| Küzdőtér |
|
|
|
 |
…kezdhetek örülni…?! |
|
mango
 |
...a boldogság csak ilyen.
Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. |
Ránézek a naptárra. Naponta többször is, hogy jól eszembe véssem.
Február vége van. Egyből jobb a kedvem. Igaz, ez a tél kegyes volt hozzánk és nem gyötört meg annyira, hogy nagyon sok panasz lehessen rá.
Hamarosan eljön az én évszakom. Április elseje már nekem igazi ünnepnap…
Ma újra kezembe került Kosztolányi kötete…Valahogy mindig akkor siet segítségemre, amikor a legnagyobb ínség szólítja. Ezt a szinte mágikus összekacsintást még nem sikerült megfejtenem, - de nagyon nem is akarok a dolog aljára ásni: csak elfogadom ezt a mindig jókor jövő vigaszt.
Ma ezt olvastam Kosztolányitól, - és bár legendás a tavasz és a nyárimádatom, ez az írás szíven suhintott. Pedig a telet és a hóesést magasztalja benne Kosztolányi, és összekapcsolja a világ egyik legdrágább és becsesebb érzelmével, a boldogsággal…Mondanivalója messze túlmutat bármilyen csodaszép hóhulláson…Nekem legalábbis rengeteg apró titkot súg: én ezekre a belső hangokra erősen, nagyon erősen figyelek, és követem őket…Szóval a boldogság.
Erről az emócióról már sokszor, sokmindent leírtam, jó pár cikk tárgya, témája volt. Mégis mindig és mindig újra felbukkan.
Nincs ezen mit csodálkozni, - hiszen ki az, aki nem erre vágyik szüntelen…?!
A boldogság nagyon kényes és törékeny jószág.
…és aki birtokolja, az ezerszer is legyen hálás a sorsnak, a szerencséjének, bárkinek, vagy bárminek. És nagyon óvja, nagyon vigyázza. Hatalmas kincs.
Egy régen olvasott írás jut eszembe, és most ezt gyorsan ideírom, mielőtt csodált írómhoz kanyarodnék. Ez csak egy mese.
Nem minden tanulság nélkül való, - de mese. Akár igaz is lehetne. Vagy az is…?!
Ablak
„Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
[...]
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt. Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért. Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.”
De vissza Kosztolányihoz.
Íme.
Minden kommentár nélkül. Na, jó. Talán egy-két mondat a végére…
*
Kosztolányi Dezső: Boldogság
- Nézd - figyelmeztetett Esti Kornél -, mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk. Mit képzelünk el ilyenkor? Többnyire valami állandót, szilárdat, tartósat. Például egy kastélyt a tenger partján, kertet és csöndet körötte, egy nőt, gyermekeket, családot, esetleg pénzt vagy dicsőséget. Ezek csacsiságok. Az ilyen képek kiskorunkban jelennek meg előttünk. Igaz, ma is megjelennek, ha a boldogságról képzelődünk, mert igazi és éber álmainkban mindig csecsemők maradunk. A mese ez, az örök és légüres mese. Ennek a kastélynak, akár a mesebeli kastélynak, nincs tervrajza, átírási költsége, adólapja. A nő, akit magunk elé festünk, testtelen és lélektelen, nem is vagyunk vele semmiféle viszonyban. A gyermekek, akiket álmodunk, sohase betegszenek meg kanyaróban, és sohase hoznak haza rossz bizonyítványt. A dicsőségről pedig nem merjük megállapítani, hogy a valóságban nagyobbrészt a kiadókkal való tárgyalásokból áll, melyek annyira fölizgatnak bennünket, hogy később ebédelni se tudunk.
Szóval ezek a képek tartalmatlanok, és ezért csábítók.
Természetesen, van boldogság. De az merőben más. Magam is emlékszem néhány boldog percemre. Hogy mikor voltam legboldogabb? Hát elbeszélhetem, ha akarod.
