| Küzdőtér |
|
|
|
mango
 |
Hosszú, és nagyon egyenes utca volt a régi, hatvanas évekbeli Harangvirág utca Debrecenben.
|
Az aszfaltútnak még csak a puszta gondolata született meg ebben a kertvárosi kerületben, amiből összesen három volt a városban.
A hatvanas évekre az itt őshonos szőlőskerteket felszámolták, és hatalmas kerteket hagyva meg, felparcellázták ezt a városrészt. Csupa sátortetős, régi és új családi házak sora nőtt ki a földből rövid időn belül: mindhez kivétel nélkül jókora gyümölcsös tartozott. Szoros közösség élt itt: olyan volt, mint egy nagy falu. Mindenki ismert mindenkit: az első televízió az utcában akkora eseménynek számított, hogy az egész Harangvirág utca összegyűlt annál a tehetős sarokháznál, melynek gazdája boldog tulajdonosa volt a KÉKES nevű készüléknek.
Ez már a régmúlt.
A gyerekek szinte úgy nőttek itt fel egymás mellett, mint a testvérek.
Egy jól összekovácsolódott, szoros kis baráti társaság volt ez, - ami összekötötte őket, az a maguk kis „városa”, a Szőlődomb volt. Övék volt az egész telep: bárhol játszottak, mindenhol ismerték őket, figyeltek egymásra, - de a felnőttek és főleg az öregek tartották szemmel a fiatal kis csapatot. Egy iskolába jártak, egyetlen busz tért ki erre a telepre, (Szőlődomb – Nagyállomás járat) és szállította az iskolába, majd haza a lurkókat.
Itt nőtt fel – többek között - két kislány, kora gyermekkoruktól kezdve igen jó barátságban.
Simon Anita és Mátyás Anna egyidősek voltak, egy iskolába, sőt, osztályba jártak, ráadásul kertszomszédok is voltak. Gyakorlatilag együtt nőttek fel, óvodáskoruk óta jóban-rosszban mindig együtt, és a kamaszlányok őszinte ragaszkodásával szerették egymást.
Együtt gyújtottak rá nagy titokban az első cigarettára; az első csók élményét , - amit Anita élt át hamarabb – nevetgélve, kipirult arccal osztották meg egymással, és idővel az éppen aktuális barátok is jóban lettek egymással, hisz a két lány elválaszthatatlan volt.
Anita nagyon kék szemű, vastag ajkú, széles arccsontú, erős testalkatú lány volt, arca szinte kicsattant az egészségtől, ibolyaszínű szeme mindig mintha a távolban révedt volna el: pont, mint aki örökké ábrándozik. Könnyen lehet, úgy is volt.
Szép arca volt, mint egy madonna: szelíd és kedves. Ennek ellent mondott a keze, ami erős, már-már férfias volt már kicsi lány korában is, de a körmei nagyon szépek, ápoltak és egészségesek. Nem a klasszikusan szép, hosszú, kecses újjakkal, hanem picikét tömpe, széles, rózsaszínű körmökkel. Haját rövidre nyírva hordta, mely selymes és vékony szálú volt: egészen mély, sötétbarna haj, egy picike vöröses beütéssel, ami a világító, kék szemeivel különös hatást keltett.
A fiúk bolondultak érte: ebből táplálkozott Anita sok apró hazugsága is. Imádott hódítani, majd azt felnagyítva, kiszínezve, hangosan, fejét hátravetve, nevetve előadni. Ez roppant szórakoztatta őt. Fürdött a népszerűségben. Szeretett enni, élni, nem félt semmitől, magabiztosnak tűnt mindig. Ma azt mondanánk rá: belevaló lány, aki a jég hátán is megél. Benne volt minden huncutságban, sőt élvezte is azokat. Teli szájjal, mély, torokból jövő kacagásával sok barátot, - még ha felszíneset is – maga mellé tudott állítani. Szerettek vele, a társaságában lenni, mert ott csak jókedv volt, ahol Anita megjelent. Rögtön magához ragadta a szót, és ki sem fogyott belőle órákig. Szeretett iszogatni is, a narancsos vodka volt a kedvence, de részegségig csak nagyon ritkán ivott.
