| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Művér - 3 |
|
bogumil
 |
...művért kellett kikísérleteznem, mert most erre van szüksége a világnak. |
4.
Az Egyujjasban szokásos módon zajlik az élet. A törzsvendégek behúzódtak a kinti zimankó elől a cigarettafüstös, büdös, jó meleg kocsmába. A négyes asztalt végleg összetolták az ötössel, mert időközben Balambérral és az odapártolt Tanár úrral, Keszegivel a sánta suszterral, már nem fértek volna el egy asztalnál.
Az amerikai utazás már rég a feledés homályába merült, most új, izgalmas témák borzolják a kedélyeket. Az Uniós csatlakozás olyan nagyméretű szigorításokat hozott a népgazdaság kiviteli oldalán, hogy abba beleroppanni látszik az ország gerince.
Az Uniós biztosok tanácsába sikerült benyomni adó és vámügyi népbiztosnak a volt külügyért, így némi protekciót remélhetett az ország. De alighogy megmelegedett a valaga a poszt bársonyszékében, máris az Unió érdekeit kezdte előtérbe hozni
Na, erről szólt az Egyujjasban a vita.
– Most ide figyeljetek cimborák! Én nem mondom, hogy nem ért hozzá, de minek megy abba bele, hogy a hungarikumokat lesöpörjék az asztalról – vezette elő a témát a Tanár úr.
– Mert a románok megfingattak bennünket, elorozták a pájinka védjegyet, azt mondták, meg kell osztani velünk, jobb a békesség.
– De a tokajit is gyárthatják a tótok, sőt a franciák is Elzászban Tokay néven, így ipszilonnal, nemesítve! Az anyuk úristenit, hát mikor láttak azok a szőlők tokaji talajt… – vélekedett Csócsa ingerülten, de Kottafejű lehűtötte a forró fejét. Így okította, miközben hüvelykujját felemelve intett Irmának, egy kör erejéig…
– Hát, idefigyeljetek nagyokosok, a bamba magyarjaink belefingottak a nulláslisztbe, akarom mondani a paprikába! Hát, megmérgezték vele az emberiséget.
– Meg hát, mert olyan árut készítettek, aminek az alapanyaga bárhol megterem a világon. Brazil paprikával hamisították a saját maguk által hungarikumnak kikiáltott kalocsai, meg szegedi piros paprikát. Akkor mire ez a felháborodás, nem mindegy az, ki hamisítja a hungarikumokat? – vetette közbe Kottafejű, és közben a megérkezett csigerbe fojtotta ingerültségét.
Miután kiitták a zamatos, bódító zöld csigerüket, kissé felhangolódva tanakodni kezdtek, miként lehetne kihúzni az ország szekerét a kátyúból. Megint csak a Tanár úr vitte a prímet.
– Gyerekek, olyan termékkel kell kirukkolnunk, aminek az alapanyaga csak itt terem meg nálunk, Magyarországon. Ezt aztán nem tudják a bibasok hamisítani. Itt van például a lófingató, meg a zöldcsiger. Szerintem a világon nincs olyan ember, aki ezt hamisítani tudná, igaz-e Balambér uram? Mondjá’ mán valamit, hiszen te vitted tökélyre a terméket.
– Igazatok van cimborák: ez hamisíthatatlan és egyszeri és megismételhetetlen készítmény: gyógybor… tulajdonképpen csupán találmányomnak, a művérnek a mellékterméke. De hát adott volt feladat, művért kellett kikísérleteznem, mert most erre van szüksége a világnak. Elkezdtük a munkát, de melléktermékként zöldcsiger és lófingató keletkezik. Ezt visszük be a melléküzemágba, s kettéválasztva a dolgokat, a másik ágon meg elkezdjük a művért programot…
– Aszondod, elválasztjuk a szart a májtul? – kérdezett rá nagy szemeket meresztve Csócsa.
