| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ez bizony már április... |
|
mango
 |
Könnyű kabát van már rajtam, de még így is csaknem melegem van. |
Ma gyönyörű volt a szombat.
Mintha érezné az idő, hogy április elsejét meg kell ünnepelni. És mivel lehet legfenségesebben megünnepelni, ha nem ragyogó, szikrázó napsütéssel…? Folyt az olvadt arany a Moszkva téren, amikor a 6-os villamosra felszálltam. Könnyű kabát van már rajtam, de még így is csaknem melegem van. Szokatlan dolog ez, hiszen én alaphelyzetben is – a legnagyobb jóindulattal mérve is, - fázós típus vagyok: most simogat a meleg, arcomat belemerítem, míg a sárga járműre várok…
A Moszkva tér - mint mindig, - most is teherbíró-, és tűrőképességét jócskán meghaladva rajzik. Ez a legjobb szó arra, ami ott történik nap mint nap.
Ma még inkább, - mindenhol emelvények, színpadok sokasága és rengeteg, rengeteg ember: a választási kampány finisébe léptünk. Az embertömeg szinte lávaként hömpölyög; időbe telik, míg egyik járdaszigetről a másikra átérek. Nem irigylem most az utakon araszoló úrvezetőket, még szerencse, hogy most nincs alattam egy lóerő sem… - hosszú sorban kígyózik az autósor.
Ülök a villamoson, udvariatlanul és csaknem szemtelen módon belebámulok a közvetlen mellettem sorakozó járművek utasterébe…A legkülönfélébb arcok…Ezen megakadok, nézelődöm elmélyülten. Próbálom az arcok mögé az embert is elképzelni. Ebben jó vagyok, alig-alig csal meg emberismeretem.
Most, a való élethez súrlódva, és pillanatnyilag éppen a legeslegsűrűjében megélt, sok-sok keserű tapasztalattal a hátam mögött - repedések keletkeztek ugyan rajta, érdesebbek lettek a kontúrok, de meglehet, ezzel készítették fel egész valómat, érlelve a majdani, még eztán bekövetkezendő próbatételekre…Nem tudhatom.Vagy ha igen, - hazudok magamnak is. Önvédelemből.
Vajon hasznomra tudom-e fordítani azokat a történéseket, amik alapjaimban ráznak meg, hasítanak mélységesen mély sebeket rajtam, a fájdalom és a kétségbeesés, a tehetetlenség erősebbé tesz-e vagy éppen elszívja minden tartalék erőmet…?!
Ahogy telnek az órák, napok, hetek, ...vajon letepernek-e, vagy lassan tovább munkálják érzékenységemet, átformálják gondolataimat, a világról alkotott képemet is…?! Rejtély. Ma még rejtély.
Talán eljutok egyszer majd abba az állapotba is, amikor az indulat (amiből olyan sok lappang bennem, de mélyen, nagyon elrejtve, és féken tartva a szigorú, magam szabta szabályok szerint) tehát ez az indulat csak erős, széles, akaratos vállát rándítja meg, és picikét, cinkosan elmosolyodik...
Lecsillapodik.
Ez az indulat "szelíd" indulat, és csakis engem fal föl. Másra nem átruházandó, - még az árnyéka sem.
Talán.
Talán eljutok ide.
Genetikailag úgy vagyok kódolva, hogy az engem ért fájdalmat, bántást (noha belehalok minden pillanatban) meg sem értem, föl nem fogom sokáig, sőt meg sem hallom. Nem jut el - valami felsőbb hatalom erejének köszönhetően - a tudatomig. Ez valami védekezési forma lehet, hogy fizikálisan ne haljak bele a nagy veszteségekbe, a megélt, rettenetes nagy lelki kínokba, - gondolkodom el ezen gyakorta…Most is eltűnődöm ezen, míg az enyhén piszkos ablakon meresztem a szememet ki a napsütötte, színes és szédítő pesti forgatagba.
Nem egyszer idéztem már kedvencemet, aki azt vallotta (velem együtt), - hogy „a fájdalom mértéke nem az, hogy mennyire szenved tőle az ember, hanem hogy mennyi idejét veszi el?!”
