| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Újabb vallomás - 10. |
|
mango
 |
...ha a vers írójának nem sikerült lelkiállapotát érthetően, vagy helyesebben szólva, átérezhetően kifejezni, - akkor ezen semmiféle elemzés nem segít. |
Ez ma rendhagyó „vallomás”. Nagyon-nagyon rendhagyó.
Azon gondolkodtam, szükség van-e az én „Vallomásaim”-ra…?! Hiszen csak a saját, suta gondolataimat írom le egy-egy vers vagy könyv kapcsán. Természetesen más forrásokhoz is kell nyúlnom, hisz egy adott irodalmár élete mindenképpen tény, amit nem én találok ki, „hozott anyagból dolgozom”, lexikon, könyv segít nekem: így születik meg egy-egy bizonyos szakasza írásomnak, amit az olvasók elé tárok. Nem vagyok irodalom-esztéta, nem vagyok felkent papja ennek a „műfajnak”…
És sokszor az én ízlésem nem találkozik az engem olvasókkal.
Ami alapjában véve nem baj, - csak ekkor valahogy rozsdás, magamba-néző és ott vaskos hibát kereső gondolataim támadnak. Az ember nem lehet más, csakis önmaga. Azt hiszi sokszor, hogy elmenekülhet: de hamarosan beleütközik saját magába. Nem járható út.
De mégis azt hiszem, meg kell maradnom annak, aki vagyok.
Kevéssel e sorok írása előtt valahol olvastam egy francia költő nyilatkozatát, amely a versek magyarázatát értelmetlennek, fölöslegesnek, sőt egyenesen lehetetlennek ítéli. Szerinte a vers egy lelkiállapotnak vagy közérzetnek a kifejezése, amit az olvasó vagy megért, vagy nem; de elemzéssel megmagyarázni nem lehet.
Itt megállok egy pillanatra.
Én nem igazán verselemzéseket írok. Nagyon is szubjektív, a magam ízlése szerint kedvemre való versekről, költőkről, írókról írok. Ami engem „megfog”, - hogy ezt a nem túl jó szót használjam.
Ám a francia költőnek bizonyos mértékig igaza van.
Mert ha a vers írójának nem sikerült lelkiállapotát érthetően, vagy helyesebben szólva, átérezhetően kifejezni, - akkor ezen semmiféle elemzés nem segít.
Arany János már a múlt század közepén kimondta, hogy az érthetetlen szépségek kora lejárt. Mindjárt példákkal is illusztrálom fenti kijelentésemet. Az úgynevezett „értehetetlen szépségekért” idegen földre kell mennünk: Blake miszticizmusa, Browning, Mallarmé és a nagy kedvencem, Stefan George (akit sűrűn és hálás szívvel egyetlen embernek kell megköszönnöm, aki George művészetére ráirányította figyelmemet…) intellektualizmusa a legkézenfekvőbb példák. Ezek a költők talán csak egy szűk körnek, néha úgyszólván egymásnak írtak…
Itt találva érzem magam.
Az én igazi énem a versíró „mango”.