Egy-két évvel ezelőtt, október végén nagy útra kellett mennem. Este csomagoltam, és lefeküdtem. Vonatom reggel indult. Nem tudtam aludni, noha már több álmatlan éjszaka volt mögöttem. Hánykolódtam a párnákon. Egyszerre a hátam közepén nyilallást éreztem. Megmértem magam. A hőmérő lázat mutatott. Sok mindent adtam volna, ha ezt az utazást elhalaszthatom. De nem lehetett. Amikor megvirradt, balsejtelem fogott el, hogy nem térek többé haza. Lucskos, sötét ősz volt. A vonat ázott, síró kocsijaival kedvetlenül várakozott rám. Kongó folyosóin senki se járt, fülkéiben is csak elvétve ült egy-egy fázó, sápadt utas, mintha az egész szerelvényt elátkozták volna. Magányos szakaszomból néztem a füstölgő mezőket. A levegő fekete volt, az országutak sárgák. Valamelyik állomáson egy mezítlábas parasztfiúcska végigszaladt a kocsik mellett kannájával meg a poharával, s a szakadó esőben ezt kiáltotta: "Friss vizet tessék." Életunt kalauz vizsgálgatta körutazási jegyeimet. Köszönés helyett sóhajtott. A lidércnyomás a határon túl is folytatódott. Elhagyott pályaudvarok gurultak elém. Malaclopó köpenyben valami vörös orrú, szemüveges osztrák ifjonc meredt rám hosszan, s én is őrá. Egy macska surrant be az állomásfőnök szobájába, mintha látni se akarna. Sovány asszony állt egy ecetfa mellett, s szoknyáit fújta a szél. Németországban kisdiákok mentek az iskolába, vagy jöttek onnan, könyvekkel, rajztömbbel, fejesvonalzóval. Minthogy semmit sem ettem, időérzékem elveszett. Nem tudtam, reggel van-e vagy délután. Egyébként az utazás szórakoztatni szokott. Az életet látom mint képet és színjátékot, tartalmától megfosztva, leegyszerűsítve. Ezúttal azonban az élet kétségbeejtett az üres kereteivel. Minden és mindenki céltalannak és kietlennek tetszett, az osztrák ifjonc, a macska, a sovány asszony a szélben, a német iskolásfiúk is, elsősorban pedig én magam. Eszembe jutottak balsikereim és bűneim. Önvád marcangolt. Éjjel a hosszú hálókocsiban csak én váltottam ágyat. Egy gonosz arcú ellenőr, aki valami facér színésznek látszott, gúnyosan kívánt jó éjszakát, mintha már előre elhatározta volna, hogy első álmomban borotvával vágja át a torkom. Mindenesetre dupla adag altatót vettem be. Órákig félébren hallgattam a vonat zakatolását, aztán elaludtam. Ordítva riadtam föl. Tapogatództam a sötétben. Nem tudtam, hová kerültem. Torkom, orrom kiszáradt. A fűtőtestek afrikai hőséget árasztottak. Valamit magamra kaptam. Kitámolyogtam a folyosóra.
Ebben a pillanatban kezdődött az a boldogság, melyről beszéltem, az a boldogságom, melynél eddig sohasem volt teljesebb és különb. A vonat vadregényes, fenyves koszorúzta hegyek közé kanyarodott. Esett a hó. Képzeld, esett a hó, ily kora ősszel, mint valami meglepetés vagy ajándék az égből, s kisütött a nap. Csillogó reggel volt. Egy kis, német ipari város tűnt föl a völgyben. Vettem a bőröndömet, kiszálltam. Behajtattam a városba. Kacagó gyermekek az iskolába menet hógolyókkal dobálództak. A háztetők fehérek voltak. Lámpák égtek az emeleteken. Villamosok csengettyűztek, merőben ismeretlen hangon, mint a karácsonyi angyalok. Öröm dobogtatta a szívem. A legjobb fogadóban szálltam meg. Kedves tisztelettel, nagy megbecsüléssel fogadtak. Erkélyes szobát nyitottak számomra, potom áron. Fehér hajú, bóbitás szobalány lépett szobámba. Halkan beszélt. Két kancsó meleg vizet hozott. Odaálltam az ablakhoz, mely a főtérre nézett, és nem tudom meddig, szájtátva bámultam a vidám, gyermekkori hóesést. Ennyire még sohasem örültem annak, hogy a földön vagyok és élek. Az életnek újra értelme lett. Lenn, a langyos kis étteremben reggeliztem. A villanyok, melyeken színes sapkák voltak, fényt szórtak patyolat terítőmre. A falon egy családi ingaóra járt. Vajat, mézet tettek elém. Lágytojást is ettem, pedig azt különben utálom. Minden nagyszerű volt, minden csodálatos, minden kívánatos, magyarázhatatlanul és kifejezéstelenül szép.
