| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A Művész Úr |
|
mango
 |
Kétségtelen, nem mindennapi látvány volt a már akkor is jó nevű festőművész. |
Csütörtök reggel van: pontosan olyan reggel, mint az eddig eltelt néhány nap ezen a sűrű, fárasztó héten. Már teljes erővel tombol kint a nyár, átmenet nélkül jött,- ismét kihagyva a tavaszt, mint tavaly, - rögtön a zord és hosszú, hideg tél után.
A fürdőszobában éppen a fogamat mosom, amikor valami megüti a fülemet a rádió 7 órás híreiben. Felkapom a fejemet, hallgatózom a nappaliból halkan behallatszó hang irányába, kicsit kihajolva a fürdőszoba ajtajából; a fogkeféről a könyökömön végigcsorog a fehér, habos víz, a szám tátva marad: 87 éves korában meghalt Balla Tihamér, debreceni festőművész.
Balla Tihamér.
Ismertem jól az öreget: már kisgyerekként egy látványosság volt számunkra, vásott gyerekeknek. Leplezetlenül bámultuk, csúfoltuk, és kinevettük ezt az embert.
Mostani eszemmel már tudom, mennyire igazságtalanok is a gyerekek. Sokszor nagyon gonoszak, - és bár őszinték, koruknál fogva nem érthetik meg a világ bonyolult jelképrendszerét, viselkedési normatíváit. El se várható tőlük. Gyerekek, éretlen kis nebulók. Ami más, mint a megszokott, azt ők kifigurázzák, kapjanak bármilyen jó nevelést is a szülői házban.
Akkor, régen, ott a poros debreceni cívisvárosban nekünk látványosság volt, ami egy embernek tragédia és sorscsapás.
Balla Tihamér ugyanis „bolond” volt, ha lehet ezt állítani egy olyan emberről, aki ámbár nem köz,- és önveszélyes, de mindenképpen sokban és nagyban eltér az úgynevezett átlagtól. És mindeközben zseniális festőművész, olyan, aki ötvenévenként ha egyáltalán születik erre a világra.
Kétségtelen, nem mindennapi látvány volt a már akkor is jó nevű festőművész.
Balla Tihamér télen-nyáron vastag, sötétbarna parókát hordott tar koponyáján, mutathatott a hőmérő akár 38 Celsius fokot is árnyékban. De ez a paróka messziről felhívta magára a figyelmet: leginkább egy elárvult, szétdúlt madárfészekhez lehetett hasonlítani, és korántsem volt biztos, hogy az eleje került előre és a hátulja a tarkója felé mutatott. Sokszor fújta le a gonosz szél a fejéről, - ekkor láttuk, mennyire kopasz a feje: tükörsima volt és boltozatos. A festő komótos léptekkel ment az elszabadult paróka után, és illesztette vissza a fejére gondosan. Cseppet sem jött zavarba. Mi persze hangos nevetéssel asszisztáltuk ezt végig…
Mindehhez mókás fintorokat vágott és olyan mozdulatokat tett, ami feltétlenül és egész biztosan felhívta magára az emberek figyelmét, - bárhol, bármikor megjelent. A szemöldökét állandóan le s fel mozgatta, mintha nagy titokban valahová mutatni akarna vele; még az állával is rásegített erre a mozdulatra. A szája sem állt meg egyetlen árva percre sem: noha meg sem szólalt, úgy tett, mintha örökké suttogna valamit, majd csücsörítve és fejét ingatva, provokálóan és gátlástalanul nézett az elámult, meglepett emberek szemébe.
Ha a villamosra várt, a járdaszigeten folyamatosan járkált fel s alá, a fejét kitekerte, oldalra billentette, és lehetetlen pózokban forgatta a szemeivel együtt. És mintha ez még mindig nem lett volna elég, - jelentőségteljesen pislantott arra, aki ránézett, miközben kezeivel gesztikulált.
Ez sem volt ám az az egyszerű gesztikulálás! Télen-nyáron egy finom – egykor vajszínű - bőrkesztyűt fogott a markában, összecsavarva, mint egy legyezőt. Ezzel aztán a legkülönfélébb bűvészmutatványokat végezte: legyezte magát, végigsimította vele többször egymás után a saját arcát és közben a szemeit vadul forgatta. Mi persze roppant módon élveztük ezt a „színjátékot”, - hangos kacagással kísérve…
Ám a legmeglepőbb mégis az öltözete volt.
