| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Csodakupola |
|
mango
 |
...a legszebb, legfenségesebb, legkülönlegesebb épületet szerette volna létrehozni. A mintát az Elsinore kastély adta... |
A legtöbb művészeti kifejezésformát igencsak szeretem.
Természetesen az irodalom az, ami a legbensőbb zugában van elrejtve a szívemnek, azon belül is a versek. Nagyon közel áll hozzám a zene, a festészet, általában minden képzőművészet - de pironkodva vallom be, önéletrajzi kényszerűségből, - hogy egy balettelőadásra semmiféleképpen nem tudna senki elcsábítani…Tudom, értem, hallom, hogy nagy élményt ad, és hatalmas munkával lehet csak igazán jól művelni: hiába…Ez az egyetlen olyan területe a művészeteknek, ami nem tud megszólítani.
Valahogy a mozgásművészet (beleértve ebbe a táncot is) kimaradt az életemből.
…és van egy, amelyet csodálok, áhítattal szemlélek, de igen keveset értek hozzá.
Az építészet.
Bárhol járok, az épületek vonzzák a tekintetemet: sokszor jobban is a kelleténél. Nem egy esetben „bámészkodtam el” annyira egy-egy égbeszökő templom vagy monumentális szecessziós épület láttán, hogy bizony az öklüket rázták a mögöttem haladó autósok. Mert mindez a volán mögött ülve is így történik: nézegetem a város szépségesen szép, látnivalót kínáló házait, múzeumait, templomait – ami épp jön. Vagy jobban mondva, - amerre éppen megyek.
Ha jól belegondolok, ez nagyon fájhat édesapámnak, aki az építészet két lábon járó mindentudója, ismerőse, - olyan, akár a lexikon. Mindig, mindenről tud, kérdezzek bármit e téren (is) tőle.
És a sok csodálásra késztető építmény között van egy, ami még inkább magára fűzi a tekintetemet, - igaz, csak képeken, filmeken, mert látni sajnos még nem láttam, és gyanítom, már soha nem is fogom.
Ez a Sydney-ben álló színház, operaház, a maga sajátságos kupolájával, amit szinte az egész világ csodál. Ám épp így meg is osztja az embereket. Jócskán akadnak- akadtak ellenzői, hívei mellett. A történet szinte egyedülállóan hihetetlen.
Az építményt 1959 márciusában kezdték el építeni egy dán építész, Jorn Utzon tervei alapján. Utzon Ausztráliába költözött, mikor elgondolása az új színházról és művészeti központról megnyerte a pályázatot. Ötlete Shakespeare Hamletjének színhelyéről eredt, a minta az Elsinore kastély. Ám hamarosan be kellett látnia, hogy az, amit ő megálmodott, - nem valósulhat meg. Nagy léptékben gondolkodott: a legszebb, legfenségesebb, legkülönlegesebb épületet szerette volna létrehozni. Eredeti terve szerint a tetőt tíz erős, minden terhet kibíró kagylóhéj-szerű betonkaréj tartotta volna. Nos, már ekkor kezdődött az a probléma, mely aztán végigkísérte az épület „életét”, szinte egészen az átadás napjáig. A súlyos boltíveknél – amik a „kagylóhéjak” megtartására épültek volna, - Utzonnak beletörött a bicskája ebbe az elgondolásba. Nem csoda. Ha a nagyjából egymilliónyi hófehér csempéket nem számítjuk, a tető akkor is 26 000 tonnát nyomott volna. A város vezetői szinte pánikba estek: rengeteg font hiányzott ennek az ötletnek a kivitelezéséhez. A szükséges pénz fele sem állt a rendelkezésükre. Tehát megcsonkítva az eredeti terveket, mind az ülőhelyek számát, mind a méreteket „lekicsinyítették”, míg végül az auditóriumok már nem hogy túlszárnyalták volna, de meg sem közelítették a már létező operaházakban lévők alapterületeit. A kész falakat lebontották, majd újjá és kisebbre építették, és eközben hihetetlen mennyiségű fontot és időt pazaroltak el. A dolog kezdett nagyon kínossá válni. A munkaügyi miniszter és a dán építész nem egyszer csapott össze a nagy nyilvánosság előtt. Utzon ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, de a csatát elvesztette: 1966-ban mindent hátrahagyva elutazott Ausztráliából. Ezek után egy hazai építészekből álló konzorcium vette irányítása alá a munkálatokat. Az ő feladatuk rémesen hálátlan feladat lett: meg kellett birkózniuk az épület belsőépítészeti gondjaival. Ez azt jelentette, hogy egy lényegesen kisebb területen kellett elhelyezniük az opera és balett- előadásoknak helyet adó színháztermet, valamint egy hangversenytermet, egy hangstúdiót és egy mozit…És akkor az éttermekről és egyéb helyiségekről még csak szó sem esett.