Tehát ekkor voltam legboldogabb életemben. Hogy miért? Annak megfejtését rátok, lélekelemzőkre bízom. Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. Okozzon nekem ezután is ilyen érthetetlen gyötrelmeket és örömöket. Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.
Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen.
Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik.
De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték.
Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.
1932.
*
…hogy nekem ilyesmi miért nem tud eszembe jutni…?!
Pedig mennyire evidens. Itt van az orrunk előtt, csak éppen a kezünket kell kinyújtanunk érte. Csak nekem éppen nem a hóesés, - hanem egy kedves megszólítás; egy bíztató szó; (még akkor is, ha mégoly távolinak is tűnnek bizonyos, nagyon vágyott történések!); egy szép nap megélése; a gyermekeim mosolya; egy szerelmes ölelés, amolyan szívből jövő, igazi; egy pont a legjobb percben megszólaló telefon; egy gyönyörű Chopin CD; vagy éppen egy korai szál hóvirág hozza el azt, amit én boldogságnak élek meg.
Teljes, maradéktalan boldogságnak. Még akkor is, ha tudom, létezik egy még hatalmasabb boldogság. De nekem nem szabad telhetetlennek lennem...
Marad az a boldogság, amit én így is gömbölyűnek érzek… Mennyire kevés kell hozzá.. Régóta tudom, megtanultam két nagyon igaz mondatot, két nagyszerű író embertől: hogy egyensúly tartassék a világ szűkmarkúsága és mértéktelen vágyaink között. És hogy az a szeretet, amely nem nyilvánul meg tettekben, - nem szeretet, csak önzésünk jóindulata. Mindenkire igaz...
Én ezt mindig szem előtt tartom. Míg lehet, míg alkalmam van rá, én minden erőmmel bizonyítani fogom a szeretetemet annak/azoknak, akit/akiket valóban szeretek. És ha ezt visszakapom kérés és követelés nélkül, - nos, akkor már a boldogság megtörténik velem…
„Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.”
Ezt nagyon megjegyzem.
*
|
Ideje: Február 24, szombat, 15:34:51 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "…kezdhetek örülni…?!" | Belépés/Regisztráció | 32 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- tigriske Ideje: Február 24, szombat, 15:50:48
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Boldogság az is, ha mosolyog rám a napfény, és körbeölel melegével. Minden boldogság csak felfogás kérdése, ha viszont nincs akkor nagyon tud hiányozni. Boldognak lenni a világon a legjobb, csak fel kell ismerni, hogy boldog vagy. (mintha ez olyan könnyű lenne) A boldogtalanság komoly lelki és fizikális fájdalommal jár, aki már megjárta poklok-poklát az tudja, aki nem az ne is járja meg. Legyen az egész Föld boldog, mert akkor látod a csodát az emberek között, akik egymársa mosolyognak és a szemeikben ott a huncut csillogás, melynek neve: boldogság.
Klassz cikk.
üdv: tita |
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 24, szombat, 16:03:50
(Adatok | Üzenet küldése) | Szia tita,
...nem ismerjük mi már egymást...?! ;)
Gyors voltál, és nagyon igazad van abban, amit írsz.
A boldogtalanság nagyon fáj.
Ezt mindannyian tudjuk...
