Hajnali álomban, hindu imában,
egy ősi szellem sejtelmes ruhában,
átlebbenne savanyúvíz kúrára,
hűvös, csobogó forrásból kortyolna.
Enyhítené baját mesével, verssel,
fájó szívét, mi színültig keservvel.
Sok levél a fákon, könnyedén zizzen,
Tagore lelke, amíg tovalibben.
Nyári hőségben, mikor megszomjazom,
legtöbbször a Kossuth-forrásból iszom.
Gyorsan feledném, hogy miért is teszem,
emlékeimbe sújt a történelem.
Agyamban a csapongó gondolatok,
már toborzó nótákat dúdolgatok.
Lelkemben tombol a keserű gyászom,
a hősies aradi tizenhárom.
Női szívekben egy régi vágyálom,
táncolni kecsesen egy Anna-bálon.
Lépdelni díszpalotást régi erény,
fordulni báli keringőn könnyedén.
A művészek, költők múzsája Füred,
még szellemük rezdül, a múltjuk éled.
Messze innen, távol a világ szennye,
ez aranyemberek bújó-szigete.
Fájó szerelmek aranyember útján
itt a Jókai-kilátóról aztán,
kitárul szépen Balaton csodája
fentről, Tamás-hegy tündöklő varázsa.
Harangok búgó hangján, zöld díszletben
ismétlődik újra meg újra, szebben,
egy ősrégi tájnak csalogány dala,
Balaton-parti, régi szimfónia.
Tagore sétányon a szürkebarát,
Újkenyér havában itatja magát,
rizling és tramini, csorog a nedű,
sátorok hűsében sem olyan könnyű.
A hőségben összemosódik a táj,
ha kancsószámra folyik a muskotály.
Az hírlik Füredről:- borok városa,
e gyönyörű vidéket, isten áldja!
(2010 február)
(jónikus sorok)