…és én nagyon is egy szűk körnek írok. Én ezt nem tudtam, - hályogkovács módjára kamaszkorom óta írom a verseimet, ami ma már több mint 400 körül lehet: sosem számoltam meg őket. De mára rájöttem: igen, én valóban csak egy szűk kört tudok az én nyelvezetemmel, stílusommal megszólítani, a nagy többség átlép rajtuk, - ami már nem fáj. Már nem. Tudomásul vétetik, de fölénnyel és méltósággal. Soha, de soha sem szabad úgy verset írni, hogy az más elvárásainak feleljen meg. Ez lehetetlen, és hiábavaló is. Meg aztán talán nem is menne...Akik ismernek, tudják, sokszor mondogatok egy nagyszerű, találó idézetet: "Ha a bánya kimerült, erőlködés hasztalan." Tehát úgy és annyit írok, amennyi képességeimből telik. Jól, rosszul, "én-módra". A segítő, jobbító szándékkal felém nyújtott kezet örömmel fogom meg, és van, akire mindig hallgatok. Annak, akit én "Mesteremnek" nevezek, rengeteget köszönhetek: ezt nem győzöm hangsúlyozni. Vakon hiszek ítéletében, és még csak ritkán esett meg, hogy később be ne bizonyosodott volna: jól tettem. Ez mindig így is marad...Hálás vagyok és köszönet illeti mindenért. Szerencsés vagyok, azt hiszem, - és örülök is neki. Módfelett örülök, tiszta szívből, igazán. De a korlátaimat ismerem, tudom, hogy mire és mennyire vagyok képes...Itt megint csak az idézetet kell felhoznom...Hitem szerint bennem csak jószándék és egyfajta egészséges igyekezet munkál, de ezért ettől az igyekezettől a határköveket, a "sorompókat" is kitűnően látom.... Ezt fontos leszögeznem.
És most rögtön mentem is azokat, akik soha sem olvassák az én verseimet. Igazuk van. Hiszen én sem olvasok mindenkit…Jobban mondva, ez kicsit másként áll.
Én először mindenkit elolvasok, de elég két-három vers: és már tudom, hogy legközelebb megnyitom-e az ő költeményét. Ezzel – gondolom, - más is így van.
És ez így van jól.
Ma, amikor nem ismerünk különbséget költői és költőietlen szó közt, s a költészetből legfeljebb a hivatalos nyelv némely szólamait zárjuk ki, sokszorosan megnő annak a jelentősége, hogy a költő hogyan kapcsolja egymáshoz a mindennapi élet közhasználatú szavait, hogyan teremti meg ezekből a maga egyéni nyelvét, stílusát. Hogyan kezdi, hogyan folytatja, hogyan fejezi be versét a költő. Ezt mind nagyon fontos, és érdemes megfigyelni. Szabályt természetesen nem állíthatunk fel. De mind e három fent említett fontos tényező jellemző a költőre és természetesen a korára.
A verselemzésnek tehát – még ha szubjektív módon is, - nem csak az értelmi magyarázat a feladata. Sőt. Esetemben százszorosan is bebizonyosodott, hogy a „miért szép? ..miért tetszik?” kérdésre kell válaszolnia, s be kell hatoljon a költő lelkivilágába, ábrázolásmódjának egyéni vonásaiba, hogy szilárd alapot adjon az esztétikai élménynek.
Talán botor kérdés a „miért tetszik?” – csaknem megmagyarázhatatlan.
Csak.
Csak mert olyan húrt pendít meg bennünk, ami sokáig rezeg, és szépen szól.
Csak mert újra és újra hallani akarjuk belső hallásunkkal azt a bizonyos szépen szóló húrt: hadd rezegjen dobhártyánkon, hisz örömet ad…
Csak mert a szépség lényege sohasem a felületen van, hanem benne rejlik a mű szövetében, ereiben, - és ez hozzánksimul, szívünkre ölelhető. Kell.
Ennyire egyszerű. És ennyire bonyolult.
Ezek az egymásra dobált és csapongó gondolatok ma kiszorították azt, hogy az „Újabb vallomásom” megszülessen. De muszáj volt mindezt leírni, - ennyi öncélúság ugye megengedtetik nekem…?
Talán holnap, vagy holnapután kikéredzkedik az újabb, igazi vallomás, - talán Rilkéről, talán Juhász Gyuláról, talán George-ről, talán Radnótiról, talán Ahmatováról, talán József Attiláról…
Hogy miért szép egy vers, - hogy nekem miért tetszik. És a hangsúly itt a „nekem” szavunkon van…
Szerencsés esetben ezt elfogadja mindenki, és megérti soraimat, - ami én vagyok...
