Születéstől halálunkig
fonalgombolyagot lökve
tevékenykedünk, mindvégig,
életfonalt göngyölítve.
Önismeretünk tükrében
haladunk az adott célhoz,
mit el kell érnünk éltünkben,
de sok gátlás akadályoz.
Életfonalunk így görbe,
eltér a cél gráfvektortól,
utat fodrozóvá téve,
élet akadályaitól.
Téridőben cselekedünk,
amit nyújt a környezetünk,
megtorpanásokkal telve,
célunk felé menetelve.
Való igaz, utunk mentén
új fogalmakat szerezvén,
tapasztalunk és tanulunk,
alakulóban a sorsunk.
Tény nélküli szorongások
uralkodnak el felettünk,
ha nagyok az akadályok
és magunkra nem ügyelünk.
Cselgáncs effektust használva
csökkennek az akadályok,
így az észre támaszkodva
megszűnnek a szorongások.
Támasz nélkül nem élhetünk,
vándorbottal menetelünk,
bizakodunk egyfolytában,
önérzetünk tudatában.
Önérzetünk így növekszik
és az ember úgy cselekszik,
hogy szeretetet is adjon
az emberi kapcsolaton.
Információk tudata
a lelkünket gazdagítja,
életünknek az alkonyán
ez érték van birtokolván.
Minden más megszerzett érték
már értéktelenné válik,
a vándorbot szimbóluma
is csak emlék a számunkra.
Hisz támaszra nincs már szükség,
a lelkünk gazdag mindenben,
használhatja a közösség,
mit elértünk életünkben.
