5.
– Most miért erre megyünk? – kérdezte Éva.
– Mert erre még nem jártál.
– Van valami érdekes, amit meg akarsz mutatni?
Miki sejtelmesen mosolygott, de nem válaszolt.
Éva rosszat sejtett.
– Nem tetszik nekem ez a rámenős mosoly! Na halljam, hova viszel?
– Majd meglátod, ha odaérünk.
– Így nem egyezünk! – Éva megállt és nem volt hajlandó elindulni.
– Gyere már! Bízd rám magad!
– Nem!
– Ne félj már! Nem harapok!
– Biztos vagy te ebben?
Miki felnevetett.
– Úgy látszik, van fantáziád!
– Neked meg átlátszó trükkjeid! Nem nehéz kitalálni a szándékod!
– Ha ennyire tudod, mit akarok, mondd ki!
– Mondd te!
– Oké. Azért hoztalak el a diszkó elől, mert a haverjaim leskelődnek utánunk. Te nem vetted még észre?
– Na és akkor mi van?
– Én nem szeretem a nyilvánosságot. Nem akartalak előttük megcsókolni.
– Itt is megcsókolhatsz! Emiatt nem kéne elhúzódni a világ elől! Ha pedig el akarsz csalni valahova, az nemcsak egy kis csókocska miatt van! Ugyan már, Miki! Mint már említettem, nem egy másik bolygóról jövök, ismerem a dörgést! Ma éjszaka ledöntesz a lábamról, holnap pedig a nevemre sem emlékszel. Ennyi. Csakhogy ezúttal rossz lóra tettél, mert nálam ez nem jön be.
– Szerinted ez a szándékom?
– Hát mi más? Bizonyítsd be, hogy tévedek!
– Na és hogyan?
– Ezt már neked kell kitalálnod!
– Mondd, te soha nem veszíted el a fejed? Semmiféle helyzetben?
Éva megrázta a fejét.
– Történjék bármi, te mindig ilyen rideg és elutasító maradsz?
– Igen.
– És ez beválik?
– A legtöbb esetben.
– Most nem!
Mire Éva észbekaphatott volna, Miki szája már az övére tapadt. Aztán egy simogató kezet érzett a derekán. A másik kéz a hajába túrt. Amikor már olyan közel kerültek egymáshoz, hogy testük összeért, a lány hirtelen elhúzódott.
Miki rámosolygott.
– Valld be, hogy most az egyszer csalódtál az önuralmadban!
– Olyan nincs! És különben is: egy csókról volt szó és semmi többről. Ez megtörtént, úgyhogy akár vissza is mehetünk.
– Nincs kedved mégis sétálni arrafelé?
– Már nincs… Kivéve, ha megígéred, hogy nem próbálkozol semmivel. És ezt most komolyan mondtam! Nem szeretnék erőszakot alkalmazni veled szemben.
– Látod, ebben egyetértünk.
– Remek. Szerintem induljunk.
Útközben Miki arra gondolt, talán mégiscsak sikerül behálózni a lányt. Legalábbis meg kell próbálni. Több okból is. Egyrészt: mit szólnának Zsoltiék, ha azzal a szöveggel menne vissza hozzájuk, hogy „eredménytelen volt a séta”? Nem akart leégni a haverjai előtt.
Amikor azonban belenézett a lány barna szemébe, megfeledkezett mindenről. Már nem az volt a lényeg, hogy a fiúknak eldicsekedhessen, hanem hogy ez a lány az övé legyen most – és mindig.
Rájött azonban, hogy Évánál csak akkor ér el eredményt, ha visszafogja magát. Na de hát ez olyan rohadt nehéz! Annyira elmerült a gondolataiban, hogy már nem is hallotta, miről beszél Éva, csak szófoszlányok jutottak el a tudatáig.
– Hahó! Föld hívja Mikit! Miki, válaszolj! Vétel. – A lány jóízűen nevetett, amikor Miki végre felkapta a fejét.
– Csak meg akartam kérdezni, nem akarsz–e leülni?
Miki elmosolyodott. Éva besétált a csapdába: a park előtt álltak.
– Oké. Pihizzünk egy kicsit.
Miki feltelepedett az egyik pad tetejére, Éva azonban állva maradt. Körbenézett. Meglátta a középen terpeszkedő idomtalan szobrot és nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:
– Világháborús emlékmű?
– Az.
– Velős és tartalmas válasz! Mindig ilyen bőbeszédű vagy, vagy csak velem teszel kivételt?
– Persze, hogy csak veled. Elvégre te is csak Zsoltihoz és Lacihoz vagy kedves. Nekem csak ridegség jut.
– Jaj, te szegény! Csak nem két lábbal tapostam bele az önérzetedbe?
– De bizony!
– Ó! Ha ráérek, isten bizony, sajnálni foglak, de most inkább folytatom a kutatást.
– Mit akarsz felfedezni? Ahhoz, hogy valami érdekeset találj, nem is kell elmenned!
– Csak nem szerény személyedre célzol?
Miki bólintott.
– És arra nem is gondolsz, mi van, ha esetleg te nem is érdekelsz? – kérdezte Éva gúnyosan.
Miki nevetett.
– Csak ezt ne mondtad volna! Úgysem hiszem el, hogy te egyáltalán semmit nem éreztél az előbb!
