Elküldve: 2006 Aug 4 Pént 12:29 Hozzászólás témája:
…s csöndes folyamim, most merre jártok,
Merre vitt sodró utatok szerte az ég alatt?
Erek, patakok, bővizű források
Kristályos vizetek honnan, s hová szalad?
Kereste a vándor, ment szik pusztaságon
Elhagyva tápláló, zsombékos rétitek
Éjre hívón várta sasfészkű várrom
S szeles zúgok ágya: kőből készített
Mostan párát szagol, hűs vizek illatát
Megáll kopár ormon, csobbanást idézni
Szigeten támasztva törékeny szilvafát
Melyet körülfoly kis csermely, mily jó nézni!
Sárszalonkát, mint reppen, hogyha megzavarják,
Ím, hosszú csőrében dúl férge tusája
Ott lomha rétisas kémleli a víz partját
Nyugodt szemében tűz, mozdulatlan álla
S ki, ha zsákmányával szárnyterjesztve felkél
Megszűnik a mocsár rémült riadalma
Erdő mélyre vitorlázik, s szem elől vész
Háborgatlan marad fennkölt birodalma
Völgyek ködös ölén zúdul összegyűlve
Mormoló zajjal ront partjának a folyam
Új utat mos magának hegynek feszülve
S habos-győztesen még a rónán átrohan
Hull-hull a víz, mint megreszkető gyöngy-köd
S újra itt e vándor, magasból letekint
Szakadékos szirten szivárványt gyönyörköd
Visszatért helyére álmodozni megint
A vízre nézz! Nézd, hogy omlik habja!
Tajtékzón amikor bús gátjának ront
Hullám’i nyergén a távolt futva falja
Gyökeréig bizserg, s rábólint falomb
Szélesen sodorja, nincs, mi ellenálljon
A felmart ugar szikje sír és fuldokol
Ásólapát hagyva pusztul régi homok-várrom
Nem tér vissza hozzá büszke gyermek mosoly
Tudom, csöndes most, de ne hidd, hogy elfogyott
Visszatér a felnőtt, hisz a vára várja
Megáll vándorként a túlparton majd legott
S emlék’ire borul megkönnyezve árnya
Elküldve: 2007 Jan 10 Szerd 12:31 Hozzászólás témája:
Imhol itt van megint, elém bukkan selyme
Mint a régmúlt képen időző asszonyé
Kékes-zöldes szépen meg-megbukó kelme,
Partján egy gyermek, ki vadludat hajszol épp
Hajában pántlika: míg fut a folyóvölgybe
Kibomlik aranyló, göndörödő fürtje
Mezítelen talpát simogatja zöldje
Amint belegázol a magas szálú fűbe
Víz fölött madarak, s felhők gyűlnek körbe
Kanyarulatánál öreg tölgyek állnak
Várva türelmesen, mintegy szemlélődve
Felidézve idejét sok feledett nyárnak
Mennyi emlék lappang, s mennyi tűnt varázslat-
Iszappad ölébe beágyazott halak-
Álmaik átviszik egy jövőbeli mának
Elúszva majdan a hangos felszín alatt
S vizek mélyén csönd van, elrejtik titkaik
Míg a habok hullámgyűrűn szertefutnak
Táplálgatják télbe dermedt hő pitvar’ik
Azok álmon lebegvén hosszan aludnak
Délutánt fest a Nap ezernyi ecsettel
Bársonyos színei ömlenek a tájon
Megállítanám őt, mennie még nem kell
Palástjába fogódzkodna kezem: várjon!
De eljátszik csak, fény-árnyakban tünedez
Lomha vízhátra ül, lustán néz, lovagol
Már az ég szélére ír, Holddal szemez
Nyugvóra tér mindjárt a hegy mögött valahol
S dologtalan bámul; a komp kötél is szakadt
Moszatos oldalát kikezdték a napok
Egy árva lélek, ki őrizné, sem maradt
Kinek elmondhatná: lásd, még ím, itt vagyok!