A boldogság pedig annyira egyszerű és apró dolgok láncolata is lehet...
Köszönöm, a "klassz" jelzőt (is) :)) |
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- tigriske Ideje: Február 25, vasárnap, 18:58:21
(Adatok | Üzenet küldése) | Sosem tudhatjuk, hogy kit ismerünk és kit nem, hiszen maga az univerzum végtelen....)))))
Gyorsaság mintaképe, na azért nem mindig, mert ikább kések.
A boldogtalanság iszonyatosan tud fájni, pedig lehet, hogy nem is kellene, hogy fájjon, mert aki boldogtalan csak az fogja fel rosszul a dolgokat, de lehet, hogy mégsem.
Ez egy olyan dolog, mint az a szó, hogy szeretlek, mert kinek mit jelent. Van akinek nem jelent semmit, de van akinek nagyon sokat, és a valós értelmében és tartlamában használja eme szót, de vannak olyan emberek is, akiknek fogalmuk sincs a szó valódiságáról és folyton folyvást mondják.
Bocs, ha a gondolataim egy kicsit túlszaladtak.
üdv: tita |
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 19:17:32
(Adatok | Üzenet küldése) | ...csak van egy alapos sejtésem, - azért kérdeztem rá, - mintha mi már ismernénk egymást...Hamarosan majd kiderül ;)
Az, hogy az "univerzum végtelen" túl könnyűkezű magyarázatnak tűnik nekem ;) :D és meglehetősen elnagyoltnak...
Nem baj, - én örülök a hozzászólásodnak, ahogy eddig is, mindig, - dehogy baj, ha a "gondolataid kicsit túlszaladtak"...
Ismételten köszönöm :)
|
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- tigriske Ideje: Február 25, vasárnap, 19:52:03
(Adatok | Üzenet küldése) | Ha egyszer kideríted akkor oszd meg légyszíves velem is, egy privát levél keretében.
Én nem akarok senkinek sem magyarázkodni, mert nem hiszem, hogy azt kellene tennem, de azért az univerzum végtelen..........nagyon is....és minden megtörténhet....
újfent üdvözlettel: tita ))))))) |
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 20:16:25
(Adatok | Üzenet küldése) | Rendben :))
Mehet a privi...? ;) |
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- tigriske Ideje: Február 25, vasárnap, 20:18:53
(Adatok | Üzenet küldése) | | Felőlem? Küldheted! |
]
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 20:31:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | :) |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- kisssp Ideje: Február 24, szombat, 16:31:25
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon tetszett az írásod! Történeted, állásfoglalásod közel áll hozzám. Kosztolányi novellája telitalálat cikkedhez. A boldogtalanságról, szenvedésről könnyebb írni, azt érdekes módon jobban érezzük, meghatározzuk, néhányan lubickolunk benne. A boldogság egyszerűsége, kicsiny, apró megnyilvánulása miatt érezzük megfoghatatlannak, pedig itt van, csak meg kell érinteni.
Szívesen olvastam írásod!
Péter |
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 24, szombat, 16:47:17
(Adatok | Üzenet küldése) | Bizony, olyan nagyon kevés kell ahhoz a semmi máshoz nem hasonlítható érzéshez, amit e lassan már elcsépelt szó mögé bújtattunk...
Örömöt adni annyira könnyű, a szeretett embernek boldogságot adni olyan egyszerű...Hiszen észre sem vesszük, - ha szeretünk: lényünkből fakad az odafordulás képessége, a szeretet feltétel nélküli átnyújtása. Mindez nem csak leírva ennyire könnyű. Megvalósítani is az...
Csak fel kell fedeznünk magunkban, és jól észbe vésni, hogy ez egy hatalmas adomány, és az élet rövidsége miatt muszáj jól sáfárkodnunk vele, mert néha mire észbekapunk, - már nincs, akire két kézzel szórhatnánk a szeretetünket...Akkor más késő...Időben kell, és jól kell szeretni...
Van egy sumér közmondás: Akit szeretsz, - annak igáját is húzod.