– Azt én! – húzta ki magát Balambér – Nézzétek, az ezermester mozdonyvezető barátom nélkül még sehol sem tartanánk. Ketten teszünk ki egy lángelmét…
– Igaz: lángelmék ülnek körünkben – tódította Lófej a vasöklű kazánkovács. – Csak el ne süjjön a fejük – tette hozzá lakonikusan. Primőr így replikázott.
– Ugyan cimborák, most ne azt nézzétek, mi lehet a buktató. A jövőre koncentráljunk! Én, mint zöldséges, óriási jövőt látok ennek a terméknek. Egy csapásra megoldjuk a tömegtermeléssel a mezőgazdaság problémáját: nem kell a földmíveléssel bajlódni, aggódni a gabonaárak miatt, nem kellenek közraktárak. Be se kell vetni a földeket, a fű akkor is megterem. Tehénszar van, fű van, mi kell még? Annyi zöldbort készítünk amennyit, csak kell: ellátjuk vele a világot…
– Van benne valami, én mellette vagyok – húzta ki magát Keszegi.
A nagy politizálásban megéheztek a cimborák és megrendelték Irmától a harapnivalót.
– Nyolc pacal, nyolc lófingató rendel! – intett Irmának Csócsa és az étel megérkeztéig folytatták az eszmecserét.
– Hallottátok, mi hír járja? – vette át a szót a Tanár úr.
– Kérdezőbiztosok járják a vidéket és az egészségi állapotokról, étkezési szokásokról érdeklődnek.
– Tudjuk, csak azt nem tudjuk, mire megy ki a játék, – vetették közbe innen is, onnan is.
– Hát arra, hogy feltérképezzék, hol a legegészségesebbek az emberek, és mi az oka az ellenálló-képességüknek?
– Mármint a munkához való ellenállásnak? – kérdezte Kottafejű – mert akkor először ott fenn kellene kérdezősködniük. Az Országgyűlésben egy ülésen ketten- hárman lézengenek abban a nagy teremben…
– Túl van méretezve, te bibas – igazította helyre Csócsa, de amaz csak folytatta az információ közlését.
– Szóval a kör egyre szűkül, lassan bezárul. Úgy hallottam hamarosan guruló laborokat küldenek széjjel, vért vesznek, vizsgálódnak…
– Már itt is vannak cimborák – vetette közbe jól informáltságát fitogtatva Primőr – A fél várost már le is szűrték… csodálkozom, hogy rátok még nem került sor…
– Mér te mán vótá’?
– Voltam hát. Leszűrtek mindenkit, aki önként bement a laborjukba. Aki meg nem, azt majd viszik – mondta Primőr, amikor elsötétült a bejárati ajtó és fehérköpenyesek, kommandósok lepték el a helységet. Felkapták az asztaltársaságot, mint a pelyhet, és már vitték is ki őket szűrő-kocsiba.
– Na ugye, megmondtam – dörmögte szakállába kárörvendően a hetesnél Szakáll Lajos és vigyorogva kiitta zöldcsigerét.
Miután leszűrték a jómadarakat, visszaengedték őket a kocsmába, hogy a tortúra után elfogyaszthassák marhapacaljukat. Hanem Tónit és Balambért nem engedték el. Őket a kormányőrök betuszkolták a lefüggönyözött, nagy fekete kocsiba, és máris repítették őket Pestre. Meg sem álltak az Országházig.
5.
A kabinet teljes létszámban ülésezett, s meghívottként részt vett a megbeszélésen az Országos Találmányi Hivatal elnöke is. Éppen a mezőgazdaság nyomorúságos helyzetét taglalták, és a Kossuth téren handabandázó hatalmas tömeg morajlását hallgatták, amikor kinyílt a hatalmas kétszárnyas ajtó. Jókor, mert kinn a tömeg a máglyába rakott búzát, kukoricát kezdte égetni, és a máglya felett madárijesztőnek beöltöztetett kormány fenekét kezdték nyaldosni a felcsapó lángok. A terem ablakain vészt jósló hangok, és lángcsóvák fénye szűrődött át a behúzott sötétítő függönyökön. Úgy gubbaszkodtak ott a honatyák, mint Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi siralomházban.
