| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Márai Sándor |
|
thkerekes
 |
Képzelt világok közt egy kassai... |
Megtörtént a magyarországi gengszerváltás( a rendszerváltás problematikus voltára hívta fel a figyelmet ilyeténképp az amúgy nagyszerű színész: Cserhalmi György) és írókat kihúztak a lajstromból. Tanulmányok, cikkek, s kötetek elemzik, hogy az Ünnepi Könyvhéten megjelenő Körkép c. kötetekben (hivatalos, állami könyv ünnep volt Magyarországon) írókról, hogy életművük vagy semmit nem ér, vagy lényegesebben gyengébbek voltak, mint ahogy azt a hivatalos kultúrpolitika állította. Valóban voltak piedesztálra állított írók és megtűrtek, s néha hallgatásra ítéltek is. A szilencium fogalma sajátos kultúrpolitikai képzet –és gyakorlat volt Magyarországon, a hallgatásra ítélt író négerkedhetett (álnéven dolgozott), vagy a mesekönyvek apolitikus világába menekülhetett.
Aztán jött a nagy átértékelődés és, mint süllyedő hajóból a magyar irodalomból kidobták a ballasztnak ítélt szellemi poggyászokat, ez valami olyasvalami, hogy értse a nyájas olvasó, mintha a román irodalom történetírásban Eminescu helyett következetesen Dinescu-t írnának mindenütt. De azért nem teljesen ugyanaz.
Kik ezek? címmel kérdőjelezik meg az elmúlt húsz-harminc év prózaírói teljesítményét, elfelejtve, hogy azok a politikától mentesen is képviseltek valami minőséget, vagy jót, vagy rosszabbat, azt döntsék el az ítészek, bár a kérdés magva megmarad. De ha már itt tartunk, azt állítom, hogy az átértékelődés meg történt volna a rendszerváltástól függetlenül is, csak éppen nem az új politikai erők manipulálták volna azt.
A rendszerváltás előtt kezdték publikálni a Lukács György és Révai által félreállított szellemfilozófusként felfogott Hamvas Béla munkáit(Gondolkodó magyarok sorozatban jelent meg először a Világválság c .esszéje), aztán a hermeneutika és a posztmodern felé gyorsan tájékozódó fiatalság és a rugalmas középnemzedék találtmagának új hősöket, akik most nem piedesztálon állnak ugyan , de hosszas laudációk szólnak hozzájuk.
Teljesen jogosnak tartom, hogy azoknak az íróknak és gondolkodóknak, akiket a kádári kultúrpolitika félreállított a teljes életművét meg kellene ismernünk. Ez azonban a könyvkiadás dolga.
Bájos jelensége volt a magyar könyvkiadásnak, hogy Kosztolányi Édes Anna c. regényének előszavát általában a szerzői szándék ellenére a könyv végére biggyesztették, igen, mert az arról(is) szólt, hogyan lopta el Kun Béla külügyi népbiztosa a Magyar Tanácskormány aranykészletét, azt repülőgépen kimenekítve Bécsbe), s drága lektorok úgy gondolták, hogy a regény cselekményének befejeztével az olvasó leteszi a kötetet.
Csak, hogy folytassam a szurkapiszkálódást, a Magyarországon elsősorban gyermekköltőként ismert Tengerecki hazaszáll írójáról tudjuk, hogy a francia avantgarde ismert alakja volt(Tamkó Sirató Károlyról van szó), akinek az életművének e része a magyar olvasó számára a mai napig teljesen ismeretlen.
Csak úgy eljátszom a gondolattal. Irodalmi doktoranduszok hány irodalmi Nobel díjas nevét nem ismernék fel egy társasjáték kapcsán. De még szomorúbb felfedezést kell tennem, ha már végleg elpusztítják állami segédlettel a magyar mezőgazdaságot, akkor ki fog itt tíz év múlva népi írókról beszélni, faluszociográfiákról, annak ellenére, hogy ez a mozgalom a harmincas években is progresszív volt, de-s itt a slusszpoén- a magyar rendszerváltás egyik szellemi előidézőjét is alkotta, az egyik rendszerváltó párt sorában jó néhány népiesnek mondott író ült.
Az elmúlt tíz évben egyre többen beszélnek Márai Sándor, Hamvas Béla, Wass Albert, Ottlik Géza, (elnézést az érintettektől, ha valakit kihagytam) prózájáról, noha tudom, hogy a századelő irodalomtörténete még számon tartotta és értékelte a” Béla kacagva futott ki a pagonyból” jellegű írásokat. A most favorizált írók legtöbbje meg is érdemli az eddig fukar kézzel mért elismerést, másokat azonban aránytalanul túldimenzionálnak.
Létezik egy mai, modern , hivatalosnak is nevezhető irodalom-történetírás, ami ráadásul folyóiratokkal, alapítványokkal, munkaerővel, technikai apparátussal és pénzzel rendelkezik, ami mellett teljesen más képet mutat az olvasó szokásokról és értékelésekről a kiadók, forgalmazók bestsellerlistája.
Már megint kettészakadt a kultúra, aminek és csak szomorú konstatálója vagyok. Kivételek azonban akadnak.
Ezek közé tartozik Márai, akinek a Gyertyák csonkig égnek c. közepesnek is nehezen nevezhető regényét a kilencvenes években élő nyugdíjasok, mint szamizdatot adták kézről kézre, nos mielőtt felségsértés vádja érne, azaz legnagyobbjaink lírikus életművét is alaposan meg kellene rostálni- Valóban hazánk isten kalapján a bokréta?, Uram- Atyám, itt a nyilam, de hova lőjem? ( megint csak van kivétel: Arany János), a nagy életművet, sokat írók munkái közt is akadnak valódi gyöngyszemek.
