Ma a Pilvax kávéházban gyűltünk mi ifjak,
Mert minket a lelkes nagyemberek hívtak.
A szabadság tüze szívünkben lobogott,
Bár kint az ég szeme igencsak zokogott,
De a hatalmas lángot eloltani nem tudta,
Így a sereget a Nemzeti Múzeum elé hajtotta.
Petőfi, a Nemzeti Dalt szavalta a nép felé,
Szívét, lelkét adta az összegyűltek elé.
A reflént már együtt harsogta az egész sereg,
S láttam, ahogy Jókai a 12 pont felett mereng.
A Landerer nyomdához mentünk nyomtatni,
Majd azt - az őrjöngő népnek kezdtük el osztani.
A városházán a polgármester aláírta a 12 pontot,
Ezután óriási lelkesedés tört ki – pont ott.
Nyissuk meg Táncsics börtönét!- ezt hallottam csupán,
Aztán pár perc múlva, már ott is voltunk Budán.
Tízezres tömeg vonult át dalolva velünk,
Remélve, hogy ott most nyert ügyet lelünk.
A helytartó tanács oly sápadtan írt alá mindent vala,
Hogy nemsokára kis is nyílott a rab író börtönajtaja.
Őt a töméntelen sokaság hozta át ujjongva Pestre,
Így emlékszem én – e csodás, felejthetetlen estre.
E nagy nap örökre bevonult a magyar történelembe,
S én örülök - hogy ha csak így is – de részt vehettem benne.
2006. április 4.