Csak fiútestvérei voltak, sokkal nagyobbak nála, így érthető, ha szinte minden idejét a szomszédban, jóbarátnőjénél, Annánál töltötte. Egy kicsit dadogott, ám alig észrevehetően. Anna tudta, ez csak akkor fordul elő, ha Anita ideges.
Néhány idegesítő, rossz tulajdonsága volt, amit Anna ragyogóan tudott kezelni. Anita rengeteget hazudott. Mind ártatlan, kis apró füllentések voltak csupán, - de Anita imádta, ha az ilyen lódításai alatt csak rá figyel mindenki, ő lehet a középpontban.
Ez a kékszemű, mindig álmatag tekintetű lány dislexiás volt. Óriási erőfeszítésébe került, míg elolvasott egy-egy oldalt, bukdácsolva, szégyenkezve miatta. Nem volt jó tanuló. Semmilyen tantárgyban nem jeleskedett, egyedül attól volt hangadó – mert az volt! – hogy színesen és harsányan mesélte el a vele történt dolgokat, ami persze zömében füllentés volt. Sokszor és szívesen számolt be nagy számú hallgatósága előtt olyan meg nem történt eseményekről, amiket épp akkor talált ki. Fantasztikus képzelőereje és fantáziája volt.
Anna mindenben az ellentéte: csendes, halk szavú lány volt, vékony, madárcsontú, de már kiskorában is látszott a benne rejlő sudár, magas, kecses alak. Egyforma magas volt a két lány, de míg Anita az erőt és a robosztus, mégis nőies formát képviselte, - addig Anna az elegáns, karcsú, törékeny, finom nő képét sugározta. Érdekes módon sosem rivalizáltak egymással. Olyan más volt a két lány, hogy egyiknek sem jutott eszébe irigynek vagy féltékenynek lenni a másikra.
Anna a maga halk, csendes modorával meghatározó jelenség volt mind a társaságban, mind az iskolában. Remek tanuló volt, főleg a humán tárgyak terén nyújtott kimagasló eredményt: az irodalom volt a kedvenc tantárgya, és számtalan iskolai versenyt nyert e téren.
Két olyan terület volt az iskolában, majd később a gimnáziumban is, amivel Anna nem bírt megbirkózni: a matematika (és társai), valamint a torna. Elképesztően esetlen volt, s ezzel ellentmondott sudár, magas, hajlékony termetének. Így volt a tánccal is. Erre soha, senki sem tudta volna rávenni. Így nem járt el szórakozóhelyekre, sulibulikra, hisz ott mindenki az akkor éppen divatos pop-zenére bőszen ropta a rock and rollt.
A házibulikból viszont Anna ki nem maradt volna. Ott leült egy csendes, sötét sarokba, kezében egy pohár itallal (ami soha nem alkohol volt), és élvezte a zenét, a beszélgetést. Remek társalgó volt. Mindenki kereste a társaságát, meghallgatták a véleményét, sőt, kikérték azt. Hiszen Anna magától nem szólt bele senkinek a magánéletébe.
Idővel a szinte sovány, csupa-csont, nyakigláb kamaszból csinos, nádszálvékony nő lett, sűrű, hihetetlenül dús, hosszú, gesztenyebarna hajjal. Olyan rengeteg sok haja volt, hogy szinte nem tudta kibontva hordani, mert akkor a tömérdek haj eltakarta keskeny arcát. Nagy, zöld, macskaszeme volt Annának, vékony, szigorú, pici szája, és erőteljes gödröcske az álla közepén. Mindig, mindenről határozott és karakteres véleménye volt: a többiek szinte mindenben megpróbálták őt utánozni. Annát ez soha nem zavarta. A társai szerették, mert imponálóan okos volt, de Anna távolságtartóan viselkedett mindig: inkább mellettük, mint velük élt.
