Szerelmes versek a világ költészetéből (1.old.tartalom)

[Anna1955]

Gyulai Pál: Szeretnélek mégegyszer látni

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

[Anna1955]

<p align="center">Maszong József :Megleltem...


Megleltem benned, mit az ábrándok szőnek
gyengéd szerelmét két ragyogó szemnek,
eper ízű ajkaidnak bársonyos csókját
ezerszínű rejtelmet tested minden pontján,
álmaimban kerestelek,- téged hívtalak
nyújtottam az éjjelt kerüljön a hajnal,
az első sugarak ablakon kémlelték
ábrándból szőtt ruhába öltöztél,
felkapott a fény s elvitt magával
de jő az éj újra karomba zárlak,
minden éjjel újjászületik
a szétrebbenő álmom
veled...,

</p>

[Anna1955]

Somogyi Ottó: A Szerelem szonettje


Óh, de mennyit vajúdtam egykoron!
Mikor elhagytam régi kedvesem,
S gyönyörszeme csillogott nedvesen!
Én szívtelen! Csak ittam jó borom!

De máskor más bocsátott utamra,
Maradni ott hiába akartam,
Csizmámról tévút porát vakartam,
S beneveztem egy újabb futamra.

Óh! Nektek adtam minden hitem, Nők!
Veletek, vagy nélkületek élek?
Csodálatos, szerelmetes istennők!

A szabadság csorba kincsem; félek.
Ha kalandvágyam tovább már nem nő,
Megnyugvást szerelemben remélek.

[Anna1955]

Bartalovics Zoltán: Tüskék

Azt mondtad, rózsát csókolsz ajkamon.
Most tüskék tépett nyomát érzem én.
Azt mondtad, tolvaj minden alkalom.
Most emlékem, csak lopott szerzemény.

Tudtad, hogy elmúlik minden óra,
én mégis hittem a múló időt.
Tudtad, hogy szomjazom a jó szóra,
én mégis fulladtam kutad előtt.

Azt mondtad, egy lélek a két világ.
Most sírva kántálok egy halk imát,
és lelketlenül taposom utam.

Sztentori hangoddal kiált a szél,
de Te mégis itthagytál könnyedén
csalános, szúrós emlékű múlttal.

[Anna1955]

Földi László: Lehunyt csillagok

Lehunyt csillagok sublótjában kutatok,
Míg ujjam közé szőtt szálak közt matatok,
Szeretnék szerelmet hajad közé túrni,
És álomarcodra varázsigét súgni…
Hogy szívünk dobbanását újraszámoljam,
Majd ajkad csókos rezzenését hallgassam.

Lennék tarka lepke, ki szirmát keresi,
Csacska szellő, mi a világot átszeli,
Sóhajként melled bársonyához simulnék,
Míg minden rejtelmed egyformán szeretném…
Hogy a rút felhőket tovahessegessem,
Majd megzilált lelkem tenyeredre tehessem.

[Anna1955]

Vas István:Levél a túlvilágra


Már negyven éve, hogy utolszor átkaroltuk egymást
(Egyébként először is, azt hiszem:
Még nem volt divat férfiak között az ölelősdi),
Én elfordultam csüggedten, te ott maradtál,
Mert nem és nem akartál csalni, bújni,
Lesz, ahogy lesz, ahogy Isten akarja - mondd,
Negyven év múlva már bevallhatod,
Hogy gondoltál-e gondolattalan
A nagy versekre, amiket megírsz majd.
Megérte, mondd? Tudom, neked megérte
A költészetért keresztre feszülni
És feltámadni versekkel rakottan.
Vagy írtunk-e szebb verseket azóta
Mi, akiknek megadatott a vénség?
De te, Miklós, nem fogsz megöregedni,
Ma is fiatalon s beszennyezetlenül jársz
Azon a megharcolt meredek úton
Amaz Ország felé, amelyben sose csalódtál.
Érvényesebb jel nem került kortárs útlevelére:
Megszáradt sárral kevert vér a hiteles pecsétje,
S ezt nem vonhatja vissza senki semmi módon.
Menj hát, Miklós, előttünk, per saecula saeculorum.