Nos erre lepkekönnyű a magyarázat, - olyan tiszta a kép: tőlem iszonyú sokat.
De nincs bennem bosszúvágy, harag, visszavágásra ösztönző erő. Egész egyszerűen magamba temetem, és ott kiszámíthatatlan idő alatt valamiképpen feldolgozódik…Eloszlik, szervül, megsemmisül, - elpárolog...Magam sem tudom.
Senkire nem tudok igazán haragudni, bántani pedig végképpen nem.
Most itt ülök a hatos villamoson, bámulok egy vérvörös lakkal kikent cigarettázó női kezet egy ezüst Rover kormánykerekén, - és megszólal a mobilom.
Szeretem a dallamát.
Kellemes, finom, szaxofonos bárzene szól a táskám aljáról, - sokszor azért veszem fel később a készüléket, mert imádom hallgatni ezt a muzsikát.
Egy kedves, jól ismert hang köszön bele…Ezt a hangot is nagyon szeretem, - mosolyodok el…Nonszensz, felsőfokon. Sokszor magam sem tudom, milyen erők dolgoznak a tudatalattimban. Pedig én egy meglehetősen kiszámítható ember vagyok. Velem mindig tudja mindenki, hogy hányadán áll…És én most örülök ennek a kellemes hangnak. Nagyon örülök. Jó hallani. Egyszerűen csak jó.
A villamos megállt, a Rover tovább haladt, eltűnt a lakkos kezű dáma…
És én még nem döntöttem el, hogy ma, ezen a gyönyörű, lelkemet simogató április elsejei szombaton végzetesen boldogtalan, vagy szárnyalóan optimista és boldogság-váró vagyok-e…?
Leginkább mindkettő.
A Blahán leszálltam. Ekkor egy kicsit, - talán fél órára - boldog voltam, azt hiszem. Csodásan sütött a nap.
Ma gyönyörű volt a szombat.
|
Ideje: április 01, szombat, 19:04:00 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Ez bizony már április..." | Belépés/Regisztráció | 12 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Ez bizony már április... (Pontok: 1)
- Maurice (maurice@maurice.net.hu) Ideje: április 01, szombat, 19:16:26
(Adatok | Üzenet küldése) | | Ma gyönyörű szombat volt, igazi április, ahogyan a Moszkva téri szép metaforáddal leírtad...Szép és okos írást olvastam ismét Tőled... |
|
|
|
|
|
Re: Ez bizony már április... (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: április 01, szombat, 19:44:44
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Drága barátnőm, mit is mondhatnék... Talán annyit, hogy ha boldogságot érzel, az boldoggá tesz engem is. Írásodból lelked legmélyére engedsz bepillantást, és örülök, hogy ilyen vagy....Ne félj boldog lenni, minden tél után jön tavasz, még akkor is ha késik....Szeretettel Anna...:)))) |
|
|
|
|
|
Re: Ez bizony már április... (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: április 01, szombat, 20:36:13
(Adatok | Üzenet küldése) | | Remélem ez a labilis állapotod,csak a vitamin és napfényhiánynak tudható be. Bizzál benne,hogy a szeszélyes április meghozza a lelki békédet. Ha máskor nem akkor a feltámadás napján. |
|
|
|
|
|
Re: Ez bizony már április... (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: április 02, vasárnap, 20:40:28
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tényleg gyönyörű volt. Tényleg az volt? Nagyon jó írás Anikó! |
|
|
|
|
|
Re: Ez bizony már április... (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: április 02, vasárnap, 22:25:46
(Adatok | Üzenet küldése) | A nagy veszteségekbe mindig belehalunk valamelyest, szép lassan felemésztenek minket. Persze valóban nagy veszteségnek kell lenni, nem valami csipp-csupp dolognak... Az indulataink meg többnyire mások felé irányulnak, ezért másokra is hatnak, így őket is felfalhatja…
Jót és szépet írtál, mindenképp elgondolkoztatót. Bár régóta ismerlek, de egy ilyen összegzés mindenképp tanulságos és megnyugtató! És valóban szép idő volt, errefelé is. :)
|
|
|
|
|
|
|