A gimnáziumi évek alatt egy kicsit eltávolodtak Anitával egymástól: hiszen Anitának eszébe sem jutott továbbtanulni.
Anna a város legjobb gimnáziumába járt, spanyol tagozatos osztályba, és ekkor is megküzdött keményen a reál tárgyakkal. Félévkor egyszer meg is buktatták matematikából, és csak annak tudhatta be az év végi kettest, hogy abban az évben spanyolból országos diákversenyt nyert.
Anita egy butikban helyezkedett el, mint eladó, és esti tagozaton próbált érettségihez jutni.
Egymásba folytak az évek, észrevétlenül felnőttek lettek.
Kapcsolatuk töretlen maradt ekkor is, - ehhez már csak a topográfia is segítségükre volt, hisz egymás mellett laktak.
Mindkettőjüknek elég komoly kapcsolata volt már ekkor, de míg Annának eszébe sem jutott a férjhez menés még ebben az időben, - Anita sürgette Tiborral a házasságot.
Alig múlt 19 éves, amikor férjhez is ment hozzá.
A gondok ekkor kezdődtek, - előtte semmi jel nem mutatott arra, hogy Anitában szörnyű indulatok feszülnek. Tiborral sokat és hevesen vitatkoztak. Tibor gyakran szaladt át Annához, hogy segítsen lecsillapítani tomboló feleségét. Mindig valami apróságon kaptak hajba. És miután Anita szája elég nagy volt mindig is, - most is harsány és szinte közönséges hangon veszekedett férjével.
Állandóan idegeskedett valamin: ezt aztán úgy feldagasztotta magában, hogy mire Tibor hazajött a munkából, Anita rázúdította minden addig felgyűlt mérgét. Persze hogy veszekedés veszekedést követett. Anna sokszor meglepve látta gyerekkori barátnőjének arcán azt, amit azelőtt soha: rémülettel vegyes félelemmel beszélt olyan hétköznapi dolgokról, amin más ember egyszerűen átsiklik. Nem tudta megfejteni az okát, de vájkálni sem akart a más magánéletében, így hát nem kérdezte ki Anitát: mi a baj, amitől így megrémült. Arra várt, barátnője magától elmondja, hisz eddig mindig túlságosan is közlékeny volt. De Anita nem beszélt.
Úgy látszott, minden elsimul, mikor kiderült: Anita babát vár.
Egy szép nyári napon Tibor boldog arccal újságolta: megszületett a kicsi Tibó. Hatalmas, fejlett kis lurkó volt, és Anita is megnyugodni látszott.
Hamar teltek, repültek az évek, Anna is férjhez ment, neki is megszületett a kisfia. Alig egy év volt a két kisfiú születése közt. Sokat sétáltatták együtt, a babakocsit tolva a két apróságot, és közben olyan dolgokról esett szó, mint amikor két kismama találkozik: mennyit nőtt, hány foga van, mit tud már, - a magánéletéről Anita szemérmesen hallgatott. Volt a tekintetében valami nagyon megfoghatatlan, Anna nem tudta kifürkészni, mi lehet az? Inkább gyanította, mint tudta: nincs rendben valami köztük. Fátyolos, elrévedt pillantásokat kapott el, amint a bágyadt őszi napon üldögéltek a közeli park padján, miközben a gyerekek jót aludtak a lombok alatt a friss levegőn. Anita sokszor, mozdulatlanul, rebbenéstelen szemmel nézett maga elé a nagy semmibe: ha szóltak hozzá, alig hallotta. Rákapott a cigarettára, de olyan erősen, hogy napi egy doboz nem volt már elég. Tibort egyre többször látták dülöngélve hazajönni, ami azelőtt nem fordult elő. Anna tisztán érezte, valami menthetetlenül elromlott közöttük.