Az ajtónyíláson Tónit és Balambért cipelték be a teremőrök. A terem közepére érve, letették a földre terheiket és diszkréten a háttérbe vonultak. A miniszterelnök felállt, elébük sietett és mindkettőt magához ölelve, így szólt hozzájuk.
– Ó, kedves barátaink, drága megmentőink! Alig vártuk, hogy láthassuk Önöket színünk előtt. Nagy a baj….
– Mindjárt gondoltam – válaszolta szarkasztikusan Tóni, kezében levett vasutas sapkáját gyűrögetve. A miniszterelnök így folytatta.
– Először is a dolog kellemesebb részével kezdjük – mondta és a Találmányi Hivatal elnökére nézett. Az felállt, kezében két aranypecsétes okmányt lobogtatva imígyen szónokolt.
– Utólagos engedelmükkel kiküldtük világraszóló találmányukat a feltalálók világkiállítására, Bázelba! És uraim, aranyérmet nyertek az összes hozzávalókkal együtt… Nagy dolog ez, hogy kies hazánk így a világ fókuszába került. Európa igényt tart a kitűnő zamatú immunerősítő Zöld Csigerre, valamint a magas flavontartalmú, antioxidáns golyhóira. Sajnos, a másik ígéretes találmány még nincs bejelentve, így csak fél-információval rendelkezünk róla: ez pedig a Balambér úr által kikísérletezett művér. Ez is világrengető feltalálás lenne, hiszen ha meg tudnánk oldani a rákos, AID-es és más gyógyíthatatlan betegek művér-cseréjét, akkor talán ez a sorscsapás is megoldódna… Éppen ezért Balambér úrnak is átadjuk a kitüntetést, megelőlegezve a bizalmat, hogy hamarosan prezentálja nekünk a művért. – mondta, és feltűzte a kabáthajtókájukra a nagy plecsniket. Ezután az egészségügy miniszter kért szót.
– Kedves kollégánk, Balambér úr! Az egészségügy struktúráját a rendelkezésére bocsátom. Korlátlan kipróbálási lehetőséget, azaz zöld utat biztosítok a művér diadalra juttatásához.
– Megköszönöm a szervek irántam való jóindulatát. – szerénykedett Balambér – de nekem elsősorban a modellezés a dolgom. A szériagyártás az államra tartozik. Úgyhogy türelmet kérek, és ha prezentálom a művért, akkor lehet nagyban gondolkodni a kivitelezésen.
– Uraim, elébe kellene menni a dolgoknak – ugrott fel kétségbeesetten a mezőgazdasági miniszter. – Itt kétmillió ember sorsa és megélhetése forog kockán. Azonnali megoldást kell találnunk a bor és a szeszesital fölösleg felszámolására. Valahogy le kellene törni a csatlakozás által megszűnt vám miatt az országot elöntő dömpingáru, elsősorban a nyugati fajborok beáramlását.
– Én már látom a kiutat – szólalt meg Tóni – ha megengedik az urak, a következőket tanácsolom: a fölösleges gabonával fűtsük a kazánokat, így megszűnik a fölösleg. A gazdákat csak az érdekli, hogy megkapják a pénzüket. A többi az állam dolga. A fölösleges bort vásárolja fel az állam, és egy forintos jelképes áron árassza el vele a nyugati piacokat. Így aztán visszalövünk a kapitalistáknak.
– És, ha így sem veszik – aggodalmaskodott a kereskedelmi miniszter.
– Minden csak látszat kérdése: a palackokra rá kell nyomtatni a Tokai nevet. Veszik majd, mint a cukrot. Két legyet ütünk egy csapásra, a hamis tokaji lőrével örökre megutáltatjuk a kapitalistákkal a borivást.
– Nem rossz! – húzta fel a szemöldökét a miniszterelnök – megszavazzuk uraim? Na, jól van, akkor így cselekedjenek!
