| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Gondolat-szilánkok... |
|
mango
 |
...csak elmélkedem. Halkan, mintegy magamnak... |
Még kisgyermekkorban Édesapám véste az eszembe, aki, - vasárnapi apuka lévén, - azt a kevés időt, amit együtt töltöttünk, nem a szigorúan vett gyermeknevelésre fordította, de minden mondata, tette példaértékű volt számomra. Ezt persze, akkor még nem tudtam… Ma már értem, miért olvasott olyan sok Tóth Árpádot, Kosztolányit, Shakespeare-t azokon a régi, napsütötte, vagy éppen szeles, hideg gyermekkori vasárnapokon. A példa sokkal többet ér, mint száz előírás. Még alig voltam 5-6 éves, Aucasin és Nicolette széphistóriáján ámultam, Jacopone da Todi, (1230 körül -1306) olasz költő, az „édes új stílus” egyik előfutára jóvoltából. Akkor nem tudtam, - ma már rég igen, hogy az ő versei ostorozták a középkorvégi társadalmat, és a vallást, mint egyéni élményt közvetítik még ma is. A ferences líra egyik nagy alakja, „Isten bolondja”, ahogy sírfelirata jelzi, az utca énekes és bohóc jokulátora. Legértékesebb művei a flagellánsok önsanyargató meneteiben énekelt laudák, dicséretek mintájára szerzett költemények. Ezek többnyire a liturgikus drámák párbeszédes, drámai formáját követik. Leghíresebb latin költeménye a Stabat mater, a latin himnuszköltészet egyik legszebb alkotása. Mindezt akkor még nem tudtam: de ez nem vesz el semmit annak értékéből, - amit kaptam…. A Stabat mater dolorosa-val sokkal később találkoztam. De erről talán máskor.
A széphistória elbűvölt… Hát hogyne bűvölt volna…? Amiben az ifjú gróf megszökteti a csodaszép lányt…?! Ami így szól…?!
„Aucasin és Nicolette története:
Látja a lány és ezen
örvend, mint még sohasem,
nosza, víg ugrást teszen,
s mikor belép Aucasin,
nyomban karja közt terem,
csókolja édesdeden,
szemét, száját tüzesen.
Fut az éj, s más reggelen
Nicolette-tel rendesen
oltárhoz megy Aucasin,
és a lány grófné leszen.
Aztán hosszú éveken
éltek vígan, édesen,
nem ért több gyászt Aucasin
s véle Nicolette-je sem,
búcsút mond hát énekem,
S nincsen több szavam.”
Ez a 13.századbeli történet olyan volt, mint egy mese…Az is. Sőt, Édesapám egyfajta „dramaturgiát” is készített hozzá, még szinte látom, ahogy átéléssel előadja a históriát…És Tóth Árpád ismét, aki végigkíséri életemet, - a fordítás az ő remekműve. Hányszor olvasta ezt el nekem Édesapa hideg téli délutánonként, amikor a legkedvesebb süteményem rágcsálása közben (azóta sem ettem olyan utolérhetetlen „habostortát” amit Nagymama tálalt ezeken a vasárnapokon…) a szoba kedvenc sarkában, egy nagy, zöld bársonyfotelba gömbölyödve hallgattam őt. De a nyarat is megszépítette Aucasin és Nicolette szép története, ami egy pici lány számára olyan, mint a Hamupipőke és a királyfi regéje… - kint tombolt a 30 Celsius fok, mi bent a kellemes, spaléttal kizárt forróság hűvös szobájában a kiadós játék vagy a kerti csapnál történt fürdőzés után, rengeteg sárgabarack-mag feltörése és elmajszolása után (de szerettem!), boldog fáradtságban kimerülve olvasgattunk. Illetve Édesapa olvasott. Mindent megjegyeztem. Valamiért tudtam, hogy ez nekem nagyon fontos. Kell nekem. És ő fáradhatatlan volt e téren. Amit nem értettem, türelmesen magyarázta el, úgy, hogy egy kicsi gyerek is megértse, és még élvezze is. Máig nem tudom, hogyan csinálta. Hiába kérdezném ma is erről: csak mosolyog, és megsimítja a fejem…Pedig már ennek több mint 40 éve…Ő is, én is emlékszünk mindenre.
