| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál |
|
mango
 |
Én időről időre előveszem ezt a DVD-t, újra és újra megnézem, és még mindig elámulok rajta... |
Egy filmcím.
Távol Afrikától.
Azt hiszem, nagyjából tíz bővített mondatban le lehetne írni mindazt, amiről most készülök pár hosszú mondatot megosztani az Olvasóval, - de ezzel a filmmel ezt nem szabad tenni.
Ha csak ennyit írnék róla, amit egy filmes weboldalon olvashatunk, miszerint: „Az előkelő családból származó Karen férjhez megy unokatestvéréhez, Blixen báróhoz, s hamarosan annak afrikai ültetvényére költöznek. A „nagy kaland” kellős közepébe csöppent nő erős kézzel vezeti a farmot, s miközben kiszeret férjéből, egyre jobban beleszeret Afrikába. Hamarosan az igaz szerelmet is megtalálja Denys Finch Hatton, a kalandkedvelő pilóta személyében. A hét Oscar-díjjal - többek között a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv - jutalmazott, Karen Blixen bestseller-regényéből készült filmeposz a fekete kontinens vadregényes tájaira, a szavannák gyönyörű világába kalauzolja el a romantikára vágyó nézőket. A Karen Blixen életét feldolgozó epikus mű, 1985 legnagyszerűbb filmművészeti alkotása az Oscar-díjas Sydney Pollack keze munkáját dicséri. A romantikus történet főszerepében pedig nem kisebb színészek hozzák tehetségük legjavát, mint Meryl Streep , Robert Redford és Klaus Maria Brandauer. Mindez az első világháború kitörésének idején…Kenyai kávéültetvényükön munkálkodva az asszony felfedezi, hogy fokozatosan szívébe zárja nem csupán a csodás vidéket, és az ott élő embereket, de a különc fehér vadászt is. Pollack lélegzetelállítóan szép filmet készített a szerelemről és az elmúlásról, amely hét Oscar-díjat nyert…” – nos, ezzel tulajdonképpen az olvasó máris kap egyfajta recenziót erről a mesés filmről, de Sidney Pollack mozija ennél sokkal, de sokkal többet érdemel.
Én időről időre előveszem ezt a DVD-t, újra és újra megnézem, és még mindig elámulok rajta, azt sem bánva, ha emiatt a „romantikusan érzelgős” jelzőt aggatja rám valaki…
Ám legyen. Vállalom.
Ez a mozi engem elvarázsol.
Nyitó képsor. Az idős, halálos beteg, utolsó útjára készülődő írónő vergődve álmodik.
Újra Afrikában van, és emlékezik: „A gramafont még a szafárikra is magával vitte. Három puska, egyhavi ellátmány és Mozart. Barátságunk egy ajándékkal kezdődött. És aztán nem sokkal Tsavo előtt újabb ajándékot adott. Káprázatos ajándékot. Megmutatta nekem a világot Isten szemszögéből. Akkor azt gondoltam: Igen! Hát persze! Ennek így kellett lennie…Az összes többiekről írtam már. Nem azért, mert kevésbé szerettem őket, hanem mert róluk egyszerűbb volt. Ő eddig várt rám. De elébe vágtam a mesémnek. Neki ez nem tetszene. Denys szerette, ha egy mesét annak rendje-módja szerint mondanak el. Tudják, - volt egy farmom Afrikában. A Ngong hegyek lábánál. De ez még előbb kezdődött. Dániában.”
Vált a kép: téli vadászat a skandináv országban, ahol Karen és Bror Blixen megállapodik egy érdekházasság megkötéséről.
Aztán már Afrikában folytatódik a történet.
1913-at mutat a naptár.
Az első filmkockákon szemünk elé tárul az alkonyi Kenya, a jellegzetes esernyőcserje, az Acacia Tortilis alatt, a párás ködben vonuló bölényekkel, zsiráfokkal – és alatta az írónő visszaemlékező szavai, ahogy élete két nagy, meghatározó szerelméről, Afrikáról, és Denys Finch Hatton-ról mesél. És amíg a vásznon a rendező és a színészek nevei gyönyörű napsárga betűkkel kirajzolódnak, egy csühögő, magányos, piros vonat szeli át a kihalt afrikai sivatagot, miközben John Barry soha meg nem unható dallamai máris elbűvölik a hozzám hasonlóan érzelmes nézőt.