– És mi lesz a hirtelen kiürülő borospincékkel? – kérdezték innen is, onnan is.
– Mi lenne, hát feltöltjük zöld csigerrel, a valódi Hungarikummal. Rátesszük a koronás címert, azt veszik majd, mint a cukrot, hogy helyrehozzák az elrontott gyomrukat. Ilyen egyszerű ez uraim – húzta ki a probléma gyökerét Balambér és mindjárt tanáccsal is szolgált a tömegtermelés megszervezése iránt.
– Uraim, fel kell hagyni a szántóföldi műveléssel! Vissza kell alakítani rétté, legelővé az országot. Marhacsordák ezreit kell legeltetni a jó kövér magyar füvön. A sarjúszénát pedig a hatalmas borkombinátokban tehéntrágyával erjesztve zöldborrá érleljük.
– És, ha nem lesz elég tehénszar… bocsánat trágya? – okvetetlenkedett az élelmiszerügyi miniszter. – A gazdák jó pénzért kiirtották a marhákat. Műtejet iszik a nép.
– Akkor ott van a Péti Műtrágyagyár terméke az ammóniumfoszfát, az egyenértékű a lóhuggyal, és a tehéntrágyával, és még sterilebb is…
– Igaza van! És, amíg nem lesz minden talpalatnyi föld legelő, honnan veszünk sarjúszénát – okvetetlenkedett az ellenzék.
– Honnan, honnan, hát a városi parkok lekaszálásából, amit eddig balgán a szeméttelepre hordtak. Rendeletben kell kiadni, hogy horribilis összegekre büntetjük, akik nem szolgáltatják be a parkok lenyírt füveit… majd lesz itt rend! – csapott az asztalra a miniszterelnök és a belügyminiszterre nézett. A némán bólintott
Miután így elhárították a válságot, elhúzták a sötétítő függönyöket. A máglya rég leégett, a tömeg pedig eloszlott, így mint a patkányok előmerészkedtek a miniszterek és elindultak a Söjtöri vendégházba lucullusi vacsorával megünnepelni a sikeres válság-elhárítást. Tóniékat pedig visszarepítették a Mucsi tanyára, hogy hasznosan munkálkodjanak az ország sorsának jobbra fordításán.
6.
A lófingató és a zöld csiger technológiai leírását Balambér eljuttatta az, EÜ.Minisztériumba, és a kísérleti üzem felállítása, a szériagyártás megszervezése a miniszterelnök által kinevezett válságmenedzsment feladata volt. Balambér most már minden erőfeszítésével a művérre koncentrált.
Elgondolása a következőképpen nézett ki: a vér nagy része víz, só, vas és mikroelemek ötvözete. Mint tudjuk az intenzív osztályokon hirtelen vérpótlásul sima sóoldatot, adnak a betegnek. Na már most, ha ezt a sóoldatot még megtunkoljuk mikroelemekkel, antioxidánsokkal, flavonoidokkal és vitálkapacitást növelő hatóanyagokkal máris kész a művér.
A só beszerzése nem volt nehéz, a gazdaboltból marhasót, azaz természetes kősót tonnaszám be tudták szerezni. Alginitet úgyszintén, NKP műtrágyát gyerekjáték volt vásárolni, így lassan össze is állt a koncentrátum. Egy kétszáz literes hordóban kierjesztette a cefrét, és amikor letisztult, a kipróbálásához láttak.
– Barátaim, elkészült a nagy mű! – jelentette be a vacsoránál Balambér. – A kipróbáláson van a sor. Önkéntes jelentkezőt kérek, aki hajlandó alávetni magát a kísérletnek.
– Mit kell tennem? – kérdezte Józsi bácsi.
– Magának nem sokat. Lefekszik a hencserre, a pofájába meg a segge lyukába is bedugunk egy – egy csövet aztán egy üres vödörbe lecsapoljuk a rossz, öreg, kimustrált vérit, a torkán meg betőtjük a friss művért!