Csak a folyó csendes, meginduló árja
Az beszél hozzá, ha zajlik a jég alant
Csak a folyó, ki holtában is békén várja
S áramlik időtlen, ringatja parttalan...
Elküldve: 2007 Feb 28 Szerd 14:16 Hozzászólás témája:
Az utolsó part
Hát hogy is volt? Előre nézni immár fölösleges
Megállt, mély lett a víz, körben partszegély
Szétterült tóvá, nádasán rigó ring, vörösbegyes
Tövénél szél fodroz gyűrűket, s suttogón beszél
Mozdulatlan, elfeküdt a tájban, békén néz fölfele
Ajkán, mint halottnak tavirózsák, s tegnapok nyílnak
Csak elidőzik némán, figyelvén, hogy gólyák jönnek-e,
S a repülők felszántva az égre mily jeleket írnak?
Hajnallal kél; arcára hűs köd csókol titkokat
Az első halászbárkák oldalát hullámmal paskolja
Szerencsés fogást ígér nekik, kövéret, biztosat
Felszínét cirógatja a reászálló hattyúinak tolla
Napkorongba bámul, forrósodik szerelmesen
Míg Ő mosolyog, s tükrében estig aranyhaját fonja
Mikor vörösbe fordul tűnve, súgja: kedvesem!
Gyönyörű álomba merül, s elismétli, mondja:
Kedvesem, kedvesem, neked teremtett az ég
Kicsiny forrás voltam, először Téged láttalak
S nem feledtem, mikor patak, csermely, folyó valék
Miért is hagysz el, utánad csillag pora marad!
Az éj nehéz nagyon, álmából egyedül ébred
Hullámain játszó messzi fényen hosszan elmereng
Mintha tudná, hová illant belőle a lélek
S a folyónak utolsó partra érni mit jelent
Elküldve: 2007 Máj 30 Szerd 16:28 Hozzászólás témája:
Forrás
Rábukkantam, ím itt, a mohos kő alatt
Épp csak megálltam két sövényvágás között
Egy erecskére, mely titokban haladt
Félénken, mint a vad, s oly tisztán gyöngyözött
Hogyan, s miért öntötték e kövér gazra?
Vergődő újszülöttként keresgélt medert
Ide küldte el őt karsztos kristály-anyja
Kérdeztem, csak nézett csillogva, s nem felelt
Hogy tétován ne tűnjön, hamar utat ástam
Megszórtam gömbölyded folyam-kaviccsal
Csobogón nevetett, s reá folyt hálásan
Játszott a napfényben, mint ezüstös kishal
Forrására lelve kővel körberaktam
Ne dúlják szét, ha megtalálják állatok
Csodáján függve még időztem, maradtam
Megnyitva kezemmel a szűk kijáratot
Vigyázom, ablakból kísérem fél szemmel
Olyan, hallod-e, mint az örök kisgyerek!
Beszél, panaszosan zuhog, s nem enged el
Pedig partja is lett, s oda gyűlnek inni verebek
S várom egyre, közeleg, beköszönt a nap
Papírhajók kelnek útra játék-vizen
Majd kiürül a ház, csak nagypapa marad
S akkor a forrás lesz vigaszom, azt hiszem...
Elküldve: 2008 Máj 17 Szomb 23:00 Hozzászólás témája:
Egy esőcsepp élete -II.
Meg nem állhatom, hogy ismét hozzád sietve menjek
Mert olyan vagyok, akár mélységbe szédült kis kavics
Melyet bérceken vágtázó vad szelek neveltek
S minek szíve hőtől, fagytól elrepedt, anyja-apja nincs
Vonz egy erő ellenállhatatlan, s visszatérnem nem lehet
Hol egy szőrös zöld levélen, növényszálon, sikamló kövön
Előre húzva mindig, megállni vágyó lusta cseppemet
S halálfélelmemben átbucskázva majd nyakamat töröm
De csak folyni kell egyre, a magasban lakók így mondták:
Ha a földre érsz becsapódva, bizony, először fájni fog
S ha mégsem, azt a gyönge fűszálat kapaszkodva fogd át
Nem fél a kiscsepp - könnynek minket sírnak - nem szipog!
