Szemed előtt cicaháttá símult,
s kinyújtózott az istenverte part.
Merev szavak alatt a nehéz múlt
hajótörötten feledni akart.
Mert a szavak nehézkesek lettek,
nem hordanak össze havat-hetet
többé, és én mégis arra kérlek:
nekem ne szavalj! Kérlek mondj verset!

Cigaretta füstjébe fogózott
s a tücsök ellen mesélt a hangya,
és hangja el-elbicsaklott, holott
nem szavalt: meséjét elmondhatta.
Megtöltenéd versedet pátosszal
te is, de őszül hamar egy férfi.
Hangjából a büszke tartás elszáll
s nem tud szavalni, csak elmesélni.

Gyújts gyertyát nekem! Elhalványodtam.
Szavaim mélyén szomjas életek
nyújtóznak a fényért. Megálmodtan
de nem kimondottan én lehetek
csak ebben a marokban. Veletek
megosztom hangom monoton hangját
s amint ajkamat elhagyja a lehellet
bólintok: ezt nem szavalták, mondták!

December 18. 2004. Oronó

Cím: Az élő szó jogán
Kategória: Vers
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: December 19th 2004
Elolvasva: 1169 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Vers főoldalára | Megjegyzés küldése ]