| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Mai, újabb vallomás |
|
mango
 |
...Tóth Árpád és Ady után újabb „szerelem”: Szabó Lőrinc.
|
Talán tényleg rendszer lesz belőle, és „kincseimet”, kedvenc verseimről eszembe jutó gondolataimat megosztom azokkal, akik olvassák írásomat.
Tóth Árpád és Ady után újabb „szerelem”: Szabó Lőrinc. Az összes verse közül a legtöbb gyöngyszem - számomra – a Huszonhatodik év című nagyon szomorú lírai rekviem-ben van. Most ebből választottam ki a 13. darabot, melynek címe:
Meghitt perc
Édes emléked, mintha szigetek
rajzanának, úgy vibrál: alig érzem,
már megszületik valahol a térben
a kép, megszületsz. A húnyt szemeket,
talán nem is azokat szereted,
inkább a látó csöndet. Szenvedély? Nem,
nem az hoz vissza (vagy az is, de mégsem
legtöbbször); a nyugalom rejteget
legárulóbban, legjátékosabban,
mint most is, a meghitt perc, óh, hisz abban
volt részünk legkevésbé! Száz alakban
jössz ilyenkor, új tündérem, te, régi:
fényköd leng, s tudom, mögűle te lépsz ki…
(Csak nem szabad egészen odanézni!)
Szabó Lőrinc 1924-ben ismeri meg Erzsébet asszonyt, már mint nős férfi, - mégis ez a nő lesz élete legnagyobb szerelme, akihez minden kötelezettség nélkül is negyedszázadon át kötődik. Egy időben úgy érzi, házasságát is föl kell bontani miatta; ez az érzelmi válság 1927-28-ban érte utol a költőt. Százhúsz szonettben állít emléket a reménytelenségből a halálba menekülő Erzsébet asszonynak, mely szonettek a magyar irodalomtörténetbe, mint a síron túl is élő szerelem himnuszaként vonulnak be.
Erzsébet asszony 1950 januárjában nem bírta tovább elviselni azt a kettősséget, melyben a szeretett férfi mellett élt, - önként eldobta magától életét, és a költő már későn, „az asszony öngyilkossága után megadja neki a világ egyik legmélyebb szerelmét.” –írja baráti visszaemlékezésében Bernáth Aurél.
A Huszonhatodik év műfaja szerint canzoniere, - Petrarca óta így nevezik az olyan daloskönyveket, amely a szerelmi érzés belső, meghitt és kacskaringós útjait laza, füzérszerűen összekapcsolódó versekben beszéli el írója.
Megrendítő, vallomásos siratóének ez, mind a 120 szonett…
Akadnak ezek között olyanok is, amelyekben csak az érzelmek áradnak, a szenvedő szív jelenét és a szenvedély ösvényeit fürkészve, a költő saját, fájó énjének szeretete hatja át a sorokat. Egyes bírálói szerint ezek a kis remekművek néhol nem csak érzelmesek, hanem szentimentálisak, nem csupán patetikusak, hanem szenvelgők. Mégis, a valódi szépségét a lelki jelenségek analízisének apró életképekkel, villanásnyi természetleírásokkal váltakozó pillanatfelvételeiben, és az esendően szenvedő, kínlódó előadásban ismerhetjük fel.
Mint az általam kiválasztott Meghitt perc is.
A fájdalomnak magát megadó szív megengedő szavaival, pianissimo indul a vers, a visszaemlékezés édes, mégis szinte elviselhetetlen terhével. A „látó csönd”, mint jó szövetségesük, mely visszaidézi az asszonyt, a „nyugalom” rejtegeti és idézi vissza, méghozzá a „legjátékosabban”. Máskor a „meghitt perc”, - melyben valóban alig volt részük, hisz Szabó Lőrinc Klára asszony mellett és két gyermeke, Lóci és a Kisklára mellett csak „lopta” a perceket Erzsébet számára. A versben megmutatkozó az a fajta gyötrelem, és elérhetetlen kívánság, hogy a „száz alakban” újra és újra megszülető régi-új múzsa ismét egy „fényköd” mögül kilépve a testi-lelki egyesülés magasabb rendű értelmét hirdesse és valósítsa meg: álom…A költő ilyeténképpen megnyilvánuló magatartása, a szerelmi gyász csak egy elröppenő és tünékeny módja a lét határai kitágításának. Ez már a neoplatonista misztika természetfelfogására vall. Az élet csak látszat e szerelem nélkül, - Erzsébet nélkül, - mely önmagában is csaknem hiánytalan világrendje az embernek. Az olasz középkorvég költőit idézi az, ahogyan Szabó Lőrinc siratja el szerelmét egyes szonettekben, (leginkább a haláltól „visszaperelős” szonettekben, ilyen például az „Így döntöttem” - a lét teljesebb megismerése miatt halott kedvese után a szenvedés poklába is alászállva: Dante jut eszembe erről), - de Szabó Lőrinc modernebb alkat: a barokk vagy a XX. századi elme a halál kémiájából felidézett szerelmet végül testi valóságként éli meg.