– Pedig így van! Ne legyél ennyire beképzelt! Vedd már észre, hogy engem nem fogsz felvezetni a skalplistádra! Nem komálom az olyan fazonokat, akik játszanak a lányok szívével, mint egy labdával! Miki, nálam rossz helyen kopogtatsz, mert én…
– Hé, hé, hé, elég legyen! Ez már túl sok volt a rosszból! Nem olyan vagyok, amilyennek elképzelsz. Sose higgy a látszatnak, különben nagyokat fogsz csalódni!
– Tudod, mit? Kívánom, hogy csalódjak benned. Kellemesen…
– Úgy legyen! Ugye szólsz majd, ha ez bekövetkezik?
– Első dolgom lesz, hogy téged tájékoztatlak erről!
– Köszönöm.
Egy darabig nem szóltak. Némán néztek egymás szemébe, egyikük sem mozdult. Aztán megint Éva volt az, aki elkapta a tekintetét.
Gyorsan megfordult, és körbejárta a parkot; a fehér rövidnadrág hol itt, hol ott bukkant fel.
Kényelmesen járta körbe a parkot. Két okból: az egyik, hogy Mikitől egy kicsit távolabb legyen és legyen ideje visszanyerni az önuralmát.
A másik ok a kíváncsiság volt. Mivel még soha nem járt itt, minden érdekelte. Nem volt teljesen koromsötét, látszott, hogy a fű itt–ott eléggé le van taposva.
Ahogy nézte a füvet, hirtelen úgy érezte, mintha Miki már mögötte állna. Óvatosan hátranézett, de nem volt a háta mögött, viszont a padon sem. Elbújt.
A fiúnak, amikor látta, hogy Éva eltávolodott tőle, bekattant az agya. „Na várj csak, te erős kislány, most megtudod, mi a félelem! Szétrúgom körülötted az önbizalom falait!”
Elosont az egyik bokor mögé, de vigyázott, hogy a lány őt ne láthassa, ő viszont mindig tudja, Éva merre jár. Persze, neki könnyű volt a fekete ingében, és a sötét farmerében. A lány viszont fehér rövidnadrágban és piros topban volt.
Amikor a lány eltűnt egy bokor mögött, Miki halkan odaosont és hátulról átölelte.
– Most megvagy! – a lány összerezzent az ijedtségtől, és ki akarta szabadítani magát. – Addig nem engedlek, míg nem adsz egy csókot! Kíváncsi vagyok, most mit csinálsz!
– Először is szeretnék megfordulni…
Miki lazított a szorításon, aztán a lány szemébe nézett.
– Na most már megkapom a csókot?
– Csak ha teljesen elengedsz…
– Dehogy engedlek! Megszöksz!
– Nem szököm meg. Megígérjem?
– Na jó. Legyőztél.
Éva, mihelyt egy pillanatra szabadnak érezte magát, sarkon perdült és elrohant. Miki utánaszaladt, és közben kiabált:
– Ez így nem fair! Ne játssz velem, mert úgyis mindent bevasalok rajtad!
– Na ne mondd! – incselkedett vele a lány és mindig kitért előle.
Pár percig kergetőztek, kerülgették a bokrokat, míg a lány egyszer csak eltűnt a szeme elől. Miki visszatartotta a lélegzetét és lábujjhegyen osont a szobor felé. Érezte, hogy a lány csak ott lehet elbújva.
Éva valóban szorosan odalapult a fehér talapzathoz és próbált felkészülni rá, hogy Miki rögtön elkapja.
Mégis, amikor ez megtörtént, ösztönösen óriásit sikított. Mikinek ezúttal jól működtek a reflexei és derékon kapta a lányt.
– Mivel nem tartottad meg, amit ígértél, most már két csókkal tartozol. Adós, fizess!
– Most? Nem lehetne később?
– Gyűjtögetni akarod őket? Majd szólok, ha egy egész éjszakára való összegyűlt, de akkor aztán nem lesz kegyelem! Azt már nem úszod meg!
A lány hangosan felnevetett.
– Csak ne olyan hevesen, Szépfiú! Ezzel a módszerrel nálam nem érsz célt! Nem gondolod, hogy egy kis gyengédséggel többre mennél?
– Miért? Még ez sem erőszak. Különben is: nem lehetne téged megerőszakolni, mert te is akarod, csak nem mered bevallani!
– Akkor most hallgass ide! Igazad van: én is akarom, legalább annyira, mint te, de nem itt és nem most. Világos? Sem a helyszín, sem az időpont nem jól. A körülmények nem passzolnak össze. Mellesleg: nem szeretném elkapkodni sem, és egy kicsit korai lenne. Még csak most ismerkedtünk meg.
– Ebben neked van igazad. – megsimogatta a lány arcát. – Nagyot csalódtam volna benned, ha most bedőlsz nekem. Azt hiszem, most inkább csak ki akartalak próbálni, hogy milyen könnyű vagy nehéz levenni a lábadról. Én ezt nem veszem teljes visszautasításnak, és tovább próbálkozom.
– Nem hiszem, hogy lesz elég kitartásod.
– Ne legyél ebben olyan biztos! Lehet, hogy nem vagyok elég türelmes, de ami izgatja a fantáziámat, azt úgyis megszerzem magamnak!
--------------------------------------------------------------------------------
