Alászálló sötét felhők
átfogják az egész tájat,
és nyomasztó hatásukkal
szabják meg a hangulatot.
Burkolatuk, a nap fényét,
nem engedik áteresztni,
kilátástalanná téve
a vihar elkerülését.
Mikor elered az eső,
mintha dézsából öntenék,
tisztára mossa a talajt,
melyet ellepett a szemét.
A felhők is szakadoznak,
a nap fénye bekandikál,
a hangulat is változik,
reményekkel telítődik.
Mert a borús hangulatban
kilátástalan már minden,
így kételyt szül az emberben,
gondolván, hogy itt a végzet.
Fényt sugárzó szemeiből
a fény, mintha eltűnt volna,
a lélektől elhagyottan,
teste kerül koporsóba.
Szemfedő takarja szemét,
környezettől szigetelve,
esőcseppek kopogtatják
koporsójának fedelét.
Semmi válasz, mivel a test
átalakulóvá váltott,
a fenyőfán ázott varjú
károgja, hogy milyen nagy kár.
De a lélek örökké él,
a rezgése kisugároz,
információk halmazát
sugározza, egyfolytában.
Ez az élet körforgása,
földi része a születés
és a halál korlátjával,
lélek gyarapításával
Magas számú rezgésével,
a lélek szintekbe épül,.
ami által visszakerül,
így a Világegyetembe.
