1
Hallgasd édes engedd
Szívedbe a szavak
Lustán hömpölygő gomolyát

Az eszmék szellemvárosa
Kapuit nyitja most

Kihalt utcáin kóborlunk
Túlvilági színek közt

Hol kárhozottak kőszobrai állnak
___________________________

Amon gyermeke Ré folyamának
Féltett leánya
A gyönyör sziklavölgyének
Illat-habzsolása

De hiszen elhittem
Örökké fogsz élni

Szemeidben a tenger
Oly élő volt oly valóságos
A vihar is az volt

Mely tested szertetépte
És sikolyait
A déli szélbe szórta szét

A felfakadt kelésektől szennyes ég alatt
Véred halovány sivatag itta

No de élsz mégis élni fogsz
Mert az álomtól a halálig
És onnan
A kancsali létig fut az út
Azután a semmibe

Itt víz nincs valóban csak sziklák
Nem Eliot nincsen víz nincsen
Napom hát világíts fényeddel
Hold lehetnél kövérebb


2
Egy idegen világ napfogyatkozása
Csillagok átmosott ragyogásában
Átfúrja a láthatárt hová szemeink tapadnak
Bűneinkért esdekelve

Ez az a tó
Ez az a város

Víztől óvott ezüst virágok
Televény felszínén
Ó a mindenen átizzó
Finomult gyöngédség
Érezd arcom bénító szégyenét

E néptelen város e szellemváros
Kaktuszt érlel a porban és
A felhők nyájában
A bárány is azt legel

A virrasztás ünnepein utcáit járom
Csömörülve haldoklástól

Leomlott házakban
Füstjárta szobák s azokban
Szellemek gyülekezése feltámadni

Egyes szobák szavakat rejtenek
Gyűlöletes édes szavakat

Vagy szférák zenéit

Mások éretlen érzékek burjánzó
Romlott képeit
Az őrületet és a halált
Mindet bejárom érted

Ott lehetsz valahol
Köztem és a végtelen közt
Az örökkévalóhoz közel

Nem azért tanultam élni
Hogy üres maradjak és te sem
- emeld meg a fáklyát
Kígyózó mozdulat
A szilfák közt a gyepen
Hol a meztelen lány szunnyad
- megemelem a fáklyát

Könnyeznek sugarai a hajnalnak
Az eső zuhogó ködében
Rubintot szitál bőrünkre a nap
Most megtűrnek szemeid
Áttetszenek mint az éjszaka tükrei

Most szerethetlek
Most szerethetlek igazán


3
Végül is a nagy dolgok
A szerelemből születnek
A nagyok és kisebbek is

Az örökkön megtérő nyár
Dédelgőző aranyában

Hol belep jól a csönd fintora
Léptek kacagó kopogása
Magunk ellen a sorsot kihívó kevélység

Nézd az erdőt
A fölcsapó lángokat
Nézd a feléd kinyúló kezeket

Ha el is hittük ez a boldogság
Sohasem hivalkodtunk vele
Ismertük az erő alázatát
A sziklák hideg hű nyugalmát

Ó csak a napot
Csak a napot láthatnám újra
________________________

A város ma szendereg
Alkony libeg felette
Pihe az árban miként
A karnevál véget ért


Üres arckifejezés
Tébolyulva kelt ma a hold
Előre emberek én nem voltam uratok soha

Nyugatnak és délnek
Északnak keletnek
Utak futnak az éjben
Megkerülik a tavat


Vizén tamariszkot érlel
A langy holdnak fénye
És márvány árkokból
Fűszerek párája száll fel
Nem érzi az ember

Decemberben csípős szénfüst
Júniusban a csalán
Galádul gyilkos mérge
Nyáresték frissenszült szerelme

Elmerülni bennetek
El ebben a létezésben
Hol mindez egy és minden
Hol értetek érdemes élnem
És érted szerelem teérted


4
A düh csitultával
Hull reám rohadó lepel

Néznem kell miként hull a kő
Mire vetül árnya

Szobámban egy fantom
Az erdőben egy vámpír

Táncot jár a lánnyal kit szerettem
És ki halott

A merengő sóhajok
Könnyekszítta édes telje

Nem tárul ki rám többé ez
A mindenség ablaka sem

Hová tűnt a mosoly
Hová a sós verejtékű nyár

Mindaz amiben meztelenül
Kacagó ének fürdetett

S a földek rezzenetlen bársonya
Térdeplés az ártatlanságban

A kegyelem-ápolta homlok
Komor pillére tisztaságának

Ha napomat felleg takarja
Megölnek engem ó én fázom nagyon


5
Ha visszatérnek a lét angyalai
És sugarai a fagynak

Megértem talán nincs boldogság
De lesz erőm örömöm szétosztani
És megosztani kenyerem

Elveszek talán a boldogtalanok álmaiban
De látni azt fogok újra

Megadom magam az öröklétnek
A végzet átlényegülésének
A tettnek és a fogantatásnak
És elfogadom igen
Ó én elfogadom a halált.

Cím: Egy szerelmes víziói
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Valentin Péter
Beküldve: April 18th 2005
Elolvasva: 1173 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]