Engem azáltal indít meg ez a szonett, hogy érzem, ahogyan a költőben öröm gyúl ki már csak a visszaemlékezéssel is, és a múlt szépsége és a jelen fájdalma szép álomban, egy emlékező káprázatban egyesül.
A szerelmi motívum, a vágyódás lezártával a költő már nyílegyenesen halad mondanivalójának egyetlen, cinkosat kacsintó és tán még viccesnek is mondható összegzése felé: eléri, hogy csupán egy zárójelbe tett mondattal élét vegye a fájdalomnak, és így próbál saját maga számára is feloldozást nyerni: „(Csak nem szabad egészen odanézni!)”.
Miközben írom e sorokat: megijedek…Hogy jövök én ahhoz, hogy kellő szakirányú ismeretek hiányában magyarázni próbáljam ezt a verset…?! Sem irodalomtanár, sem esztéta nem vagyok: csakis a saját eszközeimmel, legfőképpen a szívemmel tudok közelíteni a költeményhez…Állandóan kísértett a félelem (már az Ady „elemzésnél” is), hogy tompa fakéssel nyúlok az általam annyira szeretett versekhez, és csak eldadogni tudom a bennem rajzó gondolatokat, amik a versek olvasása közben zümmögnek bennem. Talán még elbillentem a szonett tündértornyát azzal a dilettáns megközelítéssel, ami tőlem telik…
Hiszen a szó, - mint anyag - törékeny: könnyű kárt tenni benne; és nehéz nekem Szabó Lőrinc után megszólalnom…
Ha így történne, és írásommal megsebezném a légiesen szép szavakat: kéretik engem felmenteni.
Mentségem egy van, az is meglehetősen könnyűkezű: nagyon szeretem Szabó Lőrincet…
|
Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 21:56:24 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Mai, újabb vallomás" | Belépés/Regisztráció | 16 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Mai, újabb vallomás (Pontok: 1)
- Maurice (maurice@maurice.net.hu) Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 22:06:47
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jó esszé ez is, kár az utolsó gondolatokért, melyben visszavonulást fújsz magadnak. Elemzésed, megközelítésed értő elméről és érző szívről árulkodik. |
|
|
|
|
|
Re: Mai, újabb vallomás (Pontok: 1)
- Jodieline Ideje: Augusztus 07, vasárnap, 23:28:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Számomra Szabó Lőrinc a nagy "Ő".
Versei egyszerre simogatnak, gondolkodtatnak el, és vádolnak. Minden olvasással újabb és újabb kérdéseket fogalmaz meg bennem.
Nem tudok betelni vele.
Örülök, hogy az esszéd most Róla szólt.
Köszönet ezért, hiszen kevesen ismerik mélyebben. |
|
|
|
|
|
Re: Mai, újabb vallomás (Pontok: 1)
- LunaPiena Ideje: Augusztus 08, hétfő, 06:37:14
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Már vártam, hogy Debrecenhez kötődve mikor írsz egyik legnagyobb kedvencemről. Megérte várni és jó volt olvasni! |
|
|
|
|
|
Re: Mai, újabb vallomás (Pontok: 1)
- Szalka Ideje: Augusztus 08, hétfő, 23:23:16
(Adatok | Üzenet küldése) | | Jó kis vallomások ezek! Folytatni kő! |
|
|
|
|
|
Re: Mai, újabb vallomás (Pontok: 1)
- Anna1955 (angyaligirl@freemail.hu) Ideje: Augusztus 11, csütörtök, 12:17:11
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Anikó
Te dilettáns? Na ezt kikérem magadnak tőled. :))) Köszönöm az élményt melyet írásod okozott és az ismeretet melyhez hozzá juttatott.
Szeretettel Anna |
|
|
|
|
|
|
