Maszatos képpel vigyorog
vissza a kinyalt tányérból
a tegnapi éhség láza.
Te már sohasem hallhatod
törött szárnyú énekét, hol
lobogó sörényét rázta
hatal-
masra.

A nap a játék hevében
úgy mint pattanást növelte
a sok szétszórt szénaboglyát,
És akkor ebben a lében
sírós-csípősre ölelve,
öröklétét gyászba fogják
ala-
mizsnák.

Álmaim sugaraiba
ez a nyított út fogózott:
legszebb mese a világon.
Tű fokán lassan áthúzva,
kipellengérezve legott,
a hétpróbát majd kiállom
garan-
táltan.

Messiások játszótere,
és sanyargat ez a világ
apró katasztrófáival.
Ne is vegyük észre, gyere!
Nyugodt béke költözik rád,
s nyaradból havakat csikar
szűkma-
rokkal.

Milliók hajléktalanok.
Sok százezren haldokolnak
az éhség küszöbén ülve.
Én pedig csak székely vagyok,
aki már csak imát hullat
örök elérzékenyülve.
Kibé-
külve . . .

Világvárosba csavarom
kicsi hazám emlékeit,
s útra indulok, merészen,
e batyuval édes párom.
Ahol látok, hol ott, hol itt
szenvedést: kiegerészem!
Bizony
Isten!

2005. január 13., Oronó

Cím: Fogadalom
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: January 14th 2005
Elolvasva: 1320 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]