Aztán újabb nagy fordulat állt elő: a kis kertes városrészt felszámolták, és hatalmas lakótelepet álmodtak a helyére a város vezetői. A sátortetős családi házakat sorra bontották le, és lakóit új, tíz emeletes, modern lakásokba költöztették.
Szőlődomb – mint kertes városrész – megszűnt létezni.
Anitáék és Annáék is új, három szobás lakást kaptak, - és milyen a sors!
Ugyanabban a háztömbben, csak két emelettel feljebb kaptak egy-egy otthont. Így a két barátnő ismét csak egymás közelében élt, bár a régi, szoros kapcsolat már lazulni látszott.
Anita és Tibor bezárkózott. Kerülték a találkozást, a beszélgetést, így Anna tudomásul vette: nem szeretnének tanúkat a dühkitörésekhez, a veszekedésekhez, és ezt tiszteletben tartotta. Olyannyira meg is lazult a kapcsolat köztük, hogy hiába laktak ennyire közel egymáshoz, - Anna már csak akkor szerzett tudomást arról, hogy jön a következő baba, amikor már Anitán ez meg is látszott.
Egy nap Anita csengetett be Annához. Arra kérte, nézzen fel néha a kis Tibóra, mert hirtelen el kell szaladnia pár percre valahová, és nem akarja felébreszteni a kicsit. A tízóraiját is előkészítette, csak oda kellene neki adni. Anna elvette a kulcsot Anitától, és természetesen megígérte, amire barátnője kérte.
Nem volt túl nyugodt: így felkarolta az ő Márkját, és felsietett a tizedikre, megnézni a kisfiút.
Tibó tényleg aludt, békésen szuszogott a kiságyban. Anna halkan csukta be maga mögött az ajtót, és legközelebb egy fél óra múlva ment fel, amikor az etetés ideje eljött. A kisfiú ekkorra már ébren volt, de egy hangja sem volt. Játszott az odakészített játékával.
Annának rossz érzése támadt. Ez a baba alig másfél éves, és immár 4 órája egyedül hagyta őt Anita. Sokáig ott maradt az etetés után, - Tibó hatalmas étvággyal és jóízűen evett.
Elüldögélt a lakásban Márkkal, játszott Tibóval, - és várta haza Anitát. Nem merte egyedül hagyni megint magára a kisfiút.
De amikor még este 5 körül sem jött meg, a telefon után nyúlt, és felhívta Tibort a munkahelyén. Fél óra múlva Anita férje otthon volt, és rettenetesen dühös lett, amikor megtudta a részleteket.
Anna csendben, szótlanul ölbe vette Márkot, és hazament. Nem értette barátnője viselkedését.
Anna ekkorra már virágzóan szép, érett asszony lett: az eredetileg barna haja mézszőkévé változott fodrásza gondos kezei alatt: remekül nézett ki hatalmas, nyílt, zöld szemeivel, új színű, divatos frizurájával, és mindig finom, ám merész öltözködésével, ami vagány és mégis elegáns volt egyszerre: szinte vonzotta a tekinteteket. Nem csak a férfiak fordultak utána nap mint nap, de az ellenkező neműek is. És azt minden nő nagyon jól tudja, mennyivel többet ér egy másik asszony, vagy lány irigy pillantása, mint egy mohó férfi-tekintet.
