| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Elmélkedem - Kosztolányi után, ugyanarról |
|
mango
 |
Ma megint Kosztolányi
Dezsővel beszélgettem...
Ez elég gyakran előfordul
velem.
|
Már írtam arról, hogy Kosztolányi nekem egyfajta zsinórmérték, - a régiek közül. Mint újságíró is, - én most nem csak a költő, író Kosztolányiról beszélek.
Mindig elcsodálom egy-egy cikkét.
Olyan érthetően, világosan és szabatosan fejezi ki magát, semmi ciráda, semmi fennköltség, - és mégis…Amit leír, arra oda kell figyelni, legyen az bármilyen rövidke jegyzet, cikk, glossza, bármi.
Nem bonyolít túl semmit, - ír.
Én meg iszom a szavait.
Lapozom vaskos, kedvenc könyvemet, ami már annyiszor adott nekem fogódzót, olyan, mint az egyszeri ember lányának a kályha: csak innen tud biztos léptekkel elindulni.
Ma délelőtt verset írtam, és a rímek (jobbak, rosszabbak, vegyesen…) itt tolakodtak a klaviatúrámon. Tobzódtam bennük, válogattam, és sokat eltettem „rosszabb napokra”, másokat beleszőttem abba a számomra jelentős versbe, amit érett, komoly versnek szánnék. Megszületett egy versem, amit nagyon-nagyon szépre szerettem volna írni, mert az alkalom, amire írom, ezt követeli tőlem. Ez nem csak elhatározás kérdése, - belülről diktálódik, azt érzem, kell, hogy mindenki érezze, mennyire fontos az, amit én most megdalolok…Hogy mennyire sokat jelent nekem…
A vers kész, - nagyot sóhajtva immár negyvenötödjére olvasom át, kikopogom, fennhangon elszavalom magamnak – hátradőlök a székben. Nem nyúlok bele többet. Így marad…
…és ekkor – csak úgy, lazításképpen kézbe veszem Kosztolányit. Szinte itt nyílik ki:
Megjegyzés a rímről.
Az alábbiakat olvasom:
„Egyáltalán nem kell rímelnetek. A rímet egy francia költő barbár ékszernek, szerecsen csengettyűnek nevezte. Gyermekes holmi, annyi bizonyos. Én sok olyan költőt szeretek, aki sohase rímelt, még kötött formákat se használt. De ha már rímmel éltek, ne szégyelljétek csengését, ne legyetek észszerűek, maradjatok egészen kisdedek, akik játszanak. A ti rímeitek hibája csak az, hogy elalszom mellettük. Kopottak, és keresetlenségükben is egyénietlenek. Higgyétek el, jobb ezeket ócskapiacra dobni és eladni – tízezrével egy fillérért.
A rím ékesség. Olyan, mint a nyakkendő. Ha valaki nyakkendőt hord, megértem. Ha valaki egyáltalán nem hord nyakkendőt és csupasz nyakkal jár, nyitott ingben, szintén megértem.
De ha valaki nyakkendő helyett következetesen egy katángkórót vagy egy törlőrongyot biggyeszt a nyakára, díszül, attól megkérdezem egyszer – nem többször -, hogy miért viseli ezt…
(Pesti Hírlap, 1934.május 6.)
Tudtam, hogy Kosztolányi szól hozzám, ha szükségem van rá.
Most azt hiszem újra a klaviatúra fölé hajlok, és negyvenhatodjára is átolvasom, ha kell, átírom, és megőrlöm, átszűröm még magamon, találok még jobb rímet is, - és majd akkor békén hagyom ezt a verset…
Nem akarok katángkórót hordani.
|
Ideje: Szeptember 17, szombat, 21:19:41 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Elmélkedem - Kosztolányi után, ugyanarról" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Elmélkedem - Kosztolányi után, ugyanarról (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Szeptember 18, vasárnap, 02:55:03
(Adatok | Üzenet küldése) | | Hát mango,beletaláltál a közepébe. Beszélhetnek nekem akármit is a lelkes,amatör kecskerímfaragó költők. Nekem nem tetszenek a barkácsolt,vasvillával összehányt kecskerimekkel készült bökversek. Annyival egészitém ki Kosztolányit, hogy nem elég a szép,nemes ,felemelő gondolat,ki is kell azt mívesen munkálni. Én a mércét, a veretesen míves,fülemben lüktető dallamos,tartalmi és formai egységben megírt,százszor átolvasott és csinositgatott versekre teszem le. Némelyik vers olyan,mintha a szépen felöltöztetett menyaszony bakkancsban és fésületlen,gubancos hajzattal állna az oltár elé. Ne csúfoljuk meg a vers oltárát. Elutasítom a szabadvers kategória mögé bújó barkácsműveket. Bogi. |
|
|
|
|
|
Re: Elmélkedem - Kosztolányi után, ugyanarról (Pontok: 1)
- Anna1955 (angyaligirl@freemail.hu) Ideje: Szeptember 19, hétfő, 19:16:59
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Anikó, írásod olvasva elgondolkodtam. Vajon hogyan fejlődik a költő ha nem ír? Minden költő, nagy költő születése óta? Vagy van valamiféle költő iskola? Vagy iskola maga az élet, az érzések kifejezése, hol nagyon jól, hol nagyon rosszul, vagy csak átlagosan. Nagyon ritkán írok verset, csak ha nagyon kikívánkozik. Bánat, fájdalom, vagy mérhetetlen öröm, bár ez utóbbi ritkán történik, de ok a vers írásra. De mi a mérce, hogy a feltörő szavak melyek engem fejeznek ki, jók e? Honnan tudhatom, tudhatja egy kezdő, hogy ássa el tollát jó mélyre, vagy inkább hegyezze és használja minél sűrűbben. Ezek csapongó gondolatok, melyek írásod kapcsán jutottak eszembe. Cikked Kosztolányiról és a rímekről nagyon tetszett...
Szeretettel Anna |
|
|
|
|
|
|