Ekkor beütött a „ménkű”: egy ausztrál rádiótársaság elnyerte a jogot a legnagyobb terem hasznosítására, és ezzel az operaház terve mindenestől a meszesgödörbe zuhant. Hiszen az, így egy kisebb színházterembe kellett zsúfolódjon, amely mindössze 1500 férőhelyes volt, vagyis több mint ezerrel kevesebb, mint a sydneyi balettegyüttes eddigi épülete. Nem csoda, ha szinte kitört a palotaforradalom: hiszen ha egy táncos kicsivel is nagyobbat ugrik, a téglafalról pattan vissza…
Sorra tornyosultak a problémák: az apróra zsugorított öltözőkben a művészek dühöngtek, mert szinte csak „lapjával” fértek el, a toilettek nem működtek – egyszerűen nem volt víz a tartályokban, - a híres szimfonikus zenekar 74 tagja számára egy mindössze 60 férőhelyes zenekari árok volt biztosítva, - és mindennek tetejébe elfelejtkeztek a parkolóról a buzgó, de kapkodásukban fejüket vesztett tervezők…Egyszerűen nem volt már hely. Végső kétségbeesésükben a közeli park alatt egy földalatti parkoló kiépítésére gondoltak, de ezt a munkások egész egyszerűen bojkottálták, mert nem voltak hajlandók kivágni azokat az ősi fákat, melyek 1811 óta álltak e parkban, és melyek alatt bennszülötteik járták törzsi táncukat a brit telepesek szórakoztatására és maguk örömére. A színházhoz vezető bekötő utak sem készültek el, így a publikumnak saját kocsijuk helyett taxival kellett megközelíteni az épületet, ami viszont csak jóval messzebb tudott parkolni…Így aztán a nagyestélyi ruhás hölgyek és frakkos urak sártengeren bukdácsolva és alkalmanként bőrig ázva tudtak volna csak az előadásra beülni…A fejetlenség óriásira dagadt.
A meghirdetett megnyitó napja pedig vészesen közeledett.
Végül (senki sem tudja, hogyan?) az utolsó pillanatban elvégezték a javításokat, utolsó simításokat, és minden létező gondot megpróbáltak orvosolni, - persze mindez csak az adott körülmények közt volt lehetséges.
A megnyitó nem maradt el. A Sydneyi Operaházat II.Erzsébet királynő 1973-ban hatalmas tömeg előtt, jelképesen átadta a városnak.
A lélegzetelállító, magasbaívelő, kagyló formájú épület Sydney álomszép, óceánra nyúló félszigetén áll: az 55 millió fontos modern épület - még így is! - a legnagyobb a világon, és immár a város jelképévé vált.
Csak kevesen beszélnek már arról, hogy mennyi szenvedés, kínlódás, vita és főfájás előzte meg a nem csak a legmodernebb és legnagyobb, de a legdrágább, legnehezebben megépíthető és a leghosszabb idő alatt felépült csodapalota megszületését.
Manapság, az ausztrál kormány egy nemes gesztussal és ígérettel próbálja jóvátenni a dán építésszel egykor történt rémálmot, amikor is Utzon legnagyobb álma dőlt és süllyedt a habokba ott, Sydney-ben. 2004-ben, nyolcvanadik születésnapjára különleges „ajándékot” kapott a tervező-építész. Az ausztrálok az eredeti tervek szerint átépítik a színházat, - amibe az idős mester bele is egyezett. Ám nem hajlandó megváltoztatni harminc évvel ezelőtti, eredeti fogadalmát, és az országba soha többé nem kívánja a lábát betenni. Azt mondja, a hosszú repülőutat nem vállalja, de mindenki tudja, hogy ez csak egy kedveskedő és diplomatikus kifogás. A mester még mindig vérig van sértve. Így a távolból irányítja az átépítést, és fia felügyeli a helyszínen a munkálatokat.
De annak idején, a világraszóló, nagy eseményen, 1973-ban azon a kellemes, gyönyörű éjszakán mikor a nagyközönség átléphette az új színház küszöbét, hallatlanul sokan voltak. A világ minden részéből odasereglettek az opera- és színházrajongók, művészek, híres emberek, politikusok és meghívott vendégek. Csak egyvalaki hiányzott.
Egy dán építész, akit úgy hívnak, hogy Jorn Utzon.
|
Ideje: Szeptember 23, péntek, 19:46:54 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Csodakupola" | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Csodakupola (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Szeptember 23, péntek, 20:00:13
(Adatok | Üzenet küldése) | Kérlekszépen én1985 novemberében voltam Sidneyben és természetesen elsétáltunk az opraházba is. Szállodánk a hid túloldalán volt a Cytiben.Igy átgyalogoltunk.A szálloda erkélyéről impozáns látványt nyujtott,főeg az éjszakai kivilágitása.Bementünk,és valóban a szűk,puritán belső terek nem voltak méltóak a grandiózus külsőhöz.Bámészkodunk,téblábolunk amikor,azthittük rosszul hallunk:a nagy szinházterem pódiuma felől Kodály Székejfonójának dallamai hallatszottak. A Magyar Rádió vegyeskara próbált. Beszédbe elegyedtünk a próba szünetében velük és már ők is jelezték az akkusztikai hiányosságokat és a nézőtér kicsinységét.Amiket leírtál a Dán épitésszel kapcsolatban elmondta az idegenvezetőnk.
Szóval a külcsin nincs arányban a belbeccsel. Bogi |
|
|
|
|
|
Re: Csodakupola (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: Szeptember 24, szombat, 11:06:52
(Adatok | Üzenet küldése) | | Írásod érdekes, informatív, igazi újságírói erényeket megcsillantó cikk, melyet élmény volt olvasnom. Ebben az operaházban egy Joan Sutherland sem érezte jól magát...a la stupenda... |
|
|
|
|
|
Re: Csodakupola (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Szeptember 24, szombat, 19:11:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Élvezettel és érdeklődéssel olvastam a cikkedet erről a valóban impozáns, különleges, jelképpé vált épületről. Én azok táborát erősítem, akiknek tetszik ez az operaház, igaz, én a párizsi Eiffel-tornyot is szeretem, pedig sokak szerint szörnyű. De hát ízlések és pofonok ugyebár :) Az építészekről pedig az a hír járja, és magam is így tapasztaltam, hogy nem könnyű emberek, de megbocsáthatók a gyarlóságaik, ha valami olyat alkotnak, ami sokak számára öröm :) |
|
|
|
|
|
|