Anna ezzel soha nem törődött. Nem volt beképzelt, nem hordta magasan az orrát soha. Csak magának akart megfelelni, és szinte az unalomig hűséges volt minden párkapcsolatában: a hazugság íze émelyítő és elviselhetetlen volt számára. Úgy gondolta, hogy a hazugság után nem jöhet más, csak a csalódás, undor, utálat és szégyen. Ezektől az érzésektől szinte fóbiásan irtózott. Sokszor hangoztatta: nagy böjtje lenne az olcsó csóknak, és miután ennyire tisztelete az igaz, tiszta szeretetet és szerelmet, e szerint is élt. Ő ezzel az érzéssel ezt soha sem tette volna, be nem szennyezte volna silány, kisstílű kalandok gyomorforgató élményével rég kialakult, légiesen finom egyéniségét. Törékeny és mégis törhetetlen, hajlékony és hajthatatlan szélsőségként parádéztak benne a csak rá jellemző tulajdonságok. Különleges lány volt, de ő ennek mintha tudatában sem lett volna, annyira nem foglalkozott vele.
Barátnőjének e kínos kimaradása soha többet szóba sem került. Amikor legközelebb találkozott Anitával, nem kérdezett rá a történtekre: nem akart tapintatlan lenni, hisz Anita szemmel láthatóan kerülte a vele való beszélgetést. Ekkor már elég nagy volt a pocakja, és hamarosan meg is született a kis Vilma.
Ezután elég hosszú ideig nem találkoztak, mert Anita édesanyja odaköltözött a szülés után, a lányának segíteni.
Úgy tűnt, rendeződtek a dolgok.
Anna is megszülte Dalmát, - neki is akadt elég dolga a két gyerekkel.
Anitával szinte hetekig nem is találkozott. Tibort látta néha, lehorgasztott fejjel, gondterhelten jött haza a munkából: észre sem vette sokszor Annát. Fáradtnak és meggyötörtnek tűnt.
Innentől kezdve szinte minden kapcsolat megszakadt a családdal. Mindenki élte a saját életét, a nagymama sűrűn hozta-vitte unokáit, Tiborral is összeszaladt néha a liftnél, de beszélgetésre nem került sor.
Évek teltek el, a gyerekek nőttek, óvodába, majd iskolába kerültek, - de a régi barátságnak semmi nyoma nem volt már. Nem Anna szakította meg: Anita kerülte a barátnőjét. Csak köszönőviszonyban voltak, és nagyon ritkán látta otthon Anitát.
Egyszer aztán Anita csengetett Annánál: nyúzott volt, és nagyon sápadt. Elmondta, hogy elváltak Tiborral, a gyerekeket a férjénél helyezték el, mert ő beteg. Valami idegkimerülésről beszélt, amivel őt kezelik, és elköltözik a házból. Nem túl messzire, csak pár lépcsőházzal arrébb, egy kis garzonba. Egymagának elég lesz.
Valóban nem látszott egészségesnek: zavart volt és néha Anna nem értette, miről beszél. Olyan esetekről mesélt, amiről Anna soha sem hallott, de Anita úgy adta elő, mintha erről Annának tudomása lenne, és beavatottként kellene értenie.
A zavar tapintható volt a szobában, az egész nagyon kínos volt.
Már több, mint 28 éve ismerték egymást, de most Anna azt érezte: nem tudja, kivel áll szemben. Mintha ez a kicsit molett asszony nem is Anita lett volna már. Fájt ezt éreznie, de nem tudta, mi lenne a helyes viselkedés?
Kis idő múlva Anita felállt a fotelből, és zavartan körülnézett. Anna számára érthetetlen és értelmezhetetlen módon egy más színű fotelba szeretett volna ülni, mert attól félt, ha a fekete bőrfotelben marad, az azt jelenti, meg fog halni hamarosan. Miután az ülőgarnitúra fekete volt Annáék nappalijában, Anita úgy döntött, hogy a konyhában telepszik le. Még maradt pár percig, megittak egy kávét, miközben Anita kifejezéstelen tekintettel nézett ki az ablakon, - majd felugrott, gyorsan elköszönt, és elment.
Anna ekkor látta utoljára.
Másnap délelőtt a közértbe menet nagy tömeget vett észre pár házzal arrébb; mentőautó és rendőrségi autó is állt ott.
