írta Federico Garcia Lorca
Bécsben van tíz aranyos kislány
egy váll a halálnak, hogy sírjon
és egy száraz galambok erdeje.
Van egy része a holnapnak
a téli fagy múzeumában.
Van ezer-ablakú táncterem.
Haj, jaj, jaj, jaj!
Vedd e szoros-ajkú keringőt.
Kicsi tánc, kicsi tánc, kicsi tánc,
magában, halálból, és konyakból
mely farkát a tengerbe mártja.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
a karosszékkel és halál könyvvel
le a szomorú folyósón,
a pupilla sötét padlásszobájába,
ágyunkba ami valaha a holdé volt,
a táncba amiről a teknőc álmodott.
Haj, jaj, jaj, jaj!
Vedd e törött-derekú keringőt.
Bécsben van négy tükör
amiben szád és a visszhangok játszanak.
Ott egy halál vár a zongorára
mi egy kisfiút fest tiszta azúrra.
Koldusok vannak a tetőkön.
Koszorúk szőve friss könnyekből.
Haj, jaj, jaj, jaj!
Vedd e keringőt mely karjaimba hal.
Mert szeretlek, szeretlek, szerelmem,
a padláson, hol gyermekek játszanak,
álmodni ókori Magyar fényeket
a zajon keresztül, a langyos délutánt,
látni bárányt és hó-iriszeket
homlokod sötét csendjén keresztül.
Haj, jaj, jaj, jaj!
Vedd ezt az "örökké szeretlek" keringőt.
Bécsben veled fogok táncolni
egy füstfejű jelmezbe burkoltan.
Nézd a jácintok a partjaimra sorakoztak!
Az ajkaimat a lábaid között hagyom majd,
a lelkemet fényképeken és lilliomokban,
és lépteid sötét nyomaiban,
édesem, édesem, majd hagynom kell
hegedűt és hantot, keringőző szalagokat.
fordította Jánosi András©
