Egyik nap



Felnőttem már az éj

bocskoros havából,

a mesevilág rémeiből.

Az idő múlása kifeszített

engem is újabb idők

kötelékeire, s ma már

bátran nézek a semmi

elébe, mégis fáj, hogy

nem érzem felhőkbe

mártott kezed csodálkozó

nézését vállamon.



Másik nap



Ma már nem hasal borba

kedvem, s nem karol

hidegen át az ősz.

A tél kocsányain ezer

szerelmetlen arc

himbálódzik felém.

Nem érzem szívemnek

tompa vonulását új

szerelmek felé,

nem küld hamis kacajt

fülembe a parttalan

alkony zokogása.



Csendes, habtalan

bánaton úsznak a könnyek,

s kérnének arra maradj

az Élet

de rengeteg idődbe

kerülhet, ezért távozom:

hangod megedzett jóindulatából,

az éjszakai részeg párnákból.

Eltávozom az akaratlanul is

szeretni tudók eltávozását.

Egészen a legújabb találkozásig.



Ámen.

Cím: Hangulat-töredékek 72
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Geiger Erzsébet
Beküldve: May 29th 2008
Elolvasva: 1181 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]