Álmatlan Álmok
A néma csend ölel a lócán görnyedve,
Lassan ringatózok, hatalmas fájdalommal verve.
Összeaszott ráncos kezem görcsösen ölel,
Megráz a szenvedés, hiszen itt vagy közel.
Rubinkönnycsepp csordul végig arcom ráncain,
Ezernyi szilánkra robban a kõpadló árnyain.
Társai sûrû folyamban követik halálát,
Milliárdnyi apró tekintet bámul vissza rám.
Beleszédülök a vádló pillantások sokaságába,
Ölellek, szorítalak, de egyedül vagyok és árva.
Tudom már nem kell sokáig várnom rád,
Hamarosan kiderülsz: angyal vagy sárkány.
Gondolataim szélvészként söpörnek körbe,
Mi lesz, ha? Mi lesz, ha? Megölnek õszre?
Fekete bársony köpenyemmel körbefordulok,
Fénylõ pontok mind-mind kapaszkodjatok!
Fénylõ angyalként élsz álmaim képzetében,
Rettegve ébredek, hogy szörnyeteg lesz képed.
Várom, vágyom és félem születésed napját,
Bízom benne, hogy angyal és NEM sárkány!