– És, ha nem élem túl, mi lesz a Mariskával, meg a Riskával? – okvetetlenkedett az öreg. Balambér megnyugtatta.
– Ne aggodalmaskodjon öreg. Ha nem szuperál a művér, akkor visszatöltjük magába a régit… ennyit csak vállalhat.
– Nem lehetne inkább meginni, hiszen vérré válik az emberben úgy is.
– Nem, az túl lassú. Azonnali hatást kell produkálnunk. De, ha maga ilyen beszari, akkor nézünk mást. Ezért van ott az ország, ahol van, mert ilyen állampolgárai vannak! Pfujj – köpött ki Tóni és felajánlotta, hogy ő aláveti magát a kísérletnek, feláldozza életét a haza oltárán, de Balambér elutasította az ajálkozást. Túl kockázatosnak tartotta. Az igencsak nagy baj lenne, ha főmunkatársát elveszítené kudarc esetén. Végül is Mariska néni oldotta meg a gordiuszi csomót.
– Ide figyeljenek kendek, próbálják ki a Riskán…
– Igaza van nyanya, hogy ez nem jutott eszünkbe! – csapott homlokára Balambér. – Az ötlet jó. Holnap reggel hozzákezdünk a nagy kísérlethez. – Mondta, és nyugovóra tértek.
Az elfogyasztott tetemes mennyiségű golyhóiból és zöld csigertől felajzva bíborfurulyájára tűzte hű fiúcskáit, majd kielégülve mély álomba zuhant.
Tóni hazaballagva bekanalazta az asszonykája által, főzött sűrű bablevest, megfejelte egy meszely golyhóival és nekiállt az asszonynak. Miután jól megekecselte, lefordult róla és mély, kómaszerű álomba zuhant. Álmában 424-es gőzmozdonynak képzelte magát és egetverő horkolással adta tudtára a világnak, hogy nincs szebb élet a vasutasénál…
Minden úgy történt, ahogy eltervezték. A kísérletre meghívták a Köjál vezetőjét az ETT igazságügyi és orvosetikai tanácsának a szakértőjét, valamint egy kórboncnokot a helyi kórházból.
Riskát a biztonság kedvéért négy lábánál fogva kipányvázták egy-egy karóhoz, hogy moccanni sem tudjon, majd a nyakán ejtett vágással, ütőerébe bevezették a fára akasztott művérrel teli vödörből kilógó slag végét. A végbelénél az aranyérben ejtett vágással a seggibe dugtak egy másik csövet, és földre helyezett vödörbe csurgatták a lecsapolt vért. Ment is a dolog egy darabig. Úgy tűrte az állat a tortúrát, mint egy áldozati bárány. Hanem, amikorra kicserélődött a vére, a 15%-os alkoholtartalmú művér el kezdett dolgozni benne, és úgy berúgott tőle az állat, hogy kiszaggatva a pányvakarókat vad harci táncba kezdett és habzó szájjal, emberi hangon a Bazsamárit kezdte el gajdolni. Balambérék összenéztek és odaugorva a jószághoz, le akarták fogni, hogy így fékezzék meg. Ekkor elszabadult a pokol. A részeg állat egyenként rugdalta fel őket az eperfa, a tyúkól, a gémeskút tetejére, kit hova tudott repíteni. Végül is Mariska néni csillapította le a felbőszült állatot. Alá rakva a fejő dézsát, lekuporodott a háromlábú fejőszékre és nekiállt megfejni. És csudák csodája, az állat megnyugodott. Ekkorra már a szemlészek és Balambérék is lemásztak a fa tetejéről, óltetőről és elhűlve konstatálták, hogy a művér így nem komplett.