[Anna1955]

H. Nagy Gabriella: Rabod vagyok!

Rabod vagyok szívem!
Ajkam vágyakozó sóhaj,
álmaimban téged látlak,
s lelkem emésztem.

Édesebb vagy a méznél,
s zamatosabb
a ropogós cseresznyénél.

Rabod vagyok szerelmem!
Hajam aranyló búza
gondolataimban ott a vágy,
s testem örvény húzza.

Simogatóbb vagy a szélnél
s perzselőbb
a Nap forró tüzénél.

Rabod vagyok édesem!
Mikor kezem kezedbe teszem,
s szemem boldog könnyeit
érzéki ajkadra hintem.

[kritta]

Heinrich Heine: Szorítsd arcomhoz
(Lehn deine Wang')

Szorítsd arcomhoz arcodat,
s a könnyek majd egybeomolnak!
Borítsd szívemre szívedet,
s a lángok majd összelobognak!

S ha a könnyeink patakja már
e láng-árral tovavágtat,
s bár két karod ölelve zár -
megöl a vágy utánad!

Jékely Zoltán fordítása

[Anna1955]

Lakatos Zsuzsa: A lopakodó éjszaka


Az éjpók szorgoskodik már az égen,
Lopakodik a fekete éjszaka,
Sötét hálót fon a felhők közt félszegen,
És kacsintgat a csillagok fényhada.

Messze egy szomorúfűz búsan mesél,
Mosolyogva hallgatja az öreg hold,
A távolból hársfa illatot hoz a szél,
Körbefog, és védelmezőn ránk hajol.

Álmok szárnyán indul útjára a kéj,
Suttognak már a szerelmes sóhajok,
Fellobban valahol a forró szenvedély,

S nevetve integetnek az óhajok.
Majd a lassan úszó, fodros fellegekre,
Ismét mély, csendes álmot szór az este.

[Anna1955]

Gámentzy Eduárd: Emlékszel!?

-Emlékszel?
Függönyök mögé zártuk a napot.
Nem akartuk,
Bántott a fénye.
Másnapos ingeink gyűrődéseit,
Takartuk puha éjsötétbe.
Gyufával gyújtottam holdvilágot,
Sápadtat, szelídet, álmodót.
És bejött akkor a Göncöl-szekér
A szobába, s én csak álltam ott
Mozdulatlan csodálattal.
Mert tudtam, hogyha mozdulok,
Ha eloltom azt a cigarettát,-
-Kialszanak a csillagok.

[Lacoba]

Két Appolinaere-t én is szeretnék beídézni, mert hatalmas sorok ezek. Elnézést, ha már itt lenne, de számomra az egyik legszebb ötsoros, a másik pedig szintén nagyon mély. A színek pedig a vers színei nálam.

Appolinaire : A búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az õsz halott
E földön többé sose látlak
Ó idõ szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

ford: Vas István

Appolinaire : A búcsúzás

Sírásuk szállt csak vészesebben
S az arcuk volt megtört fehér
Mint tisztaszirmú hó ha lebben
Vagy két kezed A sok levél
Csókomra hullt a rõt ligetben

ford: Radnóti Miklós

[Anna1955]

<p align="center">Szemendei Ágnes: Emlékek nyara

Nézz rám !

Jaj,..ne igy mondd el, ilyen elárvult,
bús szavakkal, milyen volt a nyár,
és a ránk mosolygó hajnal.
Örülj, mint fészkének a madár,
egy kedves emlék legyen védett,
ne lehessen martaléka a feledésnek.
Hogy porrá lesz testünk, miért érdekel?
Nem az számit, mivé leszel!
Csak az idő, annak jótékony hatalma az,
mely mind azt megadhatja,
mi szívünk akarata.
Izgasson az, hogy esetleg igent mondok,
vagy talán nemet, ....ne az,
hogy porbol vagyok, és porrá is leszek.
Nincs vége még,...a nyárnak,
hosszú lesz heve,... de ha majd
hűvös szelek járnak,.. .és a felhők,
hókabátban poroszkálnak az égen,
akkor mi,....kézenfogva lessük a havat.,
és egymástól követeljük a csókokat.

