Őszinte ember vagyok. Igen. Ismerem magam. Materialista alapokon állok. Semmi babona. Semmi misztikum. Csillagjóslás… horoszkóp… lélekvándorlás? Ugyan kérem! Én racionálisan gondolkodom.
Jó így számot vetni a világgal. Önmagammal. Az ember csak ül, ül a karosszékben a meleg konvektor mellett és nyugalmat ad a tisztánlátás… igen, saját tisztánlátásom, amit nem befolyásolnak sem emlékek, sem érzelmek. Hullhat kinn a hó, itt benn csodálatos, tiszta, szervezett az élet. Mint az agyamban.
Pff! Mi volt itt a nyáron! Atyaisten! Évek óta nem volt ekkora hőség! Csontolvasztó.
--Csontolvasztó--mondaná Gyula, mert ő költő. De én nem vagyok költő, ezért csak azt mondom:
-- Szinte kibírhatatlan volt a meleg.
Az emberek igyekeztek minden halaszthatatlan utat, vásárlást, hivatali procedúrát, jönni-menni valót a korareggeli órákban elintézni.
Amikor párommal elindultunk hazulról, már kinn álltak a szemeteskukák, tele a hétvégén összegyűlt szeméttel ... De mennyi szeméttel! Bele se fért a tárolókba. Na hiszen! Hát nem oda ömlesztették mellé, ami nem fért bele! Még a kukák mögé is jutott. Mi az ott? Valami növény. Négy -öt kopasz szár végén pár levél, alul hajszáldrótszerű, vékony meredező szálak csomója. Biztos eltört a cserepe. Megunták, vagy egyszerűen kidobták, mert csúnyának találtatott.
-- Mit nézel?
--Semmit.--sietünk tovább.
Másnap reggel még mindig ott van. Megállok. A gyökereket nézem. Fekete, cérnavékony, száraz karmok.
-- Nem fogod behozni a lakásba! --él párom a gyanúperrel.
-- Nem vesztem meg! Csak nem gondolod, hogy kukázni akarok… mit kezdenék más szemetével...
Szerdán még mindig ott van. Talán elromlott a szemeteskocsi, vagy a szállítók is hűsöltek pár napig. A gyászos növény levelei összepöndörödtek, a semmibe kapaszkodó drótszálak egyenesre feszültek már a háromnapos hőségtől.
Csütörtökön reggel már közelebbről megnéztem.
-- Szőlővirág ...lehetett valamikor.- A nagymamám kedvenc virága...
Nem értett hozzá. Újat és újat vett, de mindig tönkrement nála. Pedig kapálta is: konyhakéssel turkálta fel a földet a cserépben, hátha az kell neki. Egyszer egy nagy gilisztát talált, mikor az elszáradt virágot kiborította és a gyökerek között kutatta a baj okát. --Ez tette tönkre!... És megint újat vett, hogy a sivár városi lakás ablakába egy kis gyönyörűséget csalogasson. Hiába volt minden igyekezete.
Lám ez a büntetés! Ha lenne lélekvándorlás, nagyanyám biztosan szőlővirágként éledne ujjá a sok elkínzott növény miatt.
--Szőlővirág! A nagymamám kedvenc virága volt.
--Mért nem mondtad előbb? Most már hiába.
Pénteken korán keltem, de a párom megelőzött. A teraszon fél vödör vízben ott állt a kóró, ami valaha szőlővirág volt.
....…..
-- Nézd: ami bimbó volt rajta, azt azért még kihozza ...
...…..
--A levelek...
..…..
Nem tudom mennyi idő telt el, mire megvettük a nagy cserepet. Most ott áll a konyha sarkában. Tele van tőle zöld-vörös ragyogással ez a szürke december.
Minden reggel megkapja a nagy pohár vizet:
--Igyál mama, igyál ...

Cím: Hiszek a lélekvándorlásban
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Kamarás Klára
Beküldve: November 13th 2003
Elolvasva: 2516 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]