Elküldve: 2006 Júl 24 Hétfő 7:38 Hozzászólás témája: 30. heti Anonym versverseny
Az ANONYM versverseny szabályai a következők:
Minden regisztrált tag annyi verssel pályázhat, amennyivel akar.
A pályázatra küldött versek az eredményhirdetésig nem jelenhetnek meg a FullExtra egyik felületén sem.
A pályázatra benyújtott verseket Anna1955 moderátornak kell elküldeni privát üzenetben. Ide a topicba a vers egy azonosító rendszámmal kerül általa, név nélkül!!
A pályázó a verset, vagy verseket a hét bármely napján küldheti az adott héten, hétfőtől csütörtök estig.
A szavazás menete azonos az eddigi versverseny szavazási szabályával ami az, hogy minden szavazásra jogosult tagunk három verset jelöl meg péntektől vasárnap estig bezárólag. Itt a megjelölés a vers rendszámát jelenti. Szavazásra minden regisztrált tag jogosult egyszer, aki a szavazás kezdő napján, tehát pénteken, már regisztrált tag volt.
Az a vers nyer, aki ezen a nyilvános szavazáson a legtöbb jelölést kapta.
Ennek erdménye hétfőn kerül összesítésre és kihirdetésre, az összes szerző nyilvánosságra hozatalával egyetemben.
A nyertes vers egy hétig a főoldalon lesz olvasható, kiemelt helyen, a másik versverseny első helyezettjével együtt.
Az ANONYM versverseny topicba hétfőtől csütörtök estig, csak az Anna1955 moderátornak küldött, és az általa feltett versek mehetnek be. Megjegyzések, szavazatok nem!
Pénteken, szombaton és vasárnap pedig csak a szavazatok mehetnek be, ami mindössze annyi, hogy a szavazó tag, beír három rendszámot.
A beírt három szám sorrendje mindegy, mindegyik értéke 1 szavazat.
Mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére nagyon sok alkotás születik, még fontosabb lenne, hogy minél többen szavazzatok.
A versenyben egyik héten a téma, másik héten a cím lesz előírva, felváltva a másik versversennyel...
mikor az ember egy panellakás
negyedik emeletén alig látja a napot,
akkor idézi fel a génjeiben meglévő
ősemberi tegnapot.
ült a barlangban, a tábortűznél,
odakünt a külvilág neszelt, vagy járta
az erdőt, testéhez símultak füvek, bokrok,
erős vállán tegez.
otthonunk erkélye egy kis erdőre néz,
így a szomszéd tányérja helyett
látjuk a zöld minden színét.
egy dermesztő hideg télen, mikor
még az ember lelke is fagyott,
tettünk ki a madaraknak sok
jóféle magot. jöttek is szép számmal,
rigók, cinkék, meg egyéb vendégsereg,
nézték, hogy az étlap vajon mit rejteget.
elmúlt azordító tél, jött helyette forró
idő. nyitva az erkélyajtó, takaró le,
elég egy vékony lepedő.
egyik hajnalban, mikor még a nap is
félálomban szendergett, az erkély
korlátján megjelent egy rigó, még jó,
hogy nem a teljes madársereg.
fél ötkor elkezdte énekét, szállt a
dal messze el, s lám, néhány perc múlva
az egész erdő vele énekelt.
másnap ismétlődott a közös " danoda",
fél öt, rigóm kezdte és szólt a madár
szimfónia.
az első időben még bosszankodtam,
hogy hajnalban, pontos időben ébreszt
a kis óra-zene-mű, mikor az ember aludna
még , lám az élet mily keserú.
azután el kezdtem figyelni kis karmesterem
'kezét'.
megadta a hangot, a zenekar válaszolt rá
és együtt játszották a csodálatos erdei zenét.
hallgattam és visszaidéződtek bennem ősi
emlékeim. mikor jártam az erdőt, vállamon
kemény tegez volt, combomat símította
fű és bokor, hívó hangomra a természet felelt
és az erdő velem együtt énekelt.