És én ezt megköszönöm.
|
Ideje: Október 17, hétfő, 18:30:13 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Újabb vallomás - 10." | Belépés/Regisztráció | 22 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: Október 18, kedd, 01:13:53
(Adatok | Üzenet küldése) | Nem tudom, hogy a verseket elemezni kell-e? Lehet, de engem mindig az érdekelt, amit kivált bennem. Igazából soha nem látunk bele a költő fejébe, erre csak a közvetlen ismerői képesek valamennyire. Ezért néha olyat is belemagyarázunk egy versbe, aminek feles sem igaz, ill. nem bizonyított.
Remélem, én beletartozom abba a szűk körbe, akinek verseket írsz!? :)
|
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- boblogan (mertek@fw.hu) Ideje: Október 18, kedd, 02:30:55
(Adatok | Üzenet küldése) | | A vers a közzététel után az olvasó "tulajdonává" válik. Azt gondol róla, amit akar, úgy értelmezi, elemzi, ahogy neki tetszik. Persze az a legjobb, ha az alkotó szándéka az olvasóban újraszületik. Ezt viszont elősegítheti egy-egy értő elemző kritika. Az Ady-cikked után például újraolvastam (már az általad ismertetett háttérinformációk birtokában) az Elbocsátó szép üzenetet, és valószínűleg most sokkal közelebb kerülhettem a vershez, mint azelőtt. Vagyis szerintem szükség van a művek elemzésére, de nem elsősorban a verssorok konkrét boncolgatásával (bár ezzel sincs semmi probléma), hanem inkább a mű születési körülményeinek ismertetésével. |
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Október 18, kedd, 05:14:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | mangókám:magyarország a költők országa! Ma,minden második ember verseskötetekben akarja magát kifejezni és megmutatni a világnak.Ezeket a virtuális lapokat is főleg a naponta újabb és újabb verseket szülő költőcskék éltetik.Nem baj ez.Az emberek kiélhetik kreativitási és sikerélmény ösztöneiket.Néh,elég jó versek születnek,de a tömeg,nem olvas verseket,inkább csak írja őket...ne áltassuk magunkat!A novella kezd előretörni a könyvpiacon.A vers túl rövid-a regény túl hosszú. Közte vannak a novik,elbeszélések,amit egy-egy félórás pihenőidőben szívesen elolvasnak. Ez a helyzetképem a mai irodalmi életről. Bogi |
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Október 18, kedd, 09:01:37
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves mango! Rendhagyó vallomásodnak több mellékzöngéje is van. Soraidból fel-felcsendül a költő keserűsége, az időnként nálad is jelentkező "meg nem értettség" érzése. Van egy előadóművész barátom, ő szokta mondani, hogy "nézz csak körül e világban, így volt ez régen és most is; az igazán nagy művészek - legyen az bármilyen műfaj -, tele voltak önbizalommal, olyan kisugárzással, belső energiával rendelkeztek, amely végigvitte őket saját útjukon." Bár sajnos, rengeteg az olyan lélek, ki halála után lesz elismert, és sok olyan tehetség van, aki soha.
Nagy a valószínűsége annak, hogy e lapban szereplő írójelöltek jelentős része idővel eltűnik a nagy süllyesztőben, de hát ilyen az élet, hogy mondjak vmi közhelyet. Sokunknak már az is nagy élmény, hogy az írásai nem a fiókban porosodnak, hanem ezen a portálon itt a nagyszerű lehetőség, a cenzúrázatlan amatőr irodalom, melynek segítségével szíthatjuk egymás önbizalom fáklyáinak ízzását. A versekhez fűzött hsz-el kaphat bárki legtöbbször őszinte véleményalkotást. Én nem megyek most messzebb e lapnál, mikor van időm általában elolvasom mindenkinek az írását. Még akinek stílusa nem áll közel szívemhez, azét is. A hsz-ek többsége nem mindig verselemző tartalmú, de ezzel sincs baj. Sokszor egy rajtunk átsuhanó intuítív érzés tör fel egy mű kapcsán, amelyet talán valóban nem is lenne célszerű elemezni, elég ha elmondom, milyen hatást váltott ki belőlem.
