Akkoriban, amikor én iskolás lettem, a Rákóczi úton laktunk egy kis albérleti szobában. Jól emlékszem, hogy egy sötét folyósón keresztül jutottunk ki az utcára, ahol hatalmas gesztenyefák árnyéka borult a járda fölé. Közvetlenül az Engel-fürdő mellett volt a ház. Szemben, kicsit átlós irányban, a Hal-téren kellett átvágni, ha fel akartunk jutni a Munkácsy Mihály utcára s onnan tovább a Széchenyi tér forgatagán át az iskola felé.
A Hal-tér! Néha még mostanában is álmodom vele. Egyik oldalon egy kocsma, a másikon, egészen a sarokban egy kis kifőzde volt. Onnan hozta anyám éthordóban az ebédet. Néha magával vitt, hogy ne legyek egyedül a lakásban, ami számomra még idegen volt. Ilyenkor felolvasta nekem az ajtóra függesztett étlapot, hogy segítsek választani.
Engem különösen az olyan ételnevek izgattak, amikről nem tudtam, mi lehet.
- Milyen az a sült keszeg?
- Eh, csupa szálka.
- Serpenyős rostélyost kérek!
- Ugyan! Az csak közönséges krumplipaprikás!
- Kelbimbó főzelék…
- Az nem jó - torkolt le anyám.
Végül mindig ő választott, mégis szívesen mentem vele. A kifőzde közelében ugyanis egy halcsarnok volt, mellette a falon hatalmas plakát, gyönyörű színes képpel. Boldogan ficánkoló hal csúfolta a síró tehenet:
> - Mondja marha, mért oly bús?
- Olcsóbb a ponty, mint a hús! <
Talán ez járt a fejemben, amikor lázas betegen feküdtem kis szobánkban az ágyon. Napok óta semmi étel nem maradt meg bennem. Anyám kétségbeesve faggatott:
- Mit ennél pipikém?
Elhaló hangon rebegtem:
- Halat… Rántott halat… - azzal falnak fordultam és elaludtam.
Nem tudom mennyi idő telt el. Arra ébredtem, hogy fenséges illatok jönnek valahonnan.
Anyám dugta be a fejét az ajtón:
- Sütöm már a halat! Rántott hal, amit megkívántál…Mindjárt készen lesz.
Mire kidörgöltem szememből az álmot, már hozta is egy kis tányérkán a rózsásra sült szeleteket.
- Ne félj kincsem, nincs ebben szálka! - én pedig ettem, ettem, élvezettel. Megbetegedésem óta először igazán jó étvággyal.
Szinte még most is érzem a sült hal pompás illatát, pedig akkor este meghallottam, amint anyám a főbérlőnek meséli:
- Hogyan adhattam volna neki halat, hiszen nyelni is alig tud? Még megakadna a torkán a szálka! Vettem egy padlizsánt, felszeltem és azt rántottam ki. Úgyse evett még halat.
Hal, vagy padlizsán? Ugyan már! Most is szeretem mind a kettőt. Ha padlizsán van ebédre, mindig megemlegetem azt az elsőt, a szálkamentes halat…
