Elküldve: 2007 Feb 24 Szomb 12:24 Hozzászólás témája: Petőfi Sándor: Mi a szerelem?
Petőfi Sándor: Mi a szerelem?
Süldő poéták, bikficek,
Ugyan ne csiripeljetek
A szerelemről! kérlek szépen
Az emberiség szent nevében,
Melyet kínpadra vonni vétek,
Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek.
Tudjátok: melyik fán terem,
Milyen madár a szerelem?
A kotyvaszték, mit fejetek
Rosz bögréjében főztetek,
A sóhajtások galuskája
Pityergések levébe hányva,
Epedéssel megsáfrányozva
Vagy kakasdühhel megborsozva,
Oh én szerelmes istenem,
Ez még koránsem szerelem!
Még várjatok, kis bikficek,
Kissé nagyobbat nőjetek,
Hogy a szerelmet ismerjétek
És azt megénekelhessétek. -
Viselni hosszú éven át
A szívben a kétség nyilát,
Teremteni legmelegebb
Vérünkből szép reményeket,
Csak azért, hogy meghaljanak,
Hogy minden istenadta nap
Legyen egy-egy kedves halottunk,
Kit kínosan kell megsiratnunk;
A rágalomnak óriási
Kigyófarkával szembeszállni,
Eltűrni oly bántalmakat,
Mit megtorolni nem szabad,
Mert kedvesünk azé, ki bánt,
Aztán elvenni a leányt,
Eldobni érte szabadságunk,
Mely legimádottabb sajátunk,
S fölvenni a könnyű szabadság
Helyett az élet súlyos gondját,
Dolgozni napok s éjeken,
Hogy ételünk s ruhánk legyen;
S ha feleségünk tán szeszélyes,
Magunkat szabni szeszélyéhez,
Hogy már ha kell örömtelennek
Lenni egyik vagy más életnek,
Mienk legyen örömtelen...
Lássátok, ez a szerelem!
köpenyünk zsebében leélt éveink
több, mint fele.
elporladtak a vénülő-csalódott
idővel, de
szájukban a "csakazértis" menthol-ízű
lehellete.
mielőtt elkezdenéd számolni
hajszálaid gyérülő, szürke sorát,
emeld fel tenyered!
érezd a tüzet, amit én is érzek,
és igyuk együtt az öröklét
mézédes borát.
most hiányod perceit
egyedül számolom.
tolom félre keserű borom.
nem mozog a toll,
nem röppen a rím.
hálótársam egy poló,
melyben tested illata
emlékekre hív.
gyűrött lepedő,
összekuszált takarók alatt,
testünkből ott maradt
sok-sok piciny darab.
Szemednek gyönyörű,
Napraforgó színe.
szádnak nikotin íze.
perzselő érintésed,
lelkedben élő szép szivárvány.
testednek csodás hegy-völgyei, hol
festői a látvány.
mosolyod és az álmatlan éjszaka.
nem tudtál megfordulni, mert
melleden játszott egy
éhes kéz dala,
és a kád, hol lemostuk egymásról
a hosszú út porát.
a zene, mit hallgattunk
órákon át.
és a pezsgő, mely
édes volt, mint a méz.
a leves, mely
sok tányérrel kért.
az idő, mi egyszerre megállt.
a Nap mely éjszaka is
ontotta szép sugarát.
a Csillag, ki nappal is ragyogott.
minden gondom, mi
két napra elhagyott.
őrizek mindent, egy ládába tettem,
rá egy jó nagy lakatot.
de azt felnyitni egyedül
csak Te tudod.
Elküldve: 2007 Feb 24 Szomb 13:42 Hozzászólás témája: Dávid József: van egy álmom
Dávid József: van egy álmom
volt egy álmom.
repülni keresztül magas hegyeken.
volt egy álmom.
átúszni végtelen tengereken.
van egy álmom.
míg véget nem ér az éj.
szép mosolyoddal mellém örökre
révbe érj.
Elküldve: 2007 Feb 24 Szomb 13:51 Hozzászólás témája: Dávid József: a tükörben láttalak téged
Dávid József: a tükörben láttalak téged
a tükörben láttalak téged!
