Várjuk a verseket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni ide, csütörtök éjfélig, péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést a szavazóktól.
(Felhivjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló jelölése (szavazat) a kiértékelésnél nem minden esetben kerül beszámításra.)
A versverseny 2006 25. hetétől egy kis módosítás lépett életbe.
A verseny akkor lesz érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén szavazásra nem lesz lehetőség.
(Ezért nagyon fontos, hogy TE is megtiszteld a többieket verseddel. Köszi!)
Kezedben arcom,
mosolyod látom,
örülsz most nekem,
látom szemeden,
szorosan ölelsz
-el nem engedsz,
fogod a derekam,
kezeid közt a hajam.
Sóhajod hallom,
simitod arcom,
csókol a szád
-s benne a vágy,
mellemhez érsz,
játszik a kéz:
csípömön időz,
fenekemen köröz,
testem már libabőr
-ó csodás gyönyör
míg hozzám simulsz,
a csúcsra eljutsz
-én örömödben égek
s eggyé válok véled...
gyengéden pusztító minden érintésed,
titkom billentyüit lenyomva, ott ragadt.
forró kávéd, kezem hideg fonákjára,
izzó ívet húzott - páratlan pillanat.
sem napok, sem hetek nem fognak a képen.
nem hallok. nem mozgok. reszketö múlt idö.
nem megyek sehova. hiába elöttem
fekete füzö és befüzetlen cipö.
láthatatlan lettem: csend a sötétségben.
szálkás padláslépcsö, lélegzö lépések.
lezárom a dobozt. nyálazom a címkét.
vakon kaparom rá: gyengéd érintések.
kívánlak, mint nőt soha még.
gyengéden érints meg!
vagy szedjél darabokra szét!
érezzem szád!
amint falánkan szeret.
érezzem kezed!
mikor gyönyörhöz vezet!
testünk feszüljön egymásnak!
ez ám a jó lakoma!
két kiéhezett farkas
szerelmes mosolya.
harapjuk egymást!
érezzük testünk sós ízét!
kiáltásunk hallja a forró pokol,
és legyen rá irigy a szemérmes ég.
harcoljunk egymásért!
mit harcot nem vívott senki még!
gyengéd érintésed testemen.
szavaimmal betakarlak.
szeretlek, szeressél!
Ha nem vagy velem, csak nyöszörög a holnap,
Testem kezed hiányán hangosan kiált,
Egyedül félek, nem tudom, hogy hol vagy,
Nélküled a virágzó oázis is sivár.
Lángra gyúlnak a tőled kapott bókok,
Borzongok - szerelmes nézésed felhevít,
Simogatón érzéki, édes a csókod,
Gyengéd érintésed a mennybe felrepít.
Bánatom mosollyá szelídül, ha itt vagy,
S a kimondatlan szó elolvad ajkamon,
Szívem dobbanása néha-néha kihagy,
Míg forró suttogásod aléltan hallgatom.
Boldogságkönny arcomon, némán lepereg,
Vad vágyunk láttán - az égbolt is megremeg.
Jj' de szeretem a káoszban a rendet;
Ahogy elomlasz a fehér paplanon,
- mezítelenül- takargatva kezeddel magad,
(Eggyel kevesebbed van : )
S kezemmel, mint pányvátlan csikóval,
A kihagyottat így megtalálhatom.
Jj' de szeretem a tágra nyílt szemed
Amik felisszák a csodálatomat.
Kitárulsz elém, - izgalmas asszony-,
Csókolgatsz, bár meg sem érint ajkad-
Kuncogva várod - tiltakozva
Kérve- rajongó simogatásomat.
Ha elalszol, szemem lesz a kezem,
Érintelek, mint alkonypír a rétet,
Pilláidon álmokat kutatva
Betakarlak - aludj kedves-
Őrizzed az álmainkat,
És várjanak a legszebb ébredések.
Nézem, ahogy alszol. Szemhéjad nem remeg.
S mint a holt, ki ravatalon csipkék közt hál,
arcoddal üzened az angyalok helyett,
hogy enyészet testekben nincs több kikelet.
Édes szád sarkát mosoly nem ékesíti.
Redők sem sebzik gondtakaró homlokod.
S míg álmodat lesem, félek, elfelejti
szusszanását a lepedő meglebbenteni.
Beleborzongok... Mily' rossz lenne nélküled!
Levegő után kapkodok, hogy ne sírjak
és arra gondolok, húsz év nem évül el
egyetlen pillanattól ...és szíved lüktet!
Megnyugszom lassan, és testem ernyedni kész.
Örök félelemben virrasztok melletted.
S hajnalban, mikor takarómmal felém lépsz
lágyan megcsókolsz... Istenem! De jó, hogy élsz!
Belém csókol
hajnali zöld szemed
két kerek tükre,
míg borostás mosolyod
ott csücsül a
félregyűrt paplanon.
