Elmentél apám - nem hagytál hátra

csak üres álmokat

néhány keresetlen szót

egy kopott füzet lapjain jelet

mit anyám - megfejtett

nem maradt tőled ölelés - nem ismerted

szúrós tekinteted hátamon érzem

egy mosoly eltévedt

tegnap mégis hazatalált

hallod apám - hiányoztál.

***

Húsz éve már - magamra hagytál

ősz volt tán vagy tavasz

azt hiszem akácok nyíltak a kertben

a bodza menyasszonynak öltözött

illata szobámba szökött

te a háromlábú széken ültél

imát mormoltál - addig soha

anyám hallgatott - te mentél - oda

hol örök minden csoda.

***

Húgaim a kertben - nagyanya

a beszáradt ruhákat vasalta

anyám a tűzhely mellett állt

kezében szorgoskodott a fakanál

apám reggelizett - egyedül

előtte terített asztal

nézett maga elé majd káromkodott...

nem hagyott nekem egy falatot.

***

Holnap elmegy - súgta anyám

nincs fekete ruhám

csak egy mintás meg egy fehér

mit tehet az ember - kölcsönkér...

öklét szeméhez emelte

a lányoknak nem kell fekete

sírta bele a déli ebédbe...

apám másnap elköltözött - fehérbe.

***

A kötél már négy napja

az almafa alsó ágára akasztva

húgom az ajtó előtt sírt

anyám befőttet készített

apám csak ült - nem evett

megállt a fa előtt - nevetett

aztán csak feküdt

már többé nem káromkodott

a szél földre lökte a kötelet

mi csendben átjátszottuk azt a telet.

Cím: Pedig engem szeretett...
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Kozák Mari
Beküldve: May 23rd 2019
Elolvasva: 450 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]