A csoda elkezdődik.
Nagyon átszűröm magamon ezt az egész írást, - jó előre kijelentem. Ne várjon senki tőlem egy tanult, okos filmesztéta által kimódolt, szakszerű, hivatásosokra jellemző sorokat…Én most csak idézni szeretnék ide, - örökérvényű mondatokat, amik ebben a moziban hangzanak el, és amik engem mind, egytől egyig lenyűgöznek; gondolatokat, érzéseket, impressziókat szeretnék, próbálnék továbbadni, azokat, amik bennem játszódnak le ennek a nagyszerű filmnek a nézése közben. Nem biztos, hogy sikerül, - de ez nem a film hibája. A film tökéletes. Én vagyok képtelen ennyi szépséget mondatokká alakítani…
Tehát John Barry.
Kevés nagyszerűbb filmzenészt ismerek nála, - talán csak Hans Zimmer, James Horner, Thomas Newman, Howard Shore, John Williams vagy Vangelis állítható e nagy név mellé. Ebben a moziban pont annyira zseniális filmzenét komponált, mint a Skarlátbetűben, vagy a Farkasokkal táncolóban. Utolérhetetlen.
Karen megérkezik a téli, havas, hideg Dániából a Limoges-i porcelánjaival, kakukkos órájával és hatalmas szelindekjével Nairobi mellé egy kis farmra.
A sírig hűséges Farah Aden, a turbános, hófehér leplekbe bújtatott fekete inas az állomáson várja úrnőjét, aki egyből a Muthaiga Klubba indul férje keresésére, ahová pedig a „Memszahib” soha sem léphet be. Ki is tessékelik egyhamar.
Az esküvő után talán még boldognak is érzi magát a cinikus, élvhajhász de alapjában véve kedves fickó, Bror mellett, sőt, picit bele is szeret…Talán csak magába a szerelembe szeret bele, hisz férje rögtön a névházasság után eltűnik, és amikor Karen naivan Farah Adent faggatja, hogy mikor érkezik vissza embere, a válasz ennyi:
- Elment vadászni, de még az eső előtt megjön.
- Miért, ma esni fog?
- Nem, Memszahib, még sok napig nem fog esni.
Örök egyedüllét az élete. Üdítő pillanatok számára, amikor a kedves, szelíd és halk szavú Barkeley-vel válthat pár szót. Egy alkalommal Karen épp Denys könyveit csodálta a polcokon, amikor a könyvkölcsönzésre terelődött a szó: Denys valakinek odaadta egy könyvét, de az illető nem hozta vissza. Barkeley jól ismeri barátját, Karennek így meséli el a köztük elhangzott párbeszédet:
- „Megkérdeztem tőle, hogy feláldoznád a barátságotokat egy könyvért…?!
- Én nem, de ő megtette – szólt a válasz. Denys már csak ilyen…”
És jön a második találkozás az imponálóan nyugodt, férfias és szabadlelkű Danys-szel, az első futó ismerkedés után. Karen épp távcsövén szemléli a farmot, messze a háztól, amikor egy oroszlánnal találja szemben magát. Halálra rémül, amikor egy higgadt hang megszólal:
„Én nem szaladnék…”
Mennyire jellemző szűkszavúság, és sok-sok bölcsesség! Igen, Denys Finch Hatton okos, olvasott, széles látókörű, és nagyon öntörvényű, szabad ember…Az örök kalandvágyó, szertelen, de mélységesen bölcs vadász.
Az oroszlán-jelenet után vendégségben marad pár napra Karennél Barkeley-vel együtt. És Karen mesél…Az első mondatot Denys adja, - és Karen belefog Chang Huan, a kínai vándor és Shirley történetébe. A gyertyák csonkig égnek, a fahasábok ellobbannak a kandallóban, mire a mesének vége, és a két vadász elbúcsúzik az asszonytól. Karen ekkor kapja meg Denys tollát ajándékba…
A léha férj még mindig sehol. Karen a zuhogó esőben egy erdei ösvényen várja férjét, akitől még talán szerelmet remél, de titkon már sejti: hiába. Kitör a háború. Bror újra csomagol, magára hagyja feleségét, búcsúzik. „Furcsa dolog a búcsú. Van benne némi irigység. A férfiak elmennek, hogy próbára tegyék a bátorságukat. Ha minket bármiben is próbára tesznek, az a türelem, a nélkülözés, a magányosság elviselése.” Kegyetlen megállapítás, és Karen szenved is tőle.