Mennyire igaz.
És nem is érzed tehernek.
Köszönöm, hogy olvastál, Péter! |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Február 24, szombat, 16:34:29
(Adatok | Üzenet küldése) | | Kedves Anikó! A vak belső szemei világosabbak voltak minden nyitott ablaknál. A haldoklót is éltetik a gondolataiban pernyeként szálló emlékképek. Kosztolányi boldogsága kézzel fogható volt, míg a világtalanul bámulók ürességében semmilyen csillogás nem fakaszt könnyeket a szemekben. Ha kutatom a boldogság forrását, csak patakok tajtékjait látom, és nem veszem észre a belém lobbant hangok harmóniáit. Sokkal több leszek a dallamokkal, ha azt megosztva mások is értik, de boldogabb csak magamból lehetek. Vannak olyanok, akik a megélt boldogságukkal nem tudnak gazdálkodni. Én lírikus világnézettel is a fájdalomküszöb határait súrolva tapogatom egem csillagait, hogy a legreszketegebbek parázslódjanak szemeim üregeiben... Igen, ez is boldogság! Pont úgy, ahogy az a hóesés a költőnek, gyereknek, szobalánynak, és nekünk, akik végig olvashattuk eszmefuttatásodat a bennünk rejtőzködő csodáról. |
Re: …kezdhetek örülni…? (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 24, szombat, 16:55:16
(Adatok | Üzenet küldése) | Zolikám, sokszor a világtalan ember jobban lát, - és most hiába nem akarom a sokat idézett szállómondatot Saint-Exupéry-től idecitálni, - de bizony, jól csak a szívével lát az ember...
Lírikus vagy Te is, mint én...
Én egy romantikus és ábrándos alkattal is súlyosbítva...De jó ez...Nem baj ez...
Csak a relé működjön a "másik oldalon" is, és vegye az adást...
Mozdulja el a mozdulatom, mondja ki a gondolatom, - legyen a rezgésszám azonos. Ez működik, - egészen kivételes és ritka esetekben tökéletesen működik...És aki ezt megtapasztalhatta, az már nem tud nélküle létezni többé. De nem is kell...
Máris nyert ügye van a nagybetűs Boldogságnak.
Köszönöm, hogyolvastál... |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Február 25, vasárnap, 07:20:24
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Anikó, mindig érdekes gondolataid vannak ilyen témában is, mint a Boldogság. Pedig már sokat írtak, beszéltek róla. De nem eleget. Az igaz, a boldog ember nem érzi, nem fogja fel ezt az érzést, nem mindig értékeli, mikor elveszti, borzasztóan szenved. Talán már gyermekkorban érdemes lenne tudatosítani, hogy a boldogságért nem csak harcolni kell, hanem értékelni is, meg azt az embert is, akivel boldog vagy. Ilyenkor a "Neked..." sorozatod jut eszembe. Szép példa. |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 08:41:26
(Adatok | Üzenet küldése) | Editkém, háromszor is elolvastam a hozzászólásodat...
Hiszen bennem is egymásba kapcsolódik az a két szó, ami említettél...
A boldogság és a "Neked..."-versek---
Igen :)
Ez az a "ritka adomány" kategória, amiről írtam is....
Köszönöm, hogy olvastál... |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- Tithonos Ideje: Február 25, vasárnap, 08:41:52
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ismét remek esszé, finom zsurnalizmussal és tiszta költészettel...
Gratulálok!
A Rólad készült kép is nagyon jó! |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 08:54:53
(Adatok | Üzenet küldése) | Minden írásomra jellemző az a fajta zsurnalizmus, ami (azt hiszem) annyira az enyém, és amit sok-sok éve gyakorlatban is mindig alkalmaztam. Ezt már nem tudom "levetkőzni", azt hiszem, - erre mondja Goethe:
"...mi már nem változhatunk."
És ez az a fajta zsurnalizmus ez, amit Te már olyan jól ismersz...