Én csak azt sugallom, hogy a „Lobogónk Petőfi” jelszavát nem kellene lecserélni „Lobogónk Vass Albert”-re, mert manapság nem születnek olyan szorgalmas Szerb Antalok, Halász Gáborok, hogy húszévenként átírhassák a magyar irodalom történetét.
Márai azonban jó író, helyenként, „szorgalmas” -mondták róla a kortársak, nagyon találóan, ám ha Molnár valamit elrontott(Andor c. regénye a magyar spleenről merő utánérzés), akkor mindezt jóvá tette az Éhes város-sal. Márai nem ilyen konzekvens, de az életet alaposan ismerő, zokniját gyakran saját kézzel kádban mosó, ihletett, könnyed tollú Nagy Mester volt, valódi, vagy képzelt barangolásaiból idézek egy gyöngyszemet. Prózája torokszorító hangulatából van valami abból a csendből, amikor Karl Kraus a bécsi kávéházban bejelentette, hogy minden elromlott, de még az egyedül hallgatott tenger mormolásából is.
„ A baseli borbély
Délben egy órakor a baseli borbély nyakamba kötötte a fehér kendőt, s szappanozni kezdett. A műhely ablakai egy csúcsos tetejű ház emeletéről néznek le a főtérre és a katedrálisra. A borbély idősebb, méltóságteljesebb ember volt. Kellemes, mély torokhangon beszélt ,mint az apaszínészek. Ujjaival markolászta a torkomat és ütemesen mondta:
-Ön francia? Vagy olasz? Ah, magyar. Mis, baseliek nagyon szeretjük a magyarokat. A világháborúban itt beretválkoztak meg a magyar utasok, az a kevés magyar, akik diplomáciai megbízatással, vagy tüdőbajjal ki tudtak jutni akkor Svájcba. A vonatok lassan jártak, és az utasok szakálla kinőtt útközben. Sok dolgom volt. Igaz, a németek is itt borotválkoztak. Aztán, később a franciák is. Egy időben mindenki itt beretválkozott nálam. Akkor vettem hozzá az üzlethez az emeletet. Engem megtévesztett a történelem. Ne felejtsük el, a fogadók tele voltak kémekkel. Egy ideig már a kémekből is meg lehetett élni. Hozzám a háború alatt csak a kémek jártak, akadt olyan is közöttük, aki bérletet váltott; a helybélieket csak délután fogadhattam. Kémek most is vannak, de nagyon kevesen. Ha bemegy délután a Stadtcaféba, ott láthatja őket, sarokasztaluk van, sakkoznak és lapokat olvasnak. Ön érti a kémeket? Én soha nem értettem őket. Végül mindig olyasmit találnak náluk, amit olcsóbban megkapni a trafikban: a pályaudvar fényképét vagy képeslapot a hidakról. Úgy látszik, kell az ilyesmi. Tetszik Önnek Basel? Nekem most nem tetszik. Itt élek már negyvenhat éve, de most nem tetszik nekem. Jobbra határ, balra határ, s közbül nincs pénz. Ön úgy érzi, hogy itt csend van és béke?
Igen, talán, hí így átutazik ez ember…De ha itt élt volna ebben a háborúban s ebben a békében, s közben jobbra történt ez és balra történt az, s közbül nem történt semmi, akkor végül is kételkedni kezd a békében. Itt van mindaz, ami az élethez kell: színház, fedett uszoda, múzeum, szocialisták, nácik, patríciusok, francia bor, kitűnő zene, nagyszerű könyvtár, felekezeti béke, jó pékek, s azt hallom, néha még prostitúció is van. Csak pénz nincs. Hallott ilyet? Jobbra pénz, balra pénz, s pontosan itt a sarokban nincs egy fillér sem. Igaz, a bankok tele vannak pénzzel, de azt a pénzt acélszekrényekben őrzik az idegenek számára, s az idegenek nem jönnek ide, csak néha, kivenni a pénzt, vagy betenni, vagy csak eljönnek és megnézik. Abból nem lehet megélni. Az emigránsokból nem lehet megélni. Régebben egy emigráns biztos kuncsaft volt, az állam vagy a párt küldte neki a pénzt minden elsején, mint egy nyugdíjasnak. Ma csupa koldus, szegények. Jár ide kettő, hitelbe beretválom őket. Az ember soha nem tudja. Zürichben egy kollégám évekig beretválta Lenint. Itt vannak most olyan németek, akik a nácik elől menekültek Németországból, aztán a nácik, akik a nácik elől menekültek, aztán német emigránsok, akik a német emigránsok elől menekültek Párizsból. Nagyon nehéz eligazodni köztük. De pénze egyiknek sincs, ez a közös ismertetőjelük. Tessék a fejet hátrahajtani.”
Kerekes Tamás
|
Ideje: December 10, szombat, 13:14:33 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Márai Sándor" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: thkerekes : Márai Sándor (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: December 10, szombat, 15:36:20
(Adatok | Üzenet küldése) | Írásod érdekes és értékes, bár a Márairól írt gondolataid, mely írásod csekély részét foglalják csak el, a mai irodalmi hanyatlás aspektusából nem helytálló. Hiszen ma Kertészek, Eszterházyk, Konrádok verik szét mindazt, ami egykor magyar és irodalom volt.
A gyertyák csonkig égnek című regény jó és stílussos írás, formáját és eszközeit tekintve magasrendű. Szerb Antal különösen szerette és tisztelte Márait, s még Féja Géza, aki minden polgárral szemben gyanakvó és kimért volt, sok jó szót ad Márainak.
Németh Lászlót viszont hiányoltam irodalmi panorámádból, s nem éreztem írásod könyvismertető jellegét. Inkább cseverésztél az irodalomról... |
|
|
|
|
|
|
