Nem versnek való, amit írsz!
Méltatlanok közt, újra sírsz,
Hangom súlya alatt vész el,
Az üdvöt hozó sarjad el,
Minden varjak károgása,
Rám törő, egek szitkozása,
Cserepesen, szilva ajkam,
Miért nem értik meg szavam?
Éhezem én, hogy mosolyt hoztok,
Kenyérrel ó miért nem dobtok?
Ti rímek, ti kedvet hozók.
Vágyat súgó kacagtatók,
Te ismétlő dallamú refrén,
Napba nézek, s könnyezem én,
Elismerést hullajtva, él reményem,
Éltetve kincsem, s minden büszkeségem.
Nevess, s fuss el előlem!
Cifra énem el kell engednem,
Igyekszek egyszerűbben szólani,
Így ártatlan lelkeknek vallani,
Mert keselyűkre szórom átkom,
Megtépázva mindkét karom,
Nem bírom már ezt a vermet,
Mikor viszitek el e tetemet?
Nem nekem való e nyelvezet,
Minden dalba szedve kedvemet,
Csodás hangú, gyilkos szirének,
Elégek bennetek, mint a porszenek,
Tapogatok elhajló kezeimmel,
Láthatatlan kopogó lépteimmel,
Nyakra valót keresve kószálok,
Kötéllel kezembe útra indulok.
