Hepp Béla/aLéb: Ezüstfehéren
Én hóembert álmodtam, csillámos ágakat
mesébe csendesült fehérre szórt terekkel,
s ha leplük feslik itt-ott, varázsa átszakad,
én összefoltozom, akkor sem ébredek fel,
mert árkot simít a csend, pihét pihére rak
a szürke terhű ég, s a kandi csillagoktól
föl- fölszikráznak újra fénybe hűlt falak
ahogy az ég alá simulva száz harang szól,
...és persze kell fenyő, a díszek hinta álma,
és összebújni is, akár a gyertyalángok,
és kell egy lassú pléd, egy csücske-foszlott párna,
és finom kanócfüst, ha a láng elparázslott...
no majd idén talán fehér karácsonyunk lesz,
mint gyerekkoromban; halk nyomokra roppanó
esti sétákban majd ezüst hátára felvesz,
s egy szebb világba röptet a könnyű szárnyú hó.
Bennem a tél mindig az ünnepek kegyelme,
mintha akkor énrám a Jóisten figyelne.