</p>

[zsuka49]

Eminescu: Ó, JÖSSZ-E MÁR?

Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél;
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

Karomba veszlek itt megint,
míg szemem szomjan rád tekint,
s fejem válladon elpihen
szép szeliden, szép szeliden.

Hányszor bolyongtunk, édesem,
e völgy ölén s a réteken!
s fölemeltelek, drága társ,
hogy messze láss, hogy messze láss.

Vannak e földön mindenütt
szép nők: szikrákat szór szemük,
de mint te, oly kedves, komoly
nincsen sehol, nincsen sehol.

Te vagy a lelkem, életem:
tündökölsz tisztán, fényesen:
hol is találnék csillagot,
mely így ragyog, mely így ragyog?

Késő ősz van, csillan a dér,
halkan csörren a holt levél,
didereg a puszta határ -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

(Képes Géza)

[Maurice]

Dylan Thomas: Ha csiklandozna szerelem csípése

Ha csiklandozna szerelem csipése,
mihaszna lány csavarná el fejem,
háncsból kikelne, hántaná a héjt,
és mint kisborju piros érintése,
fakasztana tüdőmből nevetést:
almát, vizözönt nem félnék sosem
s tavaszi pörsenést.

Fiu lesz, vagy lány? eldöntik a sejtek,
mig hús szilvája hull, akár a láng.
Ha sarjadzó haj bizsergetni kezd,
ha szárnyaló csontok barlangból keltek
s baba-comb közt emberi viszketeg:
nem rémíthetne a bitó, a bárd
s harci pálca-kereszt.

Fiu lesz vagy lány? eldönti a kéz majd,
mely zöld lányt, párostól, a falra fest.
Ha belém-furakodna szerelem,
ha majd piszkáló pimasz kölyök-éh hajt,
hevet gyujtva ernyedt idegeken:
nem félnék ördögöktől, szomju test,
se tőled, sírverem.

Ha csiklandozna szerelem csipése,
melytől nem simul ki a ránc soha,
se beteg vénség fürtje a fejen:
az idő, a kár, a szomj szüzi fészke
legyeknek hagynának vaj-hidegen,
szennyes tajtéktenger megfojtana
lábadnál, kedvesem.

Félig enyém, félig az ördögé
e világ, nő-mákonytól részegen,
villás némber-szem bimbóján köröz.
Vén csánk veleje, mint a magamé,
a tenger minden heringje büdös;
ülök s a kukacot nézegetem,
mely rág körmöm mögött.

Csak ez csiklandoz, ez az egy csipés.
Alfelén hintái a bütykös majom,
vérhomály s dajkáló pólyák alatt
nem éri el a kacaj éjfelét,
akkor sem, hogyha szépségre akad
anyán, lányon, s hágy horzsoló uton
hat apró lábnyomot.

Mi hát e csípés? a halál csipése?
Csókban a bogáncs: a szád, kedvesem?
Kereszten nőttünk, tövissel, a fán?
Holttestnél csufabb a halál beszéde,
hajad beszédes sebeimre száll.
Ha e csipés ér: az ember legyen
az én metaforám.

(Weöres Sándor)

[Anna1955]

Gamentzy Eduard: Legyél te!


Legyél te sóhaj..
S én vigasz…!
Vagy görcsberándult… torz. grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz…

Legyél te mosoly,
Én a könny…!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd,… hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya…
Én a tűz…!
Kit olthatatlan vágya űz…
Kétvégén égő… szörnyű… tánc…
-Kegyetlen… gyönyörű románc…