Férje után indul a táborba. Útja a forró, ismeretlen szavannán, vad maszájok lakta sivár vidéken vezet, de az asszony kitartó. Farah Aden szolgai szeretettel követi Karent a kockázatos túrán: „Allah hatalmas…”
Ennek ellenére eltéved a karaván, napokig bolyonganak úttalan síkságokon, mikor Denys ismét felbukkan. Egy iránytűt ad az elcsigázott, kimerült Karen kezébe, és csak ennyit mond:
„Dél-délnyugat. Úgy három nap.”
És ellovagol.
Kalandos és cseppet sem veszélytelen út után végre elérnek a katonai táborba. Karen így emlékszik vissza erre:
„Nálam volt Denys iránytűje, mint ő mondta: hogy vezéreljen. De később rájöttem, hogy mi ketten különböző módon navigálunk. Talán már ő tudta, amit én még nem…Hogy a föld azért kerek, hogy ne lássuk túl messze előre az utat magunk előtt.”
Itt mindig meg kell állnom egy kicsit a film nézése közben, és ezt a mondatot minden alkalommal jól az eszembe vésem, pedig szinte már kívülről tudom az egészet. Mégis megrendítő erővel hatnak rám ennek az asszonynak a meglátásai.
Karen beteg lesz. Szifiliszt kap semmirekellő férjétől, és készülődik haza, Dániába - gyógyulni. Ismét feltűnik Denys, - nincs mit csodálkozni ezen, magyarázom magamnak. Vannak pillanatok az ember életében, amik elől úgysem tudunk kitérni: törvényszerűségük megfellebbezhetetlen. És aki nekünk van szánva, annak az útjai mindig felénk tartanak…Denys nem kérte vissza az iránytűt. Mint mondta:
„Tartsa meg! Úgysem akarom mindig tudni, hogy merre, hová megyek…” – és barátságosnál már egy cseppet több szeretettel mosolygott Karenre. Valami szál szövődött láthatatlanul kettejük közt, mely hiába volt a hajszálnál vékonyabb: erősebbnek bizonyult a sodrott acélnál is.
Dániában kigyógyították vérbajából, de gyermeke soha többé nem lehet. Bror őszintén megrendül, - ekkor talán némi emberi vonás fellelhető ebben a jellemtelen emberben.
1919. Karácsonya van. Karen férjével és Denys-szel ünnepel.
Farmja kikuyu alkalmazottait írni, olvasni taníttatja, gyógyítja őket, munkát ad számukra, - a kávészüretelés elkezdődik, de az asszony mindenben magára marad. Férje elköltözik tőle, útjaik szétválnak. Egyedül csinál mindent, még a szüretelésből is derekasan kiveszi a részét. Megkapó jelenet, amikor estére, a vacsoraasztalra borulva alszik el a kimerültségtől, - bejön a jóságos Farah Aden és óvatosan kiveszi keze alól a tányért, elfújja a gyertyát és két lépést hátralépve őrt áll az ajtóban, őrizve úrnőjét. Megható…
Denys egyre gyakrabban jön Karenhez, és egyre inkább kötődnek egymáshoz: a férfi ritkán jön, az asszony nagyon várja, - de erről sokáig nem beszélnek.
Élvezik egymás társaságát, Mozartot hallgatnak: Denys meglepi egy gramafonnal. Több napos túrára mennek, Denys a háborítatlan Afrikát akarja szerelme elé tárni. Az afrikai éjszakában, a semmi közepén gyertyafényes vacsorát rendez számára, akár egy előkelő étteremben: narancsot hámoz, vörösbort isznak kristálypohárból, és amikor Karen megkérdezi, miért csinálja ezt, a lakonikus válasz ennyi: „…varrni nem tudok.”