Égig érő fák között lépkedek.
Kíséri utam rég kiszáradt,
halott folyómeder.
Néma az erdő. Madár sem dalol.
Porszemnyi vagyok itt,
Kiszolgáltatott…
Levél sem rezzen,
templomi csend honol.
Magába zár az erdő
szinte fojtogatón.
Ág reccsen …
a csendbe hasít.
Ösztönöm súgja:
jár mögötted valaki!
Ősi félelem tör reám
borzolja idegeim..
S a csendbe, mely beáll,
a fölém boruló
bölcs, öreg fák szava
titokzatosan belemuzsikál…:
„ Láttunk mi a sok-sok év alatt
bujdosó betyárt… ki fáradt lován
a még csobogó patak mellet,
magányosan poroszkált…
Barlangban meghúzódó, szakállas remetét…
Frontról szökött öreg bakát,
ki eldobta gyilkos fegyverét…
Hallottuk háborúk zaját messziről,
de tűzvihar minket el nem ért…
Láttunk szerelmespárt… kik
vágyukat oltva itt boldogok voltak…
Hallottunk csörögni láncokat….
Csendünket felkavarta néha
víg kacaj,
turistahad…
visszhangzó hahó…
De végül elmentek mind….
s nem maradt más, csak
mi most téged is megérint…
Lelkedet templomi áhítatban tartja,
képzeletedet szárnyra kapja…
Meghallod ha kicsit figyelsz:
az erdő csendjének bűvös éneke…”
én,.........................tam....tatam.
az erdő éneke vagyok..tam..tam.
a képernyődön énekelek.......tam
vagy már füledben...tam..ta...tam.
tam...tam.
tudom.
és hallod az erdei szimfóniát! ..tam.
énekeljünk együtt..tam!
tam...ta...tam.....tamtam.
Elküldve: 2006 Júl 27 Csüt 21:32 Hozzászólás témája:
200630/8
tamiska: Az erdő éneke
Régen történt, igaz sem volt talán,
Ha kételkedsz, hát koccintsál velem,
Rózsaszínű vörösbor-mámorban
Fogadd el tőlem a történetem!
…………………………………………..
Madárfüttyre hangoltam a fülem,
Másolgattam a csodás dallamot,
Csücsöri szám, - mint repedt hegedű-
Szólt, majd mondta: jobb, ha hallgatok.
Ábrándozva Őt hallgattam újra,
Az eget tartó lombokat néztem,
Mennyi szépség! - mintha film peregne,
Első randevúnkat felidéztem:
………………………………………….
Madárfüttyre hangoltam a fülem,
Másolgattam a csodás dallamot,
Minden szépet lába elé tettem,
Szeretgettem, de Ő csak hallgatott.
Emlékszem- szemem hunyom, látom;
Halványkék ruha, forrásvíz-csókok,
Madár trilla, susogó lombok közt
Még mindig hozzád, csak hozzád szólok.
Dédelgettem, igaz sem volt talán,
A Vértesek közt Galla-patak zúg,
Bolond szívem kihagy, nagyot dobban,
Száz éve történt? Éppen ugyanúgy…
Erdő hűs templomába lépve,
fensége kényszerítne térdre,
hallgatom csendes áhítattal,
zöld orgonáján hogy zeng a dal,
Te Deum szól ezer hangon,
......minden hangban Istent hallom:
..........minden levélrezdülésben,
..........minden bogárzümmögésben,
..........minden avarzizzenésben,
..........minden kígyószisszenésben,
..........minden kósza fénynyalábban,
..........minden pille szárnycsapásban,
..........minden szellősuttogásban,
..........minden ezüst pókfonálban,
..........minden harmatcseppesésben,
..........minden madárcsirrenésben,
..........minden reccsenő kis ágban,
..........minden őzlábdobbanásban,
..........minden bagolyhuhogásban,
..........minden harkálykoppantásban,
..... minden hangban és minden színben
a Te Deum zeng örök létben,
zöld orgonán úgy zeng ez a dal,
hallgasd hát csendes áhítattal,
fensége kényszerítsen térdre,
erdő hűvös templomába lépve!