No és Polonius…Shakespeare sosem maradt ki…Vagy csak nagyon ritkán….Esetleg a diavetítés, a Bambi vagy Hüvelyk Matyi szoríthatta ki. De a királydrámák, szökések, cselszövések, jó és rossz emberek, erkölcsösség, morál, tiszta lelkiismeret: mindig szóba került. Úgy bánt velem, mint egy felnőttel. Sosem gügyögött. Érthetően, világosan, de egy gyerek adott értelmi szintjén, szabatosan és kristálytisztán mesélt, mesélt. Ma már tudom: tanított. Akkor még azt hittem, csak mesél… Dehogy. Az csak a szép, színes selyempapír volt, abba csomagolta mondandóját, amit úgy érzett, át kell adnia. Azt tanította, hogy az egyetlen dolog, ami nem a többségi elv alapján működik, az a saját lelkiismeretünk. Ehhez nagyon ragaszkodott, több oldalról is megvilágította nekem, a már 8-9 éves lánykának, hogy jól megértsem. Ez persze nem hangzott ennyire „félelmetesen érthetetlennek” egy kislány számára, csak a mesét hallgattam szájtátva…De bizonyos értékrend örökre belém kódolódott. Ma is viselem büszkén mindazt, ami tőle plántálódott a génjembe. Így esett, hogy Polonius monológjának egyes részeit már 9 évesen tudtam.
„Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra
éj,
Következik, hogy ál máshoz
se léssz.”
Ma is dirigens elve életemnek. Később rájöttem, a Biblia egyetlen mondatba sűríti mindazt, amit az etikus viselkedésről tudnunk kell: „Ne tedd másokkal, amit nem szeretnél, ha mások tennének teveled!”
Tudom, ha hajlandó lennék csalni, eredményesebb lennék az életben. De az akkor már nem ugyanaz lenne…Ha azzal a gondolattal játszom el, hogy az élet értelmét csakis egy meghatározott feladat elvégzésében jelöljük meg, akkor e feladat teljesítése erkölcsi kötelességgé válik: a franciaversenyt meg kell nyerni a gimiben, a szenzációt elsőként kell az újságok első oldalán vastag szalagcímben tudtul adni, hasznot, profitot kell termelni. De mindannyian jól tudjuk: a halálos ágyán senki sem azt mondja, hogy „Bárcsak több időt töltöttem volna az egyetem könyvtárában, a szerkesztőségben, vagy a hivatalban.” Az emberek akkor kezdik átértékelni értékeiket, amikor szembesülnek azzal, hogy mennyire hiábavaló volt buzgólkodásuk jó része. A dolog lényege szerint a jó lelkiismeret a legjobb párna. Nem győzök hálálkodni a sorsnak, hogy én remekül alszom. Gyanítom, a szüleim hathatós munkálkodása nélkül ez nem így lenne.
Egyszer azt olvastam valahol: „ Az engedelmesség nevében több bűnt követtek el, mint a lázadáséban.” Én ezt nagyon nagy dolognak tartom, még akkor is, ha én, mint az unalomig jámbor és vitát-kerülő ember, - ezt nem gyakoroltam talán soha. De tisztelem, becsülöm azt az embert, aki harcosan ki tud állni elvei mellett akkor is, ha ezzel örökké betöri a fejét. Hiába. Újra kezdi…És nem adja fel. Nem és nem. Talán irigylem is az ilyen embereket: mert én nem vagyok ilyen lázadóan hős típus. Én csak azt tudom, hogy aki engedelmeskedik, az szinte mindig különb annál, mint aki parancsol... Ez a „szentencia” közelebb áll hozzám…Én eszerint vagyok boldog, - ha boldognak mondhatom magam.