Ha költészetet is kiovasol a sorokból, - annak végtelenül örülök...Úgy gondolom, Te különösképpen érted minden mondatát...
A kép...? :)) A legutolsó, farsangi Fullos talin készült, pont ma két hete :))
Köszönöm, Tithonosom ;) |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- sete Ideje: Február 25, vasárnap, 13:44:58
(Adatok | Üzenet küldése) | " ...a boldogság csak ilyen.
(((Anikóm)))!
Most például azért vagyok, lehetek boldog, mert elolvashattam ezt a kedves írásodat - is! Szinte mindegyik cikkedet, versedet elovastam, ahogy igyekszem másoktól is, itt az oldalon. Viszont csak ritkán szólok hozzá. Azt írod, idézed: "az a szeretet, amely nem nyilvánul meg tettekben, - nem szeretet, csak önzésünk jóindulata." - találva éreztem magam, ha éppen most nem szólok, ha nem mondom el, mennyire szeretlek olvasgatni, ha elmulasztom megköszönni a megkomponált apró remekműveket, amiket szíved sugallatára oly szépen megfogalmazol. :)) sete |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 13:59:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Emesém, dehogy kell találva érezned magad, semmi célzatosság nem rejtezik a publicisztikában senki felé, ha mégis azt olvas ki belőle valaki, az csakis önmagából indulhat ki :)) - mindezek ellenére meg kell köszönjem, hogy mindazt írtad, amit...
Tudom, Emesém, hogy szívesen olvasol, és ezt nagyon köszönöm!
Örömet okoz minden egyes ilyen hozzászólás, mert valóban kell a visszajelzés egy író ember számára....
Tényleg köszönöm... |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- blue Ideje: Február 25, vasárnap, 16:05:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A boldogság pontosan ugyanolyan forgandó, mint a szerencse. Jó gondolatokat írtál, elgondolkodtató.
gaby |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 17:11:08
(Adatok | Üzenet küldése) | Gabykám, ha ez történik írásom elolvasása után, - már megérte leírni ezeket a gondolatokat...
Köszönöm, hogy olvastál! :) |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- naiva Ideje: Február 25, vasárnap, 16:40:25
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves mango! Örömet szereztél az írásoddal, talán egy kis boldogságot is!:) Bár a boldogság szerintem nagyon nehezen szavakba önthető érzés...nem öröm, nem megelégedettség - ezeket az érzelmeket hosszan átélhetjük - a boldogság csak pillanatnyi, rövid ideig tartó állapot... Talán az, amikor minden összeáll egy rövid időre meglátod, megérzed a lényeget az életben.. és valóban a legváratlanabb, legapróbb dolgok kiválthatják!:) Semmiképpen nem érzem azt, hogy a boldogság a szenvedés hiánya....annál szerintem több... Bár lehet... csak ezt fel kell ismernünk!:) Na jól belegabalyodtam a gondolataimba...
Köszönöm én is, hogy ilyen szépet írtál, tényleg örömöt szereztél és elgondolkodtattál!:)
Zsuzsi /naiva/ |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 25, vasárnap, 17:13:19
(Adatok | Üzenet küldése) | Zsuzsikám, ha még egy kevés boldogságot is okozott írásom, - hatványozódik az örömöm!
Már maga az is öröm, hogy szívesen olvastál...
Köszönöm :) |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- hori Ideje: Február 26, hétfő, 07:42:20
(Adatok | Üzenet küldése) | | Igen, valahogy így kell megírni egy esszét! Gratula! Nagyon jó! :) :) |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 26, hétfő, 08:13:01
(Adatok | Üzenet küldése) | Szívesen fogadom a gratulációdat, Géza, - pedig hát csak (talán) úgy írtam meg egy esszét, ahogyan annak idején tanították, és sok-sok éve gyakorlom is :))
Szakmai "ártalom", - ami meg is látszik rajta, a zsurnaliszta vonások egyhamar kiütköznek. Nagyon "én"-ízű esszé, de talán ez nem is baj...Azt hiszem, nem...
Ugye...?
