetőztek rá se hederítve
Hidak bámultak utána, csodálkozón, fölé görbülőn
Emlékezve rájuk a kicsavart törzset tovább vitte

Mígnem megérkezett, deltáján szétterült a folyó
Élete véget ért, elpusztult, tengerbe veszett
Hordaléka felcsillámló, millió darabra hullt
És bíbor-lila mélybe mállott az örök éj felett

2005-06-29