Egy kétfedeles repülő húz el fejük fölött, Denys rácsodálkozik. Talán megérezte, ez lesz egyszer a végzete…
A híres hajmosós jelenet végtelenül meghitt és ekkor éreznek arra rá talán először, hogy mennyire fontosak egymás számára.
Az első szerelmes éjszaka sorsdöntő mindkettőjük számára, Karen alig hiszi, hogy ez vele még megtörténhet: „Ha most bármit mondasz, - elhiszem…”
Ez a jelenet különösképpen közel áll a szívemhez…Azt hiszem, ebben az egyetlen egy mondatban egy asszony összes érzelme elfér. Csak nagyon kell érteni. Jól érteni...
Barkeley fekete mocsárlázban haldoklik. Denys mélyen megrendül barátja súlyos betegségét látva, halála után minden bizonnyal átértékelte saját, gyökértelen éltét, és tőle szokatlan módon – de magát meg nem tagadva! – megkérdezi Karent, mit szólna ahhoz, ha az asszonytól indulna kalandos útjaira, és oda is térne haza. Karen végtelenül boldog: „Az istenek úgy büntetnek, hogy teljesítik a kívánságunkat…”
Csodás időszak ez a pár életében, a legboldogabb hónapok.
„Akkor, amikor Denys éppen otthon töltötte az idejét, nem esett szó számlákról, Afrika sorsáról, vagy az ő munkájáról. Semmiről, ami jelentéktelen vagy valóságos lett volna. A világtól távol, és függetlenül éltünk. Amíg elvolt, én meséket szőttem. Esténként kényelembe helyezte magát a kanapén, én eléültem, mint maga Seherezádé, ő pedig tiszta szemmel hallgatta a hosszú mesét, elejétől a végéig.”
És elérkezett a film csúcspontja.
Denys egy alkalommal a Mombasában vásárolt saját repülőjén érkezett „haza”, és együtt szálltak fel Kenya vakítóan kék levegőegébe.
A zene soha sem hallott szépséggel teljesedik ki, - ahogy az ő szerelmük is. John Barry tévedhetetlenül tudta, érezte, itt szárnyalnia kell a muzsikának, de a feldohogó vonósokkal egy tűszúrásnyi szomorúságot csempészett a felfelé ívelő, gyönyörű dallamba… Hogy rögtön utána szélesen áradó, hömpölygő álom-zene ragadjon fel minket is a felhők fölé: a legszebb megélt pillanatok ütemei ezek. És a híres jelenet: a karcsú női kéz hátranyúl, és belesimul a pilóta erős, biztonságot nyújtó tenyerébe.
Nem kellenek szavak.
Bror toppan be a másnapi békés reggelizés közben, és pénzt kér Karentől. A boldog párt látva rosszallóan ennyit mond Denys-nek:
- „Azért megkérdezhetted volna…
- Megkérdeztem. Igent mondott.”
Újabb csodálatos nap, amit együtt töltenek, hiszen ezek a napok annyira ritkák…Piknikezés közben Karen így szól: „Ha egyszer megesz valami, itt temess el. A domb tetején…Nem számít, hogy más felesége vagyok…?!”
A válasz nem késik: „Nem. Csak az számít, milyen keményen próbálkoztál.” Másnap elröpült, ismét magányra ítélte Karent…
Mikor váratlanul újra „hazatért”, a ház előtt, egy karosszékben elbóbiskolva talált rá az ültetvényről megérkező asszony. A legszebbet tette, amit szerelmes asszony tehetett: Denys széke mellé húzott egy másikat, leült a férfivel szemben, - és nézte…Egyetlen szót sem szólt, csak szótlanul szemébe itta alvó kedvesét.
Másnap Bror bejelentette, hogy elválik.
Karen úgy érzi, most vesztett el végképp mindenkit…Ő senkihez sem tartozik igazán. Brorhoz már nem, - Denys pedig többet van távol, mint vele, és görcsösen ragaszkodik a szabadságához…Kétségbeesetten kérleli Denys-t: „Ha megígérem, hogy nemet mondok, feleségül kérsz…?”