Nem is tudom, mihez tudnám leginkább hasonlítani ezt az ornátust. Ha hihetek emlékezetem tükörjátékainak, (nem elfelejtendő, hogy körülbelül 38 éve nem láttam!), lehetett bármilyen idő, Balla Tihamér örökösen egy fehérnek már egyáltalán nem nevezhető, gyűrött és nagyon pecsétes ballonkabátban lépett mindig utcára. Vékony mentség számomra, hogy az eltelt 30-40 esztendő halványított emlékezetemen, - de abban tökéletesen biztos vagyok, hogy a meleg nyári időben az elengedhetetlen Izabella-fehér ballonkabát alá térd alá érő világos színű rövid nadrágot viselt. Ez magában még akár elfogadható is lett volna, ha nem egészíti ki mindezt Balla Tihamér egy lábszárközépig érő zoknival, amit vastag, erős, és többnyire fekete vagy sötétbarna zoknitartóval rögzített a rövidnadrág alatt, láttatva így szőrös és meglepően vékony lábszárait. Ettől aztán a megjelenése meglehetősen sajátságos stílust képviselve szinte vonzotta az emberek tekintetét.
Egy magas szárú ortopédcipő egészítette ki ezt a ruházatot, mely cipő vastagtalpú, erős, fekete bőrből készült. Messziről látszott, hogy gondos iparoskezek gyártották a nyilvánvalóan fájós, dagadt lábra.
Mi, gyerekek, akik iskolából jövet találkoztunk legtöbbször a Művész Úrral, eléggé el nem ítélhető módon (mondom ezt a mai fejemmel), bámultuk és kinevettük őt, az ifjúság vérivó kíméletlenségével, és őszinteségével. Ez viszont szemmel láthatóan egy cseppet sem érdekelte Balla Tihamért.
Gyanítom, ez a magyarázkodás, mint általában minden lélektani feltevés, fokozott ellenőrzésre szorulna, - de talán (megkésve) magam előtt is magyarázkodom ezzel, és zárójelbe teszem az akkori, - mai ésszel már szégyellt – nyolc-tíz évesekre jellemző viselkedésemet.
Sok kiállítását láttam, immár jóval később, kamaszfejjel, gimnazistaként.
A képek lenyűgözők voltak.
Mestermunkák.
Soha nem felejtem el azt a vásznat, amelyen két magyar szürke delel a Hortobágyon, a háttérben gémeskút és a nagy magyar puszta. Sötét tónusa máig előttem van: csak a két állat nagy, halványszürke teste emelkedik ki szinte a kép síkjából. Közepes méretű olajfestmény volt, ha nem csal emlékezetem, - és már akkor, ott, nagyon szégyelltem magam egykori viselkedésem miatt.
Más képei is előttem vannak: nagyméretű tanulmányai, amelyeken magyar parasztasszonyokat ábrázol; számos családi portré; csendéletek; és néhány önarckép.
Jellegzetes stílusa könnyen felismerhető a hozzáértő szem számára: színezése többnyire sötét, a portrékon a fej gyors ecsetvonásokkal van feldobva a vászonra; érezni, hogy a festő türelmetlen. Haladéktalanul és hiánytalanul festékbe akarja áttenni látomását. Szinte kettesével veszi a lépcsőket, az árnyékról mindjárt a legélesebb fényre ugrik átmenetek nélkül. Az eredmény hihetetlen módon megragadja a figyelmet.
Tájképei szintén a szemlélő agyába vésődnek: vázlatai mindig teljesek a maguk szándékaihoz mérve. Balla Tihamér beérte a legegyszerűbb kellékekkel, és vonásról vonásra építette fel a formai struktúrát.
Csendéletei olyan egyedien különleges hangulatot árasztottak, hogy irigyei a hagyomány égbekiáltó megsértését látták a szivárványpaletta és a tört szín alkalmazásában. Könnyed ecset- és színkezelése szinte hírhedt volt a művésztelepen, a Nagyerdő közepén, ahol Édesanyjával élt és alkotta nagyszerű képeit.
Balla Tihamér nagy festő volt, - és szerencsére még azt is megérhette, hogy elismert festőként tartsa számon a szakma.
Ekkor már a könyökömről a blúzom alá folydogált a vizes fogkrém, és ettől észbekaptam - ezen a meleg, máris fülledt nyári reggelen végképp és örökre búcsút vettem a debreceni Balla Tihamértól, aki az én spirituális piedesztálomon oly magasan trónolt.
Remélem, gyermekkori csúfolódásaimat megbocsátja nekem.