Lezuhantam. Egy csillagéje már, s a föld szótlan, mogorva, hideg
Elbújnék most legelésző bárányfelhő jó anyám ölében
Mégis egyedül kóborlok a sötétbe, nem hiányzom senkinek
Valami ismeretlen zsurló bámul, s görbed álmosan fölébem
Szomorúságomban nem ettem mióta, s lásd, mégis híztam egy kicsit
Hajnalra valahogy megnőttem a sárgás Holdsugártól
Ívem, sodrásom lett, s ím, hátamon egy kiránduló pók iszik
Lepkelányok nézegetik tükröm, mi vált a gubós bogárból
És út lett előttem, girbe-gurba, de széle van, s lábolni jó meder!
Igaz, elém áll terelni néha egy-egy beásott, morc kődarab
Ám csak nevetve átbukom felette, köszöntve őt: kishaver!
És sebesen iramlok kövér zsombék alján, ő meg,... hát,... ott marad
Tegnap erecskének becéztek még a part mentén álló emberek
Papírhajót úsztatott rajtam egy csintalan kis kölök
De mára patakká duzzadt erőm, hmm..! - összesúgnak fenyvesek
Komoly víz immár, ha meghalok - szól ki egy- hídnak rádőlök
Hömpölyögve parttól - messze másik partig, megtelt élettel mélyem
Prüszkölve csobbannak belém fürödni, riasztva kis halat
Hol magas meredélynek rontva, s padra fekszem, langyos-sekélyen
Játékkal telik el időm, hogy úgy érzem néha, nem is halad
És felbukkan az első, régi emlék, hogy hozzád sietve menjek
Mikor még szélvésszel adogattak egymásnak bába-karok
Kis kavicsként, melyet bérceken vágtázó vad szelek neveltek
Megállnék immár, megjöttem, de nem tehetem: a folyó én vagyok
Elküldve: 2008 Máj 18 Vas 16:16 Hozzászólás témája: folyó
folyó
képek úsznak előttem
tájak tűnnek mögöttem
sivár partok
összeolvadva
romokon épül
a jövő
s a jövőből ismét
rom lesz
folyó
van e hatalmasabb
egyszerűség nálad
van e
bámullak s
csodállak
örök vagy szemeimben
ott vagy lépteimben
lágy vagy mint szellem
öröm rajtad lennem...
Elküldve: 2008 Máj 18 Vas 20:24 Hozzászólás témája:
A folyó, ím, zabolátlan, szabad
S új életet ad rügyfakasztón
Merre csak fektében elhalad
Táplálva árad szerte szét
Bólint ismerős kakasszón
Csalitos, vadon rétekbe gázlón
Bejárja azok finom szövetét
Mint a ló, felhorkan gát előtt
Prüszköl és nyihogva tapodja
Nekifeszül félelmetes sodra
Ami gyengébb őnálánál
Bizony, állva nem marad
De megőrzi álmainál jobban
Az ivadékból kifejlett halat
Alant aztán hidak várják újra
Cseréptetős falvak, városok
S bár a kövekkel kirakott
Rakpartokon túlra nem tekint
Érzi mérgük, s űzi számos ok
Szeretné - s nem bírja – letenni
Bűzös mocsadékuk, s a habot
Estére párás ködök hevernek reája
Kisértetként benne fennakadt fa mozog
Egy kifordult tönk gyökerére mászva
Mégis továbbúszott véle a halott
Oszló, püffedt arca kajánul vigyorog
A partot kémleli segítségért, hátha
Szegedig kifogja egy varsa, vagy horog
Szótlan temetni, csak tenni, mi a dolga
Forró nyárban megjönni éltetőn
Egyedül meredni a sápadt Holdra
S marhacsordát itatni szomjas délelőtt
Így volt ez, s lesz minden holnapon
Míg kútágas áll fényes delelőn
A folyó folyjék mindig, úgy legyen dalom!
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
