Utolsó órákban





falnak támasztja magát néma csend

meredten tekint veszteglő idő

átizzadt ingét fogja pár patent

halk pihegése, már-már őrjítő



a kezét nézem, míg ágyán ülök

görcsösen mozdul, mintha intene,

úgy, mint mikor én hajat fésülök

de, jaj, elveszett már itt mindene



kihullott haja helyén fehérség

mint az elpusztult erdő csonkjai

virít a kétség, veszett reménység

széthulló élet hitvány roncsai



borosták közé mély gödör fészkel

gyötrő fájdalom ráncokat karcol

fojtott sóhajban érkező vészjel

hörgő tüdeje egyre csak harcol



kendő homlokán, még kissé nedves

kegyetlen meleg is fojtogatja

nem szól már semmit, oly engedelmes

égő gyertyáit így oltogatja



álom határán szájtátva liheg,

kínját viseli, nem jajgat, nem sír

bágyadtan rám néz, kék szeme hideg

lapaj pillantás sok mindent elbír



- megismersz engem? - hosszasan bámul

emlék közt keres, rám mégsem talál

kóbor feledés közönye ráhull

közelben vár rá rettegett halál





2009-08-23

Cím: Utolsó órákban
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Ligeti Éva
Beküldve: August 26th 2009
Elolvasva: 1173 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]