szülcsinapomra)
Hé, hé, mondd mi lesz velem, ha
elfogy majd a lélegzetem, nem cuppogok
már a sárba, és nem pirulok nővel teli szoknyát látva,
imádni se fogok szemet, szájat, arcot,
és befejezem Istennel a harcot,
nem fújok rá, ő fúj engem, buborékja
68-tól lettem, és amikor legszivárnyosabb hártya már a kerületem,
pukkpukkpukk, ennyit mondok csak,
és annyi nekem.
Itt,na, ez a negyvenhatodik telem!
A per, amiben sub vagyok, bár masszív, mint a világ, kezdődik velem.
Itt állok, mint Ige az éjsötétbe, szög a hamuba fagyottan,
de most nem ráncigálom a revolverem,
mint a gyerek, ha magára hagyottan,
önmaga álmaira mered.
Állok veled szemben bíró,
sohasem voltam író,
amit számon kérsz tőlem,
százezer élet okozata, szívem csomó a tönkben,
és már nem vagyok annyira laza, nyöszörgök magomhoz
kötötten.
Smith,te szar, neordibálj rám!
Ne add a maszkod, az nem az én pofám,
tudod ahány trend szív magába, ezo, tradi,
és szöszmölődik már az ősmagyar lárva, ami emberi, mindent fölzabálna,
sárga zsírja cseperész, mint a spritiuális fenevész,
te több leszel,
mennyiséged kitölti a burokban a mindenséget,
így leszel, ostoba birodalom önmagad foglya,
de nem zárhatod ki, amiből lettél,
minden adag Fény, amit lenyeltél.
Faktum, amíg az ágon toporog a bús madárka,
s csillagok hada gyűlik a határba,
ott, hol morog és zsizseg a kozmikus rengeteg,
az óperenciás malac tovatipeg.
Ui, ui, röfröfröf,
Dabadibá, debedeb.