És újra: „Ne tedd másokkal, amit nem szeretnél, ha tennének teveled!”
Ehhez már csak egy apró, de annál fontosabb adalék: nem mindegy, - egyáltalán nem mindegy, hogy milyen célt tűzünk zászlórudunk lobogójául, fennen hirdetni álláspontunkat.
Ebben áll a nagy titok. Nem kis feladat, de Renoir óta tudjuk, hogy „egyenes vonalat nem ismer a természet.” De hiszen azt is tudjuk, hogy az emberiség is, ha a silányához lenne kénytelen igazítani nevelkedését és neveltetését, legjobb izmai elsorvadván, végül is megrekedne holtpontjain.
Ezt pedig bizton állítom, senki sem akarhatja jó és tiszta szívvel.
Végezetül pedig remélem, megbocsáttatik e gyönyörű, májusi délutánon előtolakodott gondolataim barokkos „tévelygése”, barangolása, amelyeket fentebb „papírra” vetettem.
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Gondolat-szilánkok..." | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Gondolat-szilánkok... (Pontok: 1)
- Maurice (maurice@maurice.net.hu) Ideje: Május 23, kedd, 18:18:05
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Anikó!
Úgy vélem, ismerem már ezt az esszédet, mely ma is ragyogó, mint régen.
A művészettörténet, az egyetemes etika, az irodalom jelenik meg ebben az írásodban, mely sokak számára így együttesen megközelíthetetlen magaslat, s talán nem is lesz népszerű ez az írásod. Nekem mégis nagyon kedves. Mert elképzeltem azt a magas és vékony kislányt nagy zöld álmodozó szemekkel, aki te lehettel, s akinek talán túl korán tömték meg a a fejét a magas irodalommal, s mégis igaz és jó emberré lettél a régi nagy rétorok által.
Újra okos, szép és kitűnő írást olvashatunk Tőled.
Fontos, hogy leírtad, még ha szellemi tévelygésnek tartottad is az írásodat, mert az olvasóid szeretetete teszi naggyá, széppé és nemessé ezt a költői prózát. |
|
|
|
|
|
Re: Gondolat-szilánkok... (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Május 23, kedd, 19:20:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Drága Anikó, írásodból jól érezni, mekkora nagy a szülő felelőssége. Édesapádnak vitathatalanul eredményes a nevelése. Kislányként sikerült a legszebbet beléd plántálnia, a becsületet, az emberséget, a szelídséget, s ez mind műveltséged éke és bizonyítéka értékeidnek.
Jól látod, a földi hívságok nem sokat érnek, ha nincs hozzá kellő alázat, hogy a nagyságot és a szépséget észrevegye az ember. Írásod nagyon, nagyon tetszett...
Szeretettel ölellek Anna...:)))) |
|
|
|
|
|
Re: Gondolat-szilánkok... (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: Május 24, szerda, 00:01:18
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves mango! Olvastam már ezt tőled, egy régi, közös lapunkon. Akkor is azt gondoltam, mint most: „...ez a mag jó, mert íme, kihajt és növekedni kezd.” mindannyiunk örömére!
|
|
|
|
|
|
Re: Gondolat-szilánkok... (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Május 24, szerda, 06:20:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Anikó nekem nagyon sokat jelent írásodból a szülői szeretet és odaadás, még a legreménytelenebb helyzetben is. Külön öröm számomra ez az irodalmi irány a nevelésben. Ez óriási erény - mint régebben már írtam - akárcsak a sport. Olyan tartást ad az ember életének - mindkét oldalon - ami pótolhatatlan a későbbiekben. |
|
|
|
|
|
Re: Gondolat-szilánkok... (Pontok: 1)
- edami Ideje: Május 24, szerda, 22:33:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Jo vo lt ujra olvasni, akkor is most is elevenen elottem van apa es lanya, szep evek voltak.
Szeretettel
edami |
|
|
|
|
|
|