– Nézzék vetette fel a ETT embere – alkoholos művért nem alkalmazhatunk, mert akkor, ha csecsemőnek, szülő nőnek, leromlott szervezeteknek injekciózzuk be, az katasztrofális következményekkel jár: és különben is. Nem komfortos az egész, nyugaton nem veszik meg, mert ki hallott már részegítő, és ráadásul zöld vérről. Tessék javítgatni rajta. – fejezte be és átadta a szót a minisztériumi embernek.
– Balambér úr, meg tudjuk csinálni alkohol nélkül?
Balambér úgy nézett rá, mint a hűdöttre.
– Uraim, ki hallott már alkoholmentes borról… azaz elixírről? Olyan ez, mint a sör hab nélkül, vagy a pina szőr nélkül… ezen mélyen el kell gondolkodnunk.
– Uraim, van itt még valami – vetette közbe a Köjál embere – mégpedig az eltarthatósággal való probléma megoldása. Mert ugye, eddig az alkohol tartósította a művért, de ha kivonjuk belőle, nem tudjuk konzerválni, csak mesterséges tartósítókkal, amit az EU-ban nem engedélyeznek. Így hát a feladat kettős: korszerű tartósítás és vörös szín.
– Meg tudják oldani? – kérdezte a miniszteri kiküldött.
– Isteni segítséggel, igen – dörmögte Tóni, és ezzel véget is ért a nagy kipróbálás.
A minisztériumi szemlebizottság távoztával Tóni azonnal kapcsolatba lépett a Mindenható Atyával
– Te vagy az Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok, mi a kérés?
– Hogyan tartósítsuk a művért, és mivel színezzük meg, hogy bio minőségű legyen?
– A művért átkülditek a dimenziókapun, és leporlasztjuk nektek. A színezés gyerekjáték: kaszáltassatok az öreggel az árokparton egy kazal festőbuzért. Azt főzzétek bele, az megszínezi. Ennyi – mondta az úr. Ezzel befejezte az instrukciók adását. Tóniék pedig úgy cselekedtek, ahogy a mennyei atya eligazította őket.
Festőbuzérral megfestették a kotyvalékot, majd átküldték a tyúkólban lévő I dimenzió kapun. Kisvártatva gyönyörűséges vérvörös port kaptak vissza. Csak tasakolni kellett. Azt is megoldották hamar. A házi-paprika csomagolására használt fóliahegesztővel kis tasakokba hegesztették a kész művért. Egy tasakba öt liter művér elkészítéséhez elegendő port tettek.
Az egész küldeményt becsomagolták és felküldték az Egészségügyi Minisztériumba, tesztelésre. A többi már nem az ő dolguk volt. Az állatkísérletet elvégezték, a humán kipróbálás a felsőbbség dolga volt.
A jól sikerült munka jutalmaként barátaikkal jól berúgtak az Egyujjasban, és a végén összekapaszkodva eljárták a tápéi darudöbögőst meg a guggolóst. Záróra után hazaballagtak és kiki megekecselte párját. Kinek a papné, kinek a pap alapon Tóni asszonykáját, míg Balambér a két hű kerubját vette kezelésbe. A kiadós szeretkezés után mély, kómaszerű álomba merültek.
Álmukban, művérben fürödtek, mint annak idején Poppea a szamártejben. Az álombeli művérfürdőtől Balambér hatalmas kirobbanni készülő férfierővel töltődött fel. Hirtelen felébredve, cipónagyságúra dagadt heréit lecsillapítandó, nekiállt a mellette édesdeden szunnyadó fiúcskának…
|
Ideje: Február 22, szerda, 19:10:30 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Művér - 3" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Művér - 3 (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 23, csütörtök, 07:32:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Érdekesen bonyolítod, bogikám... :) |
|
|
|
|
|
Re: Művér - 3 (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Február 23, csütörtök, 07:37:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tekeredik rendesen a kígyó! |
|
|
|
|
|
Re: Művér - 3 (Pontok: 1)
- AngyaliAndi Ideje: Február 25, szombat, 19:01:02
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hogy ebből mi lesz...? Nem mondom, nevén nevezed a dolgokat. |
|
|
|
|
|
|