Anikó! Te csak taposd a saját ösvényed, hinned kell önmagadban ahhoz, hogy elérd céljaidat. Gondoltál már arra, hogy minek örülnél igazán?
Írásaidat olvasva sokszor eszembe jut kedvenc idézeted: "Akit szeretsz, annak igáját is húzod." |
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Október 18, kedd, 09:04:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szerintem a költészet élvezete abszolút szubjektív dolog. Én is hajlamos vagyok arra, amit mondasz, hogy 2-3 vers elolvasása után eldöntöm, az adott szerző közel tud-e hozzám kerülni vagy sem - de ez nem feltétlenül jó. Értek már így kellemes meglepetések, azaz akit első-második verse alapján "nem kértem", az ötödikkel mondjuk kifejezetten élményt szerzett nekem. Persze, ha kevés az időm, örülök, ha a kedvenceimet el tudom olvasdni, de üres órák nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy azokra is figyelmet fordítsak, akikhez egyébként ritkán jutok el.
A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy a verselemzés, és egy vers minden áron való megmagyarázása szerintem nem ugyanaz. Én pl. nagyon élveztem a magyarórákon a verselemzéseket (pedig tudom, ez nem volt akkor sem túl népszerű dolog). A ha kell, ha nem boncolgatást viszont utálom, nem is tudnám megmondani, a kettő között hol a határ, de van. Ahogy írtad, elsőként az olvasó szívét, lelkét találja el a vers - ha nem talál be, úgyis továbblapoz. Nyilván van olyan vers számomra is, amit bárhogy magyaráznának, bármennyire is érteném sorról sorra, mit is akar velem közölni a szerző - azt, hogy tessen, az elemzés nem befolyásolja. És talán jó is, hogy nem mindenkinek tetszik ugyanaz - a költészet határtalan és a befogadó közönség is az. Szerencsére :)
Vallomásod pedig, látod, nem öncélú, máris gondolatokat indított el az olvasókban :) |
|
|
|
|
|
Re: Újabb vallomás - 10. (Pontok: 1)
- Anna1955 (angyaligirl@freemail.hu) Ideje: Október 18, kedd, 09:46:25
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Kedves Anikó, vallomásod felkavart. Keserűséget éreztem belőle, és ez nem a költészet miatt van. A Te verseid szerintem gyönyörűek és most nem dícsérni akarlak. Én nem értek az elemzésekhez, nem is teszem soha, de ha elolvasok bármit, annak hatnia kell, és hat is, mert a szívem nyitott. Mindent elolvasok,ha időm engedi, és most leírok egy szörnyűt, a maga módján minden mű tetszik! Benne van az emberi akarás, egy-egy emberi gondolat, egy rész a szerzőből, melyet közszemlére rak. A forma, a stílus, csak ráadás. Majd csiszolódik. Egy bánatot ha leírtunk, már könnyebb elviselni.Az örömöt másokkal megosztva, sokkal többnek érezzük... Ki a költő és ki nem? Szerintem mindenki és senki sem. Vannak klasszikusok akiknek még akár ovodás szintű versét is magasztalják, belelemeznek mindent, pedig lehet, hogy a szerző épp csak viccből, fricskaként követte el. Szerintem a lényeg, hogy kikapcsolódjunk. A fáradt, monoton hétköznapokon, pár órára, mást lásson a szemünk. Beleképzeljük magunkat más érzésekbe, örüljünk vagy sírjunk, de ettől élet az élet. A hétköznapi órákat ünneppé varázsolni, ebben segít a költészet és az irodalom nekem. Hogy értem e ki mit akart? Érdekes? Nekem nem.... Örülök és köszönöm, hogy veled gondolkodhattam ezeken.. Szeretettel Anna. |
|
|
|
|
|
|