álltam mögötted. éhesen átkaroltalak.
meztelen tested égette
a hétköznapok kihült csendjét.
lángra gyúlt az éjszaka, és
tűzkarikák keringtek csapzott
testünk körül.
haraptam vállad, s a gyönyörtől
eltorzult arccal visszanéztél rám
a fényes üveg sikamlós nászi-ágyáról.
egyszerre láttam teljességed
minden sejtjét.
az ötödik dimenzió símult két,
becéző tenyerembe.
a cd-játszóból hömpölygő zene
átkarolt minket és figyelte
velünk együtt, mosolyogva a
szerelem vad tombolását.
tükörképünk összeölelkezett
önmagunkkal. és írigy istenek
hallgatták ziháló tüdőnk jóllakott
lihegését.
Elküldve: 2007 Feb 24 Szomb 13:56 Hozzászólás témája: Jónás Tamás: [ A szád jutott eszembe, hogy mennyi ...]
Jónás Tamás: [ A szád jutott eszembe, hogy mennyi ...]
A szád jutott eszembe, hogy mennyi
mindent lehetne játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.
És aggódom, hogy érdekel-e
még téged is az én vállam vagy a szám vajon.
Ez a szerelem,
mint a rák, csendes.
Ugyan folyton legyőz, s minden sejtemen
uralkodik,
de láthatatlan.
Nem simogatlak, nem becézlek - csak gondolatban.
Legalább így te is: maradj velem.
Elszomorodnék hűtlenségeden.
Szerelem tengerében fürdetem a lelkem,
ha átölel két karod, és rám borul a tested!
Távolban szárnybontón, halk furulyát hallok...,
és vágyat ébreszt bennem sóhajsuttogásod.
Álmaiból e vágy apró cseppekben ébred,
szivárványhajódon ringatózunk égve...
Gitárpengés pezsdít, lágyan becézgetve,
forró csókod hevít, ajkam követelve!
Egyszerre zuhan ránk a menny hófehér leple,
s együtt szállunk alá a pokol emésztő tüzébe.
Miként elhal a csobbanás a vízesés végén,
úgy csitulsz bennem Te - A dübörgő szenvedély.
Zene lopódzott csöndes magányomba...
...régóta várt hangok csilingelve szólnak.
J'ai cueilli ce brin de bruyere
L'automne est morte souviens-t'en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps Brin de bruyere
Et souviens-toi que je t'attends
Letépem ezt a hangaszálat
már tudhatod, az ősz halott
e földön többé sose látlak,
ó idő szaga hangaszálak
és várlak téged, tudhatod.
Elküldve: 2007 Márc 18 Vas 18:41 Hozzászólás témája:
Weöres Sándor: Canzone
- feleségemnek
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktől ismerős a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
semmit se titkolok s ős-ismerősen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdező szem.
A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnő, térdedhez búvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond ítéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.
Legyen ez a vers menedék, legyen aranykupola,
legyen meleg, kérges kéz, legyen klasszikus arcél,
legyen süppedős fotel, legyen plüssmaci és sütemény.
Legyen ez a vers hallgatag erdő, szélzúgásos lombok
fülelnek, miféle jajszó, miféle panasz ér el hozzájuk,
legyen ez a vers szélzúgás, legyen kék visszhang.
Legyen ez a vers tenger, legyen kapu, legyen túlvilág,
legyen csak a tiéd, legyen a lélek szeme, legyen a tiéd.
Legyen ez a vers menedék, legyen ima ez a szófüzér,
fond hát magad köré, ha fázol, újra fázol a sötétben.
akkor majd csak próbálok levegőt venni,
némán hallgatni ahogy az eső vájatokban
csorog végig a reszketeg ablaküvegen, mint
olvadó hó a tűnő téli éjen, mikor apró
reménysugár cirógatja végig a félénk,
hidegtől terrorizált rügyeket, úgy
bontogatom érzékeimet, próbálgatom
érzéseimet rajtad, veled és néha
nélküled, míg lecseppen az utolsó
esőcsepp, aranylón hintázik az ablak-
párkány szélén, és mint Dalí órái, úgy
folyik le a fákról, a hirtelen köddé
váló, akaratos idő testet ölt egymás
karjában, mint sosem tapasztalt vágy
és én csak próbálok levegőt venni, hogy
élhessek együtt ezzel az érzéssel, amit sem
megfogalmazni sem megmagyarázni,
sem elüldözni nem tudok, nem lehet
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