Akár még mindig dús lombú tölgy lehetne,
de akkor a bús combú hölgy vajh, min ehetne?
A tévéből kiállt ki egy sztár: „Asztala viszta!”
Tisztességes özvegyünknek asztala tiszta.
Nem kőris! A zümmögő légy őr is. Köröz.
A körözött felett, melybe mártózik a chips.
Tölgyasztalú hölgy aszaltan un, s kiált: „Csípsz!”
S akáclegyezőjével csap nagyot a légyre.
Ideges, mert a falu jegyzőjét várta négyre.
A bükkösből faragott szobor a komódon trükkös.
Szemérmetlen pózba véste magát egy ük ős.
Juhar öltözőszekrénye tükrös odvában a szú
él évek óta. Kristálypohárban gyöngyözik az aszú.
Jegyző nem jön, bor fogy, szomorúan száll a nóta,
a falu felett az erdőben a favágóknak kötelező kvóta,
napra kiszabott köbméter, zeneszerszámuk a láncfűrész,
recsegőn fájó hentesmunka ez, az erdő nyögve tűr és
sikít, kilométernyi éter lebeg, mint zselatin fátyol,
e dal nem latin, egy munkagép is tölgyet lapátol,
táncol egy lánc, mikor vén fába vidáman hasít,
özvegy hölgyünk elszundítva fejezi be a nasit.
Miközben üvölt egy fa: „Gyilkosok, kit érdekel, élek-e?!”
Fejszecsapások alá szorul az erdő ordító éneke.
A hortyogó hölgy alatt a nyikorgó pamlag álma
egy távoli oázisban természetnek hűst adó pálma…
Langyos májusi reggelen,
Békésen sétáltam az erdőben.
S mily csodában volt részem,
A természet énekelt énnékem.
Ballagok a hűs lombok alatt,
S hallgatom az erdei hangokat.
A természet komponálta éneket,
Mely megnyugtatja lelkemet.
A fák lágyan susogó vokálját,
Pataknak csilingelő csobogását.
Hallom a suhanó vadak neszét,
Párját hívó madárkák énekét.
Minden állatnak van hangszere,
Természet által elrendelt éneke.
S mind tudja mi lészen a dolga,
Hamisan nem zenél egy se, soha.
Ha szükséged van cseppnyi nyugalomra,
Nem csalatkozol az erdő énekében soha.
Lehunyod a szemed, s hallgasd e csodát,
Nyugtalan, zaklatott lelkednek orvosát.
erdő szélen két falu közt valahol félúton áll
az öreg malom emlékeimben élénk még a kép
a földes út végén bókolnak felém az apám ültette
jegenyék a malompatak felett átívelő híd megőrizte
a döccenő kocsikerék nyikorgó jókedvét hisz
újra hazaért meg se hallja hogy zsémbel a mama
hol szöszöltél öreg már megint kihűlt a vacsora…
csak morogjon mindez nem érdekes végre itt az est
beszívhatom a pipadohány gomolygón édes illatát
hátam mögött tudhatom ismét mint rég a nagypapát
ha alábukott már a nap a malom emeleti ablakából
együtt lessük az erdő széli árnyakat várjuk a csodát
mikor tűnik elő az első bika hogy óvakodik csendesen
néhány őzsuta félelemmel vegyes tisztelettel figyelek
a derengő holdvilágnál és meglátok egy remegő lábú
kisgidát majd együtt rezzenünk mikor újra halljuk
a megriadó dobogó csapat furcsán ugató dalát
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2006 Júl 31 Hétfő 5:51), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
