| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Akarlak, hát hazudjunk |
|
mango
 |
Pedig semmi sem változott: még most is pont annyira szerették egymást, mint eddig. Egy jottányival sem kevésbé.
|
Bocsánat, ezerszer bocsánat, hogy kölcsönvettem Ady versének címét ehhez a történethez…
…már csaknem szerda hajnal lett, mire a nő „kicsikarta” a férfiből a két hete levegőben lógó szakítást. De még mindig bízott a férfiben… Titkon, mélyen, ott legbelül vasakarattal hitt benne, hogy régi fényével tér vissza az addig megtapasztalt sok szépség, meghittség…Hogy nincs semmi baj.
Pedig mennyire ártatlanul és szépen indult minden…Vegytiszta vonzódás az első percben. A férfi szemében tízezer picike csillag lobbant föl, akárhányszor a nőre nézett a finoman, ízlésesen megvilágított kávézóban, ahol a fal mellett ültek, egymással szemben azon az első randevún. Tél volt, nagy hó. A férfi hadart. Olyan gyorsan beszélt, a nő alig értette az első fél órában. Az idő macskatalpakon szaladt: még annyi, de annyi mesélnivaló lett volna, - és már este 11 óra. Furcsán vegyes érzésekkel ballagtak a parkolóhoz a kocsihoz. Maguk sem tudták, hányadán állnak most egymással. Jó barátságnak indult, - nagy szerelem lett belőle. Olyan szenvedélyesen és érdektelenül vonzódtak egymáshoz, mint súly a földhöz. A férfit még soha sem szerették igazán. Soha az életben. Pedig nem volt már kiskamasz, jóval túl a harmincon, és két házasságon - most érezte, mi az a szeretet. Talán a gyerekeitől kapott meleg szeretetet: de hát ők még túl aprók, és az a szeretet más. Nagyon más…Eddig ezt a szót nem töltötte meg semmilyen tartalom: egy üres szó volt számára. Úgy érezte, élete érzelmi áramlatának első nagy gyűjtőmedencéje lett ez a szőke nő. Most ízelítőt kapott belőle, - eleinte csak nyelvhegyre valót. A nő ragaszkodott az eredeti „felálláshoz”, és magának sem akarta bevallani, hogy napról napra mélyebbre csúszik ebbe a szerelembe.
Aztán kinyíltak a zsilipek. Hatalmas robajjal átszakadt minden gát, és a kizúduló, hatalmas mennyiségű, addig elfojtott erős érzelem elöntött mindent, sodorta, vitte őket az áradat. És olyan csodában volt részük, olyan meteor-szerű emelkedés a csillagokon is túlra, ami már-már nem is létezik. És mégis létezett. Ott voltak egymásnak, - az egész történet alig hihető és nehezen fogható föl.
Az élet ám nem ennyire egyszerű…
Túl sok veszély és túl sokfelől leselkedett erre a kapcsolatra…
A férfi igaz ugyan, hogy elvált, de még mindig egy házban élt a volt feleségével. Mindenki tudta, hogy már kihűlt, semmire sem jó az a fajta együttélés, sőt, napról napra csak rosszabb lesz, - de jobb megoldás híján mégis egymás mellett éltek, és a gyereket is együtt nevelték. A férfi életébe mindenki beleszólt. Mindenki, aki csak a közelében volt, és egy olyan mókuskerékbe került, ami felőrölte őt. A két gyereke a mindene, és ez nagyon tiszteletre méltó vonás, - lássuk be… Pont ezzel zsarolta őt meg a családja, (élükön a saját anyjával, de hadrendbe állt anyós, após, ex-feleség, és még aki csak épp arra járt…) hogy a kevés szabadidejének egy részét a Kedvesével tölti, - így a nő háttérbe szorult, aki eleinte háborgott kicsit: többet akart a férfiből. A találkozások ritkulni kezdtek. A férfi egy szóval sem árulta el az okát. A nő nem értette, hogyan is érthette volna…?! Hiszen amikor együtt voltak, az maga volt a tökéletes összhang, az igazi „együttrezgés”. Ami ugyebár ritka, mint a tyúk foga.
