Egy testben éltek: a Hazug és a Szent.
Egymással megfértek észrevétlenül.
Tudat alatt várták aztán mindig:
Az egyik a testből véleg kikerül.
A Hazug mondta: "én szeretlek egyedül.
Komolyan veszlek, törődöm Veled."
(ettől sok csitri seggre ül)
A hazugságot néha észre sem veszed.
A Szent mondta: családom van.
Hazaadom mind a pénzt.
Nem kocsmázom, vendéglőzöm, nőzöm,
dolgozom majd pár tízezerért.
A Hazug vágyott egy forró testre,
mely kihűlt vágyait felveri.
Lélektanilag "beetette":
Neki lelke van: emberi.
A Szent cikket írt a gyerekekről,
helyette dolgozó, beteg anyjáról,
Néha látta őket, akkor is messziről.
Volt egy fotója a lányáról.
A Hazugnak most állása van.
dolgozik, ír is, cikkeket,
tömegbe verődve mondja, mutatja;
"levadássza" a híreket.
Haza is megy. Nagy család várja.
Feleség, kit sokszor lehülyézett;
De hazafelé mégis útba ejti
A "kinyomozhatatlan" fülkéket.
A Hazug nem Szent fél hattól hatig.
Gyalogol a metrótól otthonig.
Telefonál akár tízszer is.
Minden fülkében az a mozdulat...
Annak a másiknak, ki elment,
-mert el akart- s így ölt.
Nem feledhető, hiába akarja.
De már mégsem öngyilkos-jelölt.
Elcsukló hangon szólna is bele,
De a férj veszi fel majdnem mindig.
-Úgy látszik, ez a hierarchia-
Náluk az összetartás dívik....
Hazaér lassan, csalódottan.
Zsebéből kiteszi a lét.
-Vacsorát tesz elé az asszony.-
Csalódottan ingatja fejét.
S kezet ráz széles mosollyal
a Hazug és a Szent.
Most meglelte a helyét.
Félig hazament.