Kíméletlen a válasz, de őszinte:
„Nem. Nem leszek veled többet, és nem szeretlek jobban egy darab papír miatt. Nem akarom a más életét élni!”
Nagy vita alakul ki közöttük, és az asszony kifakad:
„Nem engeded, hogy hiányozzak neked, nem számíthatok rád, nem várhatok tőled semmit. De nekem akkor is, mindennek ellenére szükségem van rád!” – őszintén szól hatalmas fájdalmáról, Denys égető, elviselhetetlen hiányáról. Újra hidegzuhanyként éri a dacos válasz:
„Megint összekevered azt, amire szükséged van, azzal, amit szeretnél!”
Hatalmas sebet kap Karen, és így összegez:
„Tanultam valamit, amit te még nem. Vannak dolgok, amelyek akkor is megérnek mindent, ha az embernek meg kell fizetnie érte. Én ilyen dolog akarok lenni…”
És ekkor a meg nem értés és az ellenállás falába ütközve Karen szakít Denys-szel. A férfi beleegyezik, és újra elrepül…Ez a döntés egyenlő volt a halállal, tudták jól mindketten.
A baj nem jár egyedül: a leszüretelt kávé a pörkölés után a lángok martaléka lesz.
Minden elveszett. Karen felszámolni készül a farmot, de kikuyu barátait rezervátumba szeretné elhelyezni a farm megszűnése után. Ehhez nem szégyell térdre hullani az újonnan kinevezett kormányzó előtt, de csak a kormányzó felesége érti meg ezt a nagy és elszánt küzdelmet, és siet Karen segítségére. Blixen báróné ezekkel a szavakkal búcsúzik: „Remélem, boldog lesz itt. Én az voltam.”
Összecsomagol, mindenét kiárusít, és az üres házban ül, amikor Denys megjelenik:
-„Teljesen elrontottad, Karen. Ugye, tudod…?”
- Mit rontottam el…?
- Az egyedüllétemet…”
Én itt már nagyon nyelem a könnyeimet, - de lehet, csak rám hat így ez a történet.
És ekkor jön a monológ, amikor már egész biztos, hogy eltörik a mécses nálam:
„Tanultam egy trükköt az utóbbi időben. Amikor olyan rosszra fordulnak a dolgok, hogy azt hiszem, nem bírom tovább, akkor megpróbálom még jobban elrontani…Arra kényszerítem magam, hogy a folyóparti táborunkra gondoljak, és Barkeley-re, és arra, amikor először vittél el repülni…És mikor már biztos vagyok benne, hogy nem bírom tovább, akkor még egy pillanatig emlékezem. S akkor tudom, hogy bármit kibírok.”
Egy utolsó tánc, amolyan igazi, - és Denys elrepül, megígérve, hogy pénteken visszatér, és beviszi Karent a városba.
Vált a kép.
Csodásan zöld, burjánzó, kenyai táj, valahonnan nagyon magasról fényképezve, és közben éles, kántáló hangon énekel egy asszonykórus valami ősi, afrikai dallamot.
…amit egyszer csak kettévágnak. Csönd. Mély csönd.
[…]
Denys meghalt, - a gépe lezuhant és kigyulladt.
Új jelenet: a temetés.
Karen egy verset olvas fel a nyitott sírnál, - felszámol mindent maga után és amikor már éppen elindulna, meghívják egy italra abba a klubba, ahova asszonynak addig a percig soha sem volt szabad belépnie. Ahonnan az odaérkezése napján még keményen kitessékelték.
Emelt fővel, méltósággal távozik. Elbúcsúzott Afrikától, a klubtól, el a szerelemtől, és soha többet nem tért vissza oda, ahol megtalálta saját maga kiegészülését, a teljes és boldog életet.
A megtört, idős írónő hangja szólal meg újra:
„A posta ma érkezett és egy barátom ezt írta: a maszájok azt jelentették a Ngong kerületi biztosnak, hogy napkelte és napnyugta táján gyakran látnak oroszlánokat Denys Finch Hatton sírján. Egy hím és egy nőstény jár oda, és hosszan állnak vagy fekszenek a síron. Mióta elmentél, a sír körül terasszá egyengették a talajt. Gondolom, a sima föld jó helyet biztosít az oroszlánoknak. Onnan szemmel tarthatják az egész pusztát, a jószágot és a vadakat.