Köszönöm, hogy olvastál :)) |
]
|
|
|
|
|
Re: ?kezdhetek örülni??! (Pontok: 1)
- 102 Ideje: Február 26, hétfő, 09:53:35
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | azért nem baj, ha szépen lassan az egy szál hóvirág után a két szál hóvirágra kezdünk vágyni, azt hiszem. :) remek írás, fantasztikusan jó történettel az elején. mindez jó arányérzékkel megírva. és kezdhetsz örülni is szerintem, bár ebben a pillanatban esik a hó odakint. de ez már a vége, erre a télre. április egy, kettö, három. négy... én is várom. kezicsókolom, százkettes |
Re: ?kezdhetek örülni??! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 26, hétfő, 11:04:15
(Adatok | Üzenet küldése) | Rendben, szépen, lassan kezdem várni nem csak a hóvirágot, de .... valami/valaki mást is, ami szívemnek olyan nagyon kedves... ;)
Kedvenc Számom, örültem, hogy jöttél, láttál, olvastál - írtál :))
Rossz hírem is van: itt a hegyen szakad a hó, teljes erőből...Szegény hóvirágom ;)
Még egyszer köszönöm! |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- meva Ideje: Február 26, hétfő, 16:04:26
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Anikó! Nagyon tetszenek az írásaid. Ez különösen, mert a témája mindannyiunkat érint. A boldogságot csak magunkban kereshetjük és találhatjuk meg. Aki észreveszi a fényeket, színeket, árnyakat, hangokat, dallamokat (és még számtalan apró dolgot sorolhatnék), az biztos megtalálja a boldogságot.
Szeretettel gratulálok: Éva |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 26, hétfő, 16:40:06
(Adatok | Üzenet küldése) | Évikém, mindannak amit írtál, őszintén örülök, - nagyon sok hasonló írással "boldogítottam" már a Fullos Olvasótábort, és remélhetőleg még fogom is "boldogítani"...
Az újabb is készen van már, és csak az alkalmas pillanatra vár, hogy kimasírozzon a Főoldalra, ami (véletlenül) szintén éppen Kosztolányiról szól...
Pár nap múlva, mikor ez a cikkem lefut, fel is teszem...
Az egy régi sorozatom, és nagy költőink, íróink, hírességeink szerelmeslevelét mutatom be, ez már a 11. rész lesz.
Szívesen látlak majd azalatt a cikk alatt is!
És még egyszer köszönöm :) |
]
|
|
|
|
|
Re: ?kezdhetek örülni??! (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Február 26, hétfő, 21:29:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Igen, "Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel."
Ez a mondat életem alapja, azaz az szeretne lenni. Gyönyörü megfogalmazásban.
Ismét megörvezdeztettél irásoddal, nagyon átfogó és érdekes, mondanám ugy, hogy értékes...
Még, még, még.....
Szeretettel:
Zsizsu
:-))))) |
Re: ?kezdhetek örülni??! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 27, kedd, 08:09:01
(Adatok | Üzenet küldése) | Köszönöm, Zsizsukám, - már itt várakozik az adatbázisban az újabb, megírtam, - ha már ez lefut a Főoldalról, jön, jön, jön... :))
Még egyszer köszönöm :) |
]
|
|
|
|
|
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- tokio170 Ideje: Február 28, szerda, 20:25:27
(Adatok | Üzenet küldése) | | Elgondolkodtató, tanulságos írás kiváló idézetekkel. Mégis, ami legjobban megfogott a következő mondat: "És hogy az a szeretet, amely nem nyilvánul meg tettekben, - nem szeretet, csak önzésünk jóindulata." Grat, és hali! |
Re: …kezdhetek örülni…?! (Pontok: 1)
- mango Ideje: Február 28, szerda, 21:17:57
(Adatok | Üzenet küldése) | ...és mennyire igaz idézet, ugye...?! :))
Galsai Pongrác, nagy példaképem írta le egykoron ezt a mondatot...
Köszönöm, Laci :)) |
]
|
|
|
|
|
|
