| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Szerdai történet |
|
mango
 |
Gyors pillantás a tükörbe: ”...jó lesz…” – gondolta elégedetten... |
Kemenes Andrea nagyon várta ezt a szerdát.
Végre egy olyan ünnepnap, amikor András Magyarországon van, és lesz annyi ideje, hogy találkozzanak egymással, és egy kiadós beszélgetésre valami csendes, meghitt étterembe beüljenek. Már előre tudta: előételt nem kér, levest sem, csak egy natúr citromos borjúszeletet tört burgonyával. Annak idején mindig ez volt a kívánsága, amikor gyermekkorában vasárnapi apukája elvitte a patinás étterembe ebédelni. Még most is előtte van, ahogyan a régimódi, öreg pincér mosolyogva hozta a kispárnát és tette a nagy bársonyszékre, hogy a pici lány felérjen az asztalig…Az egyik ujjperce hiányzott. Andrea erre tökéletesen emlékezett: másra sem tudott figyelni mikor eléje tette a készséges öregúr a finom, ínycsiklandó húsételt, - szeme a kezére tapadt. Jobb kezének harmadik ujja így sokkal rövidebb volt, és hiányzott a köröm is róla…Ezt a látványt az apró lányka olyan szokatlannak találta…Sosem felejti el.
Andrea most hosszasan állt a ruhásszekrény előtt.
Mit vegyen fel…? Ma nagyon csinos akart lenni. Vonzó. Különleges. Szép…
Tizennégy éve nem találkozott Andrással. A fiú még gimnazistaként ment ki szüleivel Ausztriába, ahol diplomata papája fontos pozíciót töltött be. Ott végezte el az egyetemet is, - és ha ritkán haza is jöttek, futó látogatás volt csak: Andrea nem fért bele a szűkre szabott idejébe, - ez titkon fájt is a lánynak…Hiszen mégiscsak szerelem volt ez, még ha vége is van már…Igaz, telefonon beszéltek mindig egymással, de látni nem látta Andrást. Ennek tizennégy éve…Vajon ugyanolyan apró aranyló pöttyök villannak meg a fiú zöld szemében, ha majd ránéz…? Vajon ívelt, erős szemöldöke még mindig olyan, mintha szénnel rajzolták volna meg olyan tökéletesre? Vajon olyan magabiztos és határozott még mindig, amibe annyira beleszeretett egykor…?
Tusolás után, amit nagyon körülményesen végzett, és sokáig (túl sokáig is) rabolta el kevéske idejét, a legszebb fehérneműjét vette elő…Igaz, egy nem túl márkás boltban vette, és nagyon olcsó volt, de Andrea tökéletesen meg volt elégedve vele. Elég sok töprengés után azt a szoknyáját vette elő, amiből szép, karcsú lába és finom térde, bokája jócskán hagyta magát láttatni…Tudta, hogy remek lába van. A szoknya nem épp új darab volt, nem a legutolsó, - éppen mindent elsöprő, de kérészéletű - divatirányzat szerint szabott, de Andrea úgy ítélte meg: csinos…Ahogy a zippzárat húzta fel rajta, - az hirtelen szétnyílt…Bosszúsan és szomorúan vette tudomásul, de akárhogy igyekezett, nem sikerült a húzózárat a kis fogaskerekekbe visszailleszteni. Az idő pedig szaladt, már-már késésben volt. Idegesen rángatta az egykor jobb napokat látott, virágos aljat, de az keményen ellenállt. Mentőötlete támadt. Olyan blúzt vett elő, ami hosszan takarta keskeny, csinos csípőjét, és elrejtette e csúfságot. Így András nem láthatja majd, hogy egy biztosítótűvel rögzítette a derekán…A hófehér blúzt is jó pár éve vette már, de egyik kedvence volt. Előkapta tűsarkú cipőjét, ami az egyetlen jó, és márkás darab volt, amit egy kiárusításon sikerült megcsípnie: nagyon jól emelte ki formás vádliját. Gyors pillantás a tükörbe: ”...jó lesz…” – gondolta elégedetten Andrea, és a szeme a faliórára ugrott. Már el is késett! Felkapta válltáskáját, csak papírzsebkendőt, rúzst, egy Andrisnak szánt CD-t, és a pénztárcáját dobálta bele, magára kanyarította kabátját és már zárta is az ajtót. Kettesével szedte a lépcsőket, a liftre sem várt. Mielőbb ott kell lennie…
Hűvös és goromba őszi szél kapott sötétbarna, kissé vörösbe hajló hosszú hajába; Andrea megborzongott. Aztán Andrisra gondolt, és elmerengett…Vajon hogy fogadja majd őt…? Milyen lesz ez a találkozás…? Tetszeni fog-e a fiúnak…? Izgult. Nagyon izgult. Arca nem csak a hidegtől, de az izgalomtól is lángolt. Csak időben odaérjen, - szeme a buszt kutatta, de bárhogy tekergette a fejét, a fordulóban nem látszott a kék jármű lomha teste. Összehunyorított szemmel kémlelt még jobban, minden idegszálával arra összpontosított, hogy végre felbukkanjon az a masina. Végre!