Denys-nek ez tetszeni fog.
Feltétlenül megmondom majd neki.”
*
Nem tudnám megmondani, hányszor láttam már ezt a filmet. Van pár „kiválasztott” mozi, ami bennem zsigerekig hatol, és fenekestől felforgatja még azokat a gondolatokat, amiket néha még saját magamnak is félve vallok be…
Talán túl aprólékos voltam.
Talán túl hosszúra sikerült ez a rendhagyó film-ismertetés.
Másképp nem tudnék erről a moziról írni.
És ez így marad már mindig. Azt hiszem, ez így van rendjén.
*
|
Ideje: Február 14, szerda, 21:49:07 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál" | Belépés/Regisztráció | 22 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- hori Ideje: Február 14, szerda, 23:12:56
(Adatok | Üzenet küldése) | Az egyik nagy kedvencem. De ezt te úgyis tudod. :) Segít megérteni a női lelkivilágot, bár nem mindennapi nőről van itt szó.
Köszönöm a cikket. |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Február 15, csütörtök, 07:58:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ez a film első az elsők között... Nem csak a parádés szereposztás, és a nagyon korhű ábrázolás miatt... Afrika mindenkit elvarázsol...szerintem...Azt hiszem most én is előveszem, és megnézem ezt a filmet nem tudom hanyadszor...:)))))) |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Február 15, csütörtök, 08:04:09
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Meryl Streep, Robert Redfordés Klaus Maria Brandauer, a kedvenceim közé tartoznak. Színészi teljesítményük azt hiszem, hogy nagyban fokozta a filmélményt, így nem lett belőle szirupos, romantikus történet. Na.. .meg a rendezés, a zseniális operatőri munka! Felejtehetetlen filmet alkottak, kösz, hogy felelevenítetted! |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- Tithonos Ideje: Február 15, csütörtök, 12:04:30
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Tényleg nagyszerű a film, különösen a fényképezése és a zenéje magávalragadó...
És nagyon szépen írtál hozzá... |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- Captnemo Ideje: Február 15, csütörtök, 18:44:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Mint minden szentnek, nekem is magam felé hajlik. Még ha nem is vagyok szent.
De éppen e film indította egykor az egyik versemet:)
Tőled távol…és még Afrikától.
de a csillagokhoz oly közel,mintha
jelenünk is múltunk volna.
Mintha ősidőktől fogva…
Mintha szíved is szívem lenne,
mintha mindig egy ütemre…
mintha mindig együtt dobogna,
véred fülemben dobolva
harci dobok harcos üzenetét,
hogy nagy csatára készülünk
|
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Február 16, péntek, 19:42:29
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Drága Anikó,
Ha tudnád... de hisz tudod is! Ez az elsö filmem, melynek zenéjét hamarabb megismertem, mint magát a filmet. Csodálatos élmény volt nézni a filmet, s közben hallgatni a már jól ismert zenét.... S olvasni, gyönyörü leirásodat.
Mindjárt megnézem ujra!
Millió puszi
Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- meva Ideje: Február 18, vasárnap, 20:07:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Anikó!
Élmény volt olvasni írásodat. Ez a film nálam is a kedvencek között van. Ha még hosszabb lenne a film-ismertetésed, akkor is szívesen időztem volna itt.
Szeretettel üdvözöllek: Éva |
|
|
|
|
|
Re: A napsárga Kenya, a Ngong-hegyek lábánál (Pontok: 1)
- kisssp Ideje: Február 18, vasárnap, 21:32:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Örömmel, élvezettel olvastam írásod. A számomra örökértékű, legnagyobb alkotások közé tartozik ez a film. Nekem a szerelmen, az elmúláson túl a barátság, a szeretet, a szolidaritás, a hűség, a természet szeretete, az élet igenlése megtestesítését, kifejezőjét jelenti. Sok alkalommal megnéztem, ha tehetem még ezután is meg fogom. A számomra is legjobb, legemlékezetesebb részeket idézted fel. Nagyon tetszett!
Péter |
|
|
|
|
|
|
