Selyemsál surran
a nyakból a vállon át,
megakad egy emelkedő karban.
Majd tovább lopakszik
két piciny csuszamlást,
de egy lágy mozdulat
a földre sodorja.
Nedves kabátod kinyílik,
s én bebújok melléd
a hideg utcán őrzött,
jégkori düh hevitette,
kifogyhatatlan melegedbe,
ráfonódva melledre.
Láttad az úton a postást.
Láttad, ahogy rideg arccal
pénzt ad a szomszéd papának,
s láttad a szomszéd papát,
ahogy nem köszön vissza
a sietve eltávozónak.
Olvastad, s most meséled,
amit főnököd útjáról írtak:
"Pedig az nem is úgy volt!
De a média így szabadult fel,
s nem köti őt az a 'rabság',
mi másnak volt az Igazság."
Hallom és értem a féltést:
"Hogy jutunk így örömökhöz,
ha emberi lényeket láncol
a nem-tudom-féle megoldás?
Mikor gyűlölettől tüzelve
és heroin-álmokkal vértezve
régi és új seregek törekednek
egy régi, mégis új
birodalmat építeni:Heil!
Harmadik birodalmat!"
Nehéz kabátodból kikarollak,
a teher most nyomja a vállfa vállát!
Aztán a szobába kísérlek,
ahol a gőzölgő kávéba
egy kocka-kérdést merítek,
s azzal édesítem napod.
"Modd! Te mit találtál ki erre?
Hiszen nem az vagy, aki ezt így hagyod."
Mosolyom mosolyt gyújt arcodon,
s a jéghegynyi gondok közt
hánykódva, mint kicsiny hajón
a kabinablakból kiszűrődő gyertyafény,
melegen pislogsz rám, s tudom,
a térképen nekünk kiutat lelsz.
A kávét kortyolod, ízét is,
illatát is magadba szívva,
majd hirtelen papírért nyúlsz,
lepattan a töltőtoll kupakja,
s én a sercegő lapok dallamára
röptetem fel a vállfára
selyemsáladat.
