Ekkora fájdalomba zárva éneklem
dalomba lobbanó szelek terveit,
s ha a Hargita csendje suttog énnekem,
nem marad számomra életnek terve itt.

Hangom ha furulya sípja lenne csak
mindenki nótájára vigyázna már -
mintha csak - útközben elesni láttalak
s arra döbbentem: ebben hinni kár.

Mert nem marad más aki követhetne
ha sétapálcám fúrkósnak könyvelném el
s ha még a szándékomra is követ vetne,
s mindenemre másra. Úgy is jószerével.

Értem én! Jószerével mindenemre,
vagy akár tiltakozásom ellenére is,
mert az iránya mindennek, mindig erre,
összekevergetve idegeneknek véreit.

Még az a jó, hogy néha el is bújhatok,
mint akinek egy kiút mindig adatott,
s mint akinek szürke leplét színvakok
adogatták egymás kezére: az hatott!

2004. november 15, Oronó

Cím: Monoton jog
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: November 15th 2004
Elolvasva: 1185 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]