Hogyha visznek pellengérre
Nehogy elvigyenek kicsi szekérrel,
Kicsi szekér kereke nevedet szikrázná,
Semmi, sohasem hozhat vissza hozzá.
Szereted. Szereted. Így is úgy is csak szereted.
Szereted. Szereted. Még csak jobban, hogy most nem lehet.
Talpad alatt lázad a homok,
szélviharok fújják, fogaid közt ropog,
két éjszaka közt egy nap rátopogod:
nagy Duna vize ma messzi földről hozott.
Szereted. Szereted. Így is úgy is csak szereted.
Szereted. Szereted. Még csak jobban, hogy most nem lehet.
Porrá száradt tejút teje
arcodra ülepszik a felvert teteje
csizmád szárából kilóghat a kapca
nem jár eszedben csak egy melltartó kapcsa
Szereted. Szereted. Így is úgy is csak szereted.
Szereted. Szereted. Még csak jobban, hogy most nem lehet.
Forrásból emberek kortyolnak, az út mellett,
homlokukon ráncban fárad egy csillagcsepp.
Csillan egy szemben a gondolat. Parázna
emlékek állnak ma vigyázzba.
Szereted. Szereted. Így is úgy is csak szereted.
Szereted. Szereted. Még csak jobban, hogy most nem lehet.
Sarkán fordul ma a menyecske
sikongna, perdülne, repülne ha lehetne:
múltja-jövőjének egy mozdulat enni ad,
s mennyországba szállni nézik a férfiak.
2005. december 5., Oronó
