A rasszista.

A rasszista ült a járdán a nagybörzsönyi posta előtt a földön. Rekkenő hőség szorult a gesztenyefa árnyékos lombja alá. Mozdulatlanul hevertek immár egy órája itt a betonon. Déli egy óra múlt valamivel. Szemben a kocsma is bezárt és mindenki hazament ebédelni.

A falusiak amúgy csak „presszónak” emlegették a műintézményt. Amúgy feketére festett csőbútorok, zöld-gyöngyház mintájú dekoritlappal borított forgácslap asztallapok éktelenkedtek a szintén feketére festett fém asztalvázakon. A padlót bordó-fekete metlahit-lappal borították be, de nem ám úgy egyszerűen, négyzetrácsosan, hanem módszeresen dirib-darabra tördelték a lapokat, majd türelmesen egymásmellé helyezték a kiöntött lágy betonra és íme elkészült a művészi mozaikpadló. Valódi „hand made”, a kádári korízlés remeke. Valójában nem ábrázolt semmit és senkit, mégis a befektetett munka szerinti, értéke egyenlő volt egy római kori mozaikkal. Aha. Legalábbis az ideológia szerint.

Amúgy vörös fekete szőttesek borították az asztalokat és szintén ezek lógtak le a karnisról.
A helyiség koszos volt és büdös és így nyáron ráadásnak, rengeteg légy tanyázott odabenn. De ennek a kulturális központnak is megvolt a maga napirendje. Reggel 5 órakor nyitott, hogy a „presszó” előtt lévő buszmegállóban várakozó munkásokat egy-egy felessel útra indítsa az ingázók könyörtelenül sivár üstökös-pályáján. Délben, pedig mindennap, bezárt és négykor nyitott, hogy aztán este kilenckor újra lakat kerüljön az ajtóra.

Tehát ült a járdán, amikor egy hétéves-forma cigány gyerekecske mellé telepedett.
A kis füstösképű, széparcú, élénk, barnaszemű kölyök volt. Egy fekete klott-gatyán és egy meghatározhatatlan színű atlétatrikón kívül mást nem viselt. Nem volt ebben semmi kivetni való, az időjárásnak, a korszellemnek, és a szociális körülményeknek teljesen illő és üdvös toalettnek tűnt. A kölyök arca és kezei maszatosak voltak, bár nem túlzottan, és mivel nem volt gyomorkavaró jelenség, inkább egy kis csibészes sármot adott a kis széltolónak. Mert széltoló volt az istenadta, semmi kétség.

Hamiskásan hunyorogva méregette majd megszólalt:
- Paraszt vagy, vagy cigán?- kérdezte azzal a hangsúlyhordozással, amivel háttal állva is felismerhető ez az etnikum.
- Mit gondolsz?- kérdezett vissza, miközben csendben végigfolyt a veríték a gerincén.

A gyerek méregette, de bizonytalan maradt. Vívódott, látszott rajta, hogy efféle szerzetekkel, még nem találkozott. Hát igen, éktelenül koszosak voltak, ahogy átkeltek az erdőn, csak inni és feküdni vágytak a délelőtti húsz kilométeres gyaloglás után. A felszerelés a sátor és hátizsák és a többi kacat mind újdonságot jelentett ebben a zsákfaluban, ahol még a nyomorult termelőszövetkezet is alig tudott munkát adni a helyieknek. A férfiak élete-virága eljárt dolgozni az erdészetbe, vagy Szobra a vasúthoz, vagy még messzebbre, Vácra és Budapestre. Az asszonyok a ház körül a konyhakertekben próbálták megtermelni a napi élethez valót, hogy minél kevesebb pénzt kelljen kiadni.

- Mit gondolsz? - kérdezte újra a gyereket, aki láthatóan erősen gondolkodott.
- Te, paraszt vagy, ugye? - nézett kajánul a szeme közé, minden félelem nélkül, a kis csibész.
- Nem, nem vagyok paraszt. - válaszolta kíváncsian.
- Akkor, mi vagy? - kérdezte a gyerek.
- Én, magyar vagyok. -válaszolta.
A gyerek szemében felcsillant a felismerés fénye.
- Akkor te paraszt vagy!- vágta ki büszkén. - A parasztok, hülyék! - vágta ki a rezet, a szentenciát, vélhetően azt, amit otthon tanult.
Meglepődött. Erre nem volt felkészülve. Pláne egy hétéves kiscigánytól, aki még olvasni sem tudott.

- Nono! Aztán, miért hülyék a parasztok, meg a magyarok? -kérdezte kicsit kedvetlenül.
- Mert, a cigány nem dolgozik! Dolgozzon a hülye paraszt! A hülye magyar, csak az dolgozik!- vigyorgott a kisfiú.

Látszott rajta, hogy felsőbbsége tudatában van. A hamuban sült bölcsesség köve, az örök érvényű útravaló, a hagyomány már átadatott, amely meg fogja változtatni a magyarság és cigányság évszázados viszonyát e késő kádári kor asztalánál, ahol nemsokára mindenki igényei szerint vehet, bár még a szocializmus ezen szakaszában, illendően mindenki munkája szerint részesül az anyagi javak felosztásánál, hacsaknem, ha ilyen fejlett kommunista tudattal nem bír.
Elgondolkozott.
- Lehet, hogy rasszista lettem? - tette fel magában a kérdést.

Budapest,1982

Cím: A rasszista
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Egry Artúr
Beküldve: May 31st 2005
Elolvasva: 1598 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]