Anna nem arra vette az irányt, hamar bevásárolt, és sietett haza: várta haza Márkot az iskolából, és még a szilvás gombócot ki kellett főznie, hogy frissen tehesse a srác elé a kedvenc csemegéjét. Aztán még el kell rohannia Dalmáért: a balett óra hamarosan befejeződik.
Nem is gondolt többet az imént látott tömeggel.
Csak másnap tudta meg: Anita évek óta skizofréniában szenvedett, állapota egyre romlott, hónapokat töltött elmeosztályon, és állandó gyógyszeres kezelés alatt állt. Amit viszont nem is sejtett: a családban többször előfordult már ez a betegség. Az orvosok erre mondják: genetikusan terhelt a família. Erről, - érthető módon – soha senki sem beszélt. Anna ezt nem tudhatta, bármilyen jó kapcsolatban is voltak ők ketten. Ez nem olyan dolog, amivel az ember előhozakodik, még a legjobb barátnőjének sem. Anna meglepődött, de nem csodálkozott a titoktartáson.
Aztán arra gondolt: vajon ezt szerette volna neki elmondani előző este, amikor már kicsit zavartan viselkedett nála, és a kávét szürcsölgették együtt a konyhában? Most már örökre rejtély marad.
Talán kevés volt a bátorsága, talán örökre titokban akarta tartani; ki tudja?
Ami a kikezdhetetlen és megmásíthatatlan tény: előző nap felment a tízemeletes bérház legfelső szintjére, ki a lapos tetőre, a földre maga mellé tette Tibó és Vilma fényképét, - szépen, sorban állítva fel a két gyerek fotóit. A földön egy mécses égett a fényképektől kicsit távolabb, gondosan elhelyezve, - aztán volt még ott egy csomag cigaretta és egy skatulya gyufa.
Elszívott utoljára néhány szál cigarettát, - az utolsó csikk még parázslott, amikor megtalálták eldobva, félig elszívva a tetőn.
A többi feltételezés.
Harmincegy éves volt.
Megjegyzés: Nem kitalált történet.
Ez a való világ.
|
Ideje: Július 17, vasárnap, 19:41:51 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Anna és Anita" | Belépés/Regisztráció | 6 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Anna és Anita (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Július 17, vasárnap, 20:59:18
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nagyon jó írás! Honnan veszed ezeket a remek történeteket? Ami nagyon tetszik általában az írásaidban, az a jellemábrázolás, és a szereplők külső leírása. Ezek alapján már könnyű elképzelni a szereplőidet. |
|
|
|
|
|
Re: Anna és Anita (Pontok: 1)
- boblogan (mertek@fw.hu) Ideje: Július 18, hétfő, 03:33:30
(Adatok | Üzenet küldése) | | No. Ilyen hosszú írásokat nem szoktam elolvasni. Sajnálom rá az időt, inkább sok rövidet olvasok helyette. Ezt viszont most nem tudtam abbahagyni, annyira érdekelt, hogy mi lesz a barátnők sorsa. Nagyon jól írsz!!! Ha ilyen stílusa lenne az iskolai kötelező olvasmányoknak, talán egyet-kettőt elolvastam volna... :) Ami Anitát illeti: én biztosan elmondanám a barátaimnak, rokonaimnak, mindenkinek, aki fontos nekem, ha olyan betegségem lenne, ami kihathat a kapcsolatunkra. Aki emiatt elfordulna tőlem, azt nem sajnálnám elveszíteni, aki maradna, az viszont valószínűleg meg tudna menteni az ugrástól... |
|
|
|
|
|
Re: Anna és Anita (Pontok: 1)
- Anna1955 (angyaligirl@freemail.hu) Ideje: Július 18, hétfő, 07:41:27
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon tetszett ahogy megírtad ezt a nagyon szörnyű történetet. Gratulálok. Aki egészséges nem is sejti mekkora kincs van a birtokában..... :))) |
|
|
|
|
|
|