A szeretet ravasz, édes kis cselei mit sem változnak az idők folyamán, mióta világ a világ: gyönyörű köntösben, óvatosan és cirógatva, de fondorlatosan mesterkedik…
Úgy tesz, mintha tisztelné személyiségünk szabadságát, de meg is gyötör csontropogtatóan. Annyira elrejtőzik a Kedvesben, hogy későn vesszük észre: ekkor már nincs menekvés.
Így járt két főhősünk is. A férfi latinos szenvedéllyel szerette a nőt, ezt szavakkal és tettekkel minden pillanatban tudtára is hozta. „A szerelemnek külső és belső körei vannak, s ritkán esik meg, hogy az ember a legbensőbb körökbe is eljut, melynek közege a legéteribb és legvaskosabb elemek paradox keveréke.” – írja Déry Tibor. És nagyon igazat írt. Ők ketten nagyon boldogok voltak együtt. Bárhol, bármilyen helyzetben. Még a bevásárlás is öröm volt – hisz együtt voltak. Ritka, megbecsülendő pillanatok. Értékes, kincset érő, de lopott percek.
Aztán ahogy a hónapok teltek, az egyre gyérülő, - a nő számára érthetetlenül gyérülő… - találkozások éket vertek e nagy érzelem kellős közepébe.
Kedd volt, késő este. A férfi már két hete nem jött, csak sms és mindenféle elektronikus csatornán érkező levelek jelezték: még létezik, még van valahol.
Egy nő megérzi, ha baj van. Talán maga sem tudja, mi az, csak azt érzékeli, hogy a dolog őellene irányul. Veszteség éri, igazságtalanság, valami kizökken a kerékvágásból, tudja, érzi minden sejtjében, hogy a zűrzavar bekeríti…Ahogy most a nő is ezt érezte. Minden napja azzal telt, hogy egy rést tömködött, ami a semmibe nyílt. Várta, nagyon várta a férfit. Csak rá várt. Nem sietette, nem tolakodott: várt.
De közben vért sajtolt a körme alól, hogy ne legyen túl „sok”, ne hemzsegje magát túl, ne legyen terhére a férfinek…Ha telefonhívást kapott, higgadt és nyugodt volt a hangja. Sőt, mindenben bíztatta és erőt adott a férfinek, aki ebben a nyomorult ketrecben a sarokba szorítva érezte magát – joggal.
Aztán eljött az a kedd este…Látszólag selymesen kedves volt minden szó, a férfi szeme - ha nem is azzal a sokezer csillaggal, de mosolygott, és arcán fáradtság látszott, - a nő érezte: itt a vége.
Már éjfél is elmúlt. A férfi nem akarta kimondani. Nem és nem. Hárított, ameddig csak bírt. A nő lenyelt könnyeivel a torkában, sajgó, megkínzott lélekkel és végsőkig elkeseredve szinte Kedvese szájába adta a szavakat. Mert hiszen jobb a pokol serpenyőjében sülni, mint a sütésre várakozni… Úgy érezte, hogy az elhallgatás, és a hazugság íze - ami ebben az esetben szinte ekvivalens volt egymással, - számára elviselhetetlen. Mert mi jöhet még eztán? Új kibújók, ingerültség, csalódás? Nagy böjtje ez ennek az érzelemnek.
Nem, ezt nem lehet tenni.
Ezzel az érzéssel ezt sohasem tehetjük.
A férfi határozatlansága, kötöttségei (és tényleg komoly gondjai) miatt megfutamodott ez elől a megismételhetetlenül szép érzés elől.
Szakítottak.
Pedig semmi sem változott: még most is pont annyira szerették egymást, mint eddig. Egy jottányival sem kevésbé.
És ekkor a nő - hazudott. Talán először és utoljára a férfinek. „Nem haragszom, elviselem, csak mondd ki, ha már nem jössz többet. Kérlek, mondd ki, megértem és elfogadom a döntésed.”
A férfi kimondta. És ő is hazudott. Hiszen megszakadt lelkében túláradó szeretetének, féltésének és érzékenységének az a más számára úgysem használható gazdagsága, ami a nő elvesztésével jár.
Mégis kimondta, és a nő ezt tudomásul is vette. Legalábbis ezt mondta a férfinek…Nem mondott igazat.
Mindketten hazudtak. Maguknak is, és egymásnak is.
