Lezárom szemem,
s a héj alatt,
megáll a pillanat.
Ébren kell lennem,
s valamit tennem,
mert álmaim,
mint lidérces vágyaim,
lüktetnek bennem.
Kevés a szó,
s mi jó,
nem kimondható.
Úgy látom,
fázom.
Szememben a sűrű patak
arcomra ragad.
Könnyű e csepp nedvem.
Meghalni sincs kedvem.
Szerettem
megtette
helyettem.
Mikor kopogás nélkül
jön a fekete rém,
a vég követekén
addig nem békül,
míg valakit elragad,
s kezéhez vér tapad.
Benyit közös szobánkba,
szívünk nyíllal,
ahogy ránk rivall,
pecket töm szánkba.
Soros lehet,
kinek az öregség
terhes ínség,
s már eleget félt.
De ki alig élt
húszegynéhány telet,
az nem lehet,
hogy megfagyjon a szájban
az utolsó lehelet,
s egy fiatal lélek
árva
magánya
utolsó vágya,
hogy másokat félrelökve,
kezünket béklyóba kötve,
megfogja a halál kezét,
s magára húzza fekete mezét.
Közben mi némán állunk,
szemünk lehúnyva,
karunk bénulva,
sorunkra várunk.
S szobánk falai repednek.
Kik elöl állnak,
hátulra epednek,
váll a vállnak feszül.
Feszüljön a feszület!
Ki gyermeket szül,
annak kijárjon a tisztelet;
hogy éltében
gyermeke magányát,
s halálát,
ne érje meg!
Imádkozz,
vagy átkozz,
Istenhez kiáltozz!
Vétkezz és gyónjál!
Higgy és tagadjál!
Kapj és adjál!
Kövesd a hívő utat,
ha valamerre mutat.
De ne akard, hogy másokat
olyanról meggyőzz,
kiktől elvették az álmukat.
Sorsunk a sorban állás,
nehogy megelőzz,
rád sem vár más,
kezed hiába teszed össze,
hogy másokat lefőzve
imitáld
imád.
Hagyd, hogy szerelmeddel
ajkad összeérjen,
álnok félelmeddel
szád meg ne égjen!
Higgy Istennek,
vagy másnak,
a testnek,
az oszlásnak.
Én hiszek önmagamban,
kimondott szavamban
leszek testem lelke.
így megbékél hitem.
Lezárom szemem,
s a héj alatt,
megáll a pillanat.

Cím: Lezárom szemem
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Somogyi Ottó
Beküldve: February 22nd 2006
Elolvasva: 1318 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]