Úgy legyen.
|
Ideje: Június 08, csütörtök, 19:26:45 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A Művész Úr" | Belépés/Regisztráció | 15 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- Emericus (imike@labor.hu) Ideje: Június 08, csütörtök, 21:13:28
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Kedves Mango! Egyazon utcákat róhattuk egykoron, mert én is emlékszem a Művész Úrra. Pontosan azokra a mozdulatokra és ruhadarabokra, amiket leírtál. Mi tagadás, mi - én és egykori diáktársaim - nemcsak mulattunk szegényen, olykor bizony féltünk is tőle, igyekeztünk tisztes távolban maradni. Ma már én is restellem mindezt és örülök méltató szavaidnak. Bizony, a bolond és a zseni a külvilág számára olykor alig különbözik. Azt hittük, ismerjük a Művész Urat, de nem ismertük benne a művészt. A magam részéről igyekszem legelább most, pótlólag megismerni. Béke poraira. Szeretettel: Imre |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Június 08, csütörtök, 21:37:32
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon tetszett emlékezésed, egy nagy emberre, akinek nagyságával csak halála után szembesített az élet... Nehéz a lelke az embernek ilyenkor, pedig hát egy gyermek mit tehet arról, hogy egy kicsit felszines és csak a külsőt veszi észre...Sajnos ez sokszor még a felnőttekkel is előfordul....
A ruha leírásából elképzeltem a látványt és bizony hangosan vihogtam...:))))))
Puszika Anna..:))) |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- hori (hori@mailpont.hu) Ideje: Június 08, csütörtök, 23:34:44
(Adatok | Üzenet küldése) | | Most is tetszik a történet, jól megírtad! Az ember követ el hibákat fiatalabb éveiben, aztán felnőtt fejjel persze sok minden más... Szépen emlékeztél rá! :) |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Június 09, péntek, 06:55:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Olvastam
Méltó megidézés.
fTJ |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- edami Ideje: Június 10, szombat, 16:44:51
(Adatok | Üzenet küldése) | Bizony, mangom, ez is egy emlekunk a multbol, szep memento, koszonom.
Szeretettel:
edami |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- szerzs2 Ideje: Június 13, kedd, 22:09:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A művészethez fel kell nőni.Gyermekként szinte majd mindenki tudna mesélni történetet ,mikor egy különc művészembert figurázott ki a barátaival.
De a gyerekek már csak ilyenek,még sok mindent nem értenek...Balla Tihamér pedig megbocsájtott Neked ,már akkor, mert ők értik meg igazán a kicsi emberek lelkét...és sosem haragszanak senkire.
Nekem is volt ill. van szerencsém néhány nagyon remek festőt ismerni. |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- ancsa0221 Ideje: November 28, szerda, 18:37:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Köszönöm a megemlékezést, személyesen ismertem a Művész Urat. Egy alkalommal kaptam tőle ajándékba egy csendéletet, ma is őrzöm.
Már hosszú ideje bánt, hogy egyszerűen nem jut eszembe a neve. Kérnék segítséget, mert annyira bánt, Ő pedig nem szignálta.
Nagy örömet okoznátok vele. Nézegettem az oldalt, most találtam rá, szívesen fogom olvasgatni.
Várom a válaszotokat.
Szabóné Ancsa /ancsa0221@gmail.com/ |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- ZsefyZsanett (cedrus@gmail.com) Ideje: December 03, hétfő, 15:14:39
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) |
Lehet elég későn, de megtaláltam ezt a kincset. Nagy örömmel olvastam, amit csak a cikked apropója halványított el. Én is ismertem -lehet egy korosztályba tartozunk, kedves mango -, és állítom, hogy tökéletes az általad megrajzolt karakter. Nem is igen tennék hozzá, mert aki nem ismerte, a te leírásod alapján életre kelhetett számara a Művész Úr figurája. Viszont sajnálatosnak tartom, hogy sem a festményeit, sem az életére, munkásságára utalást az interneten sehol sem lehet fellelni.....Egyedül ez az írás jelenik meg...lehet csak nekem nem volt szerencsém..pedig megérdemelné, hogy fennmaradjon a neve! Vigasztaló, hogy neked köszönhetően e cikk mégis nyomot hagy róla az internet világában. Jó lenne, ha festményei is felbukkannának egyszer valamelyik oldalon!
Köszönöm a megemlékezést, és gratulálok! Szeretettel: Zsanett |
|
|
|
|
|
Re: A Művész Úr (Pontok: 1)
- ZsefyZsanett (cedrus@gmail.com) Ideje: December 03, hétfő, 15:23:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ha megengeded, akkor a prózagyűjtő honlapomban szívesen megőrizném! Ott CSAK mások írásai vannak.. sites.google.com/site/villanasok/ |
|
|
|
|
|
|