„Akarlak, hát hazudjunk” – írta Ady, és soha aktuálisabb nem lehetett volna, - ez a vers jutott a nő eszébe rögtön, mintha csakis erre a pillanatra írta volna a költő. Minden sora érvényes lett aznap kedden ennek a versnek, a nő kívülről tudta mind az öt strófát. De az utolsó kettő most ott zúgott a fülében:
„Fölöttünk csak úgy kél, bukik
a Nap s a napok is úgy múlnak
szívek bénulnak s megújulnak
s csak mi nem látjuk egymás arcát.
Csak finita commédia
akarsz te is majd a szemembe
nézni ájultan és meredve?
Jól van: akarlak, hát hazudjunk.”
Az utolsó mondat - már szerda hajnali negyed 3 körül járt ekkor az idő - a férfitól jött: „Szeretlek, Kicsim.”
Snitt.
|
Ideje: Július 14, csütörtök, 21:30:09 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Akarlak, hát hazudjunk" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Akarlak, hát hazudjunk (Pontok: 1)
- Netelka Ideje: Július 14, csütörtök, 21:54:47
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Mondhatnám, hogy szokásos háromszög-történet - de nem szokványosan írtad meg, sőt. Tetszett. De amibe leginkább belekapaszkodott az agyam, az épp az Ady-idézet. "Akarlak, hát hazudjunk." Ma bölcselkedős napom van, így most is azt teszem. Elég vén vagyok már ahhoz, hogy azt mondjam, azt mondhassam, aki el tud menni, el akar menni, az nem akar igazán. Az azt a másikat akarja. A másik életet. A volt életét. És a történet szempontjából tök mindegy, hogy már nem szereti az ex-nejet, felnőttek a gyerekek, ő valamiért mégis azt választja. Lehet, hogy "csak" gyávaságból. Lehet, hogy "csak" döntésképtelenségből. De választ. Nem tiltakozik, mikor szájába adják a szót, hanem elmenekül a helyzetből. Kegyetlenül hangzik: de ez a férfi elsősorban önmagát szereti. A saját békéjét, a saját nyugalmát, a saját múltját, és a jelenét is persze, amibe azért belefér egy gyönyörű szerelem - mindegy milyen áron, csak ő ne sérüljön. Erre most mondhatná bárki, de bizony, sérül a lelke, a szíve blablabla. Csak az nem számít, hogy annak a szőke nőnek milye sérül. Ebcsont beforr. "Két önzés titkos párbaja..." - valakinek mindig le kell szúrnia a másikat, úgy tűnik. Túl szép lenne, ha nem így lenne. |
|
|
|
|
|
Re: Akarlak, hát hazudjunk (Pontok: 1)
- kavics Ideje: Július 15, péntek, 00:38:13
(Adatok | Üzenet küldése) | Megható történet, - fájdalmas véggel. Én a férfi szemszögéből tudom csak nézni - lehet, hogy nem tehetett máshogy.Szerette a nőt, ez derül ki számomra az írásból.
A stílusod varázslatos,minden tiszteletem!
kavics |
|
|
|
|
|
Re: Akarlak, hát hazudjunk (Pontok: 1)
- hori (horiQKACmailpontPONThu) Ideje: Július 15, péntek, 14:22:36
(Adatok | Üzenet küldése) | Próbáltam mindkét fél szemszögéből nézni.
Ha az ember folyton elenged mindenkit, akkor azt veszi észre, hogy hoppon marad. Másnak sütögeti a pogácsáját.
Azért Ady is tudott valamit... :)
Tetszett ez is!
Üdv.
|
|
|
|
|
|
Re: Akarlak, hát hazudjunk (Pontok: 1)
- bandita09 Ideje: Július 15, péntek, 19:28:36
(Adatok | Üzenet küldése) | Mi van ezzel a rohanó világgal???
Minden perc jóért éveket várunk és szenvedünk.
Menekülnünk kell minden komoly érzelemtől??? |
|
|
|
|
|
Re: Akarlak, hát hazudjunk (Pontok: 1)
- kavics Ideje: Július 18, hétfő, 15:32:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Újra elolvastam, hogy a mai Úgyis tudod, Kedvest...megértsem még jobban. Nagyon helyes pár, segíts nekik a kibékülésben. Örömmel olvasnám a jó hírt!!!
kavics |
|
|
|
|
|
|
