Lézerek tört fényének kékje
pupilládon szalad szét
arcodon lüktető szemfesték
csorogva tapad bőrödbe
izzadó nyálam meredeken
vág utat ívelt nyakadon
nyelvemet hajszálad fonja
száraz torkom martiniért jajong
dobhártyám beleremeg
táncunk lüktető ritmusába
s katlanná hevítő mosolyod
lökdösi előre elfojtott vágyam

pedig csókod íze nem ér fel
az övével
s nem ér el
a pitvarom küszöbéig sem
csak lábam köze remeg bele
magára találva
tüzes tested lányos illatába

S már tudom az sem baj
hogy nélküled kell szállnom
szétszórt magam újra összeszedve
kifecsegett titkaim szélnek eresztve
délibáb tüzedben nem emésztődve el

nincs kiút nem is lehet
hisz felszaggattam sajgó sebeim
elhagyva múltból halálból ölelő
zsigeremig belémbújt kedveseim
hogy szerelmi vétkem billogát
álnokul belém égethessék
elhitetve velem is az igaztalant
hogy megcsalatott hűségemhez
lehessek immár halálig hűtelen


Nekem egyedül kell táncolnom
végzetem ez, most már tudom
de kivárom az értem toporgó csodát
s azt felemelt fejjel, büszkén vállalom

Cím: Tánc szólóban, ütőhangszer nélkül
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Koczeth László Toevi
Beküldve: March 7th 2006
Elolvasva: 1246 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]