Öt megállót utazott, a busz kijelzőjén látta, hogy már 11 percet késik, - és még egy kisebb séta az étteremig…A megállóban a hátsó ajtónál szállt le, hogy közelebb legyen a zebrához, - még udvariasan azért előre engedett egy idős nénit, - majd szívdobogva vad futásnak eredt.
Nem vette észre az autót.
…szinte a semmiből tűnt fel és minden egy másodperc töredéke alatt zajlott le.
Andris eközben már harmadjára pillantott az órájára, - majd a hervadásnak induló hosszú szárú rózsára nézett. Az emlékeiben élő, egykor szőke lány ma nem kapja meg ezt a virágot – gondolta őszinte bánattal. Csalódott volt.
Andrea nem jött el – Andrist meglepte ez a tény, - majd pár pillanat elteltével intett a pincérnek és fizetett. Fél óránál többet nem vár senkire…És ő már 40 perce ül itt egy ásványvíz és kávé mellett, Andreára várva.
Kilépett az októberi, kissé borús, korai szürkületbe és elgondolkodva ballagott. Talán mégsem volt az a kamasz-szerelem annyira igazi…Nem gondolta, hogy Andrea nem jön el, - meg sem fordult a fejében…. Sajnálta a délutánt, azt hitte, egy szép este elébe néz.
Gondosan kikerült egy tócsát, - no lám, míg Andreára várt, az eső is eleredt…Észre sem vette idáig, annyira lefoglalták gondolatai.
Kisebb csődület állta az útját, és ezért kénytelen-kelletlen még jobban lelassította lépteit.
Valami baleset helyszínelése folyt, futólag hallotta, ahogy a rendőr egy szemfüles újságírónak tényszerűen diktált.
„Az elhunytnál semmiféle iratot nem találtunk, ezért kérjük, aki tud, segítsen az azonosításban. Az áldozat 25-30 év körüli fiatal nő, személyleírása: hosszú, festett, barna hajú, barna szemű, fogazata ép, külseje átlagos. Ruházata: sötétszürke, prémgalléros átmeneti kabát, fehér blúz, piros mintás szoknya, melynek zippzárját egy biztosítótűvel rögzítette, lábán zárt, fekete tűsarkú cipő, hozzáillő fekete bőr válltáskával. Aki felismerni véli, kérjük, jelentkezzen.”
Andris kikerült egy bámészkodó idős hölgyet, megigazította nyakában a meleg sálat, - erős szél támadt, - vett egy friss hírlapot a sarki újságosnál és kutatóan nézte a közeli parkolót: már nem emlékezett tisztán, hol is hagyta metálarany autóját. Mikor megpillantotta, meggyorsította lépteit és az újságot felöltőjének zsebébe gyűrte. Az eső újra szitálni kezdett.
Későre járt.
|
Ideje: Március 14, kedd, 15:03:44 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Szerdai történet" | Belépés/Regisztráció | 14 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Március 14, kedd, 16:19:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | Tragikus történetet hoztál. Sajnos ilyen az élet. A rózsa elhervad,Andris meg talál magának másik lányt. Hogy miért kellett annyira sietni Andreának? Már sohasem tudjuk meg. |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Március 14, kedd, 16:34:06
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hú! Ismét egy másik oldalad Anikó! Nagyon jó! Szuper! Ezek szerint megmenekültek az írások? |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- soman (soman1@citromail.hu) Ideje: Március 14, kedd, 17:32:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nem ér!!! Ez olyan szívszorító! Az élet nem lehet ennyire gonosz, ezt ugye Te is úgy gondolod kedves Anikó!
Jó az írás, nagyon jó, csak a mostani pocsék hangulatomra dobott rá még egy lapáttal..., de értelek én, csak most meg nem, na, érted ugye? :-) |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Március 14, kedd, 20:23:04
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Gratulálok Anikó! Ez annyira az élet...igen, el tudom képzelni, hogy megtörtént...Kegyetlen....Prózában pont olyan jó vagy mint a versekben...:)))) |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: Március 14, kedd, 22:00:40
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az életben ez kegyetlen, de mint történet (írás), ez a legjobb befejezés. Bosszantja az embert és sajnálja a szereplőket. Arra számítottam, hogy felismeri a nőt, majd zokog egy csomót. Azokat az írásokat szoktam végigolvasni, amelyeknek a végére kíváncsi vagyok (vajon mi sül ki belőle?). Ezzel a történettel is így voltam. :)) Tetszett, jól megoldottad, és a nő is remek! :) |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- Fata_Morgana (eveerdei@gmail.com) Ideje: Március 15, szerda, 10:18:13
(Adatok | Üzenet küldése) | | Igaza van Annának, egyszerűen "csak" jól írsz, legyen az vers, vagy próza. A befejezés meg sem döbbentett, és ez nem az előzőek cáfolata: az életben mindennek megvan az ára, a 14 év várakozásnak is, borravaló, hogy sosem fogja megtudni, de legalábbis aznap csak a lányt okolhatta, magát majd később, mikor már semmit sem tehet. 40 perc az túl sok, 14 év nem? Megérdemelte, hogy még egy közhelyt beszúrjak, de jobban elmondtad te. |
|
|
|
|
|
Re: Szerdai történet (Pontok: 1)
- edami Ideje: Március 16, csütörtök, 13:28:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Megrazoan szep iras, es eppen szerdan:(
Szeretettel:edami |
|
|
|
|
|
|