Hajnalba csavarodott
tekintetem bontja
kávészagú suttogás,
mire ébredő létem
sejtelme olthatatlan
narancs lángra kap.
Bőröm alatt a
szerelmes reggel gyalogol,
érzem:
tenyerem tenyérhez
végtelen hajol,
párnánkon a lélegzet
birsalmasajt-szívet bókol.
Egy kéz, egy váll, két kebel és egy popsi,
altest könyörgése, ugye nem kopsz ki?
Négykezes remekmű nagyzenekarban,
láb a láb között, kar öltve kap karban.
(Jobb tán, mint nőnek nyáladzó mopszli,
haha, a hazatérő férj zavarban…)
Vonóként siklik rajta, mint hegedűn,
mennyivel jobb így, mint markos egyedül!
Felajzott húrját finoman pengeti,
dobverőjét hím himbálva lengeti.
(Mikor az egyik áll; másik egyed ül,
dübörgő sikolyát végre engedi…)
Aztán csend, kusza álmok, jön egy új nap,
hol tivornyában kéjes szelek fújnak.
Pezsgőben fürdik tucat élveteg test,
az éj a sok pőrére árnyakat fest.
(Sűrű érzékek engednek az ujjnak,
Bujaság tobzódik szét, senki sem rest…)
Kábán és fennakadt szemekkel keni
magán a nedűt egy nő, már-már zseni,
hisz párok vegyülnek közös ülésbe,
izgató golyók remegnek szülésbe.
(Több mohó férfiszem szabadon feni
gátlástalanságát minden szűk résbe…)
Combok között vetkezi le titkait
a félő szemérem - ajkak csókjait
rázza össze vegyületté parázna
álmában hímes tagokat hahh, rázna.
(Egy színésznő megrészegült bókjait
ontva szilikon mellel magyarázna…)
Gyengéd érintésben rázkódó gyönyör,
űző kedv hosszúra nyúl, mégis tömör,
pár szempár megfakul, más új lángra kap,
izzadó testek, mint piramis rakat.
(Valaki arcán féltékenység, csömör,
nője öle szabad préda, kirakat…)
Öt kéz, két váll, hat kebel, három popsi,
mozdulatok; ide be, oda hopsz, ki!
Végül pálcáját töri a karmester,
függöny zárul az érzékiség teszttel.
(Másnap öröm, vagy közöny, annak rossz, ki
duhajkodni vágy, de szerelmet veszt el…)
Csatlakozott: Feb 07, 2005 Hozzászólások: 94 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2006 Szept 28 Csüt 20:13 Hozzászólás témája: Tagadj meg
Tagadj meg, ha csókom
nem oly lágyan érinti meg
szépívű ajkadat
ahogy a hajnal csókja
suhan át az alvó virágokon
lehörpintve róluk
a mézízű gyöngyharmatot.
Tagadj meg, ha kezem
nem oly puhán simítja végig
gazella testedet
ahogy a hűs reggeli szellő
hullámzik végig
az aranyló búzatengeren.
Tagadj meg, ha nem én leszek
ki legszebb perceit adja életednek
s nem tudnék oly szépet varázsolni
mint milyet a delelő nap vetít eléd,
tünékeny csodálatos képeket.
Kergess magadtól messze el
mint undok álszent csalót
ha nem úgy ölellek át
mint ‘hogy az életet adó levegő
öleli óvón e gyönyörű földet.
Ne kíméljen engem szikrázó haragod
ha nem tudnám teljesíteni minden,
még ki sem mondott óhajod
ha nem azt keresné érted égő lelkem
hogy Téged az öröm mámorába rejtsen.
Pusztíts el, -- vagy engedd
vágyam, dobbanása legyen szívednek
hogy az álom valóra váljon
a „kék madár” válladra szálljon.
Sóhajom – sóhajod legyen,
legyen mire oly rég vágyom
üstökös mámorként omlani
szivárvány-gyönyör öledbe
mint ahogy a folyók ömlenek
a szikrázóan mélykék tengerekbe.
S ha, „Abban” a pillanatban
felszakadó sóhajodban
nem semmisül meg minden bánat
s egy villanásra
nem lesz vége a világnak
s nem hullsz párnádra aléltan
mint fáradt vándormadár a célban.
Tagadj meg! Kergess el!
Szikrázó haragoddal pusztíts el!
Mert hazugság volt minden ének
dalaim csak hamis fények
s nem tudtalak mennybe vinni téged.
Harmat érinti ajkadat
Akartam csókolni én is
Napfény simítja arcodat
Gyöngéden érinti szél is
Szemed ragyogva rám tekint
A vágyak csillognak benne
Pillád megrebben már megint
Mintha két pillangó lenne
Ajkamra szállva megpihen
Érintve elidőz hosszan
Mindent követel reptiben
Viszonzom, hogy meg ne fosszam
Magam a boldog percektől
Könnyed csókok közt lebegek
Függök szerelmes hercegtől
Végre valakit szeretek.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
