| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Colosseum - Újra Magyarországra jön a legenda! |
|
rossneroberto
 |
2007 július 7. Újra Magyarországon koncertezik a legendás brit jazz-rock banda. Kedvcsináló beharangozóként fogadjátok a Colosseum tíz évvel ezelőtti budapesti koncertjéről írt beszámolómat.
|
2007 július 7-én újra Magyarországon koncertezik a legendás brit jazz-rock banda, a Colosseum. Bár egyik szólistája, a szaxofonos Dick Hekstall-Smith 2004-ben hosszantartó súlyos betegség után 70 éves korában elhúnyt, a zenekar a nem kevésbé tehetséges Barbara Thomsonnal kiegészülve érkezik a Gastroblues Fesztiválra. Kedvcsináló beharangozóként fogadjátok a Colosseum tíz évvel ezelőtti budapesti koncertjéről írt beszámolómat.
*
Rossner Roberto: Isten hozott Colosseum!
Koronázási ünnepség volt a budai Királyi Várban! Hát ezt is megértük! 1997. július 3-án ismét vendégünk volt a legendás angol Colosseum formáció, a jazz-rock,fúziós-rock, progresszív rock - eddig - koronázatlan királyai. a múlt idő jogos, hisz mindazok a kiválasztott kevesek, akik végig élték-tombolták-ujjongták ezt a kivételesen magas színvonalú koncertet, ha átvitt, képletes értelemben is, de közfelkiáltással koronás főkké, e zenei stílus felkent királyaivá választották a muzsikusokat. A Királyi Vár Oroszlános udvara méltó helyszínnek bizonyult.
Jon Hiseman dobos, zenekarvezető, Dave Greenslade billentyűs, Dick Heckstall-Smith szaxofonos, Mark Clark basszusgitáros, Dave Clemson gitáros és Chris Farlowe énekes kirobbanó formában és látható élvezettel adta elő programját.
A Colosseum története a hatvanas évek derekára eredeztethető, amikor a jazz, a blues és a rock három fehérbőrű brit apostola: Graham Bond, Alexis Korner és John Mayall körül számos fiatal, invenciózus muzsikus kezdte bontogatni szárnyait. Ekkortájt a jazzistákban és a rock-blues művelőiben egyszerre fogalmazódott meg az igény, hogy közelebb hozzák, esetleg egybemossák a különbféle értékes zenei irányzatokat. A rock-blues zenészei egyre elvontabb, egyre elmélyültebb hangszerszólókkal léptek elő, s a jazz nagyjai közül sokan már ott matattak a rockosabb hangszerelés körül. A nagy áttörést Miles Davis tette meg 1968-ban The Silent Way című albumával, amely lemezt a szakírók a jazz-rock első, s így irányadó albumának tartanak. Ekkor alakult meg a Colosseum, s az új zenei irányzat mellett kötelezte el magát.
Amikor július 3-án este fél 11-kor végre megszólalt a Colosseum, szinte arcul csapott a minőség, a szinte osztályon felettiség régóta vágyott érzékelhetősége. - Talán ilyen érzés lehet Bentley autót vezetni, 30 éves Hennessy konyakot szürcsölni - az érzés azonnali és átható: elfelejtettem, hogy hallgattam mostanában élőzenét, a vérbő, erőtől duzzadó dinamika és a nüansznyi finomságok cizellált volta lenyűgözött.
Greenslade nem szöszmötölt és maszatolt, mint manapság oly sok billentyűs, hanem becsületesen odanyúlt a Hammondnak, meghatározó orgonahangjai azonnal otthonra leltek Királyi Várunk falai között. Hiseman határozott volt, precíz, s egyszersmind rafinált, csuklóból történő parádés dobolása utánozhatatlan. Clark végig kezében tartotta a ritmust, szólisztikusabb kirohanásai is helyénvalóak voltak. Heckstall-Smith filozófikus mélységekbe pillantó szaxofon-játéka a szokott nívójú, grandiózus volt. Fralowe sem burkolózott-takarózott önnön megasztár-mivoltába: leírhatatlanul fenséges hangja ma is SZOLGÁLTA a zenét, aholyett, hogy hisztérikusan uralkodott volna fölötte. Ezek a fickók egymás, a szakma és a közönség iránt érzett feltétlen és mélységes alázattal, s ugyanakkor szinte gyermeki örömmel muzsikáltak, s produkáltak csodát. Közhely, hogy ez a képesség és tulajdonság csak a legnagyobbak sajátja.
Mindezzel együtt az est - ha lehet mondani - a gitáros Dave Clemsoné volt. Annyira az övé volt, hogy becsomagolhatta, hazavihette és kitűzhette a kandallója fölé.
Amióta előadóművészet van - azaz ősidők óta - az előadóművészek egy szentháromság törvényszerűségei által ítéltetnek meg. Ez a hármasság a Jóistenke által kiporciózott tehetség, a szakmai felkészültség és a léleknek az adott pillanatra kimért ihletett jelenvalósága. Nos Clemson a Valentyne Suite zárótételében - mindezek alapján - egy már nem mérhető, nem pontozható, nem megítélhető magasságba emelkedett.
Az ügy egy jól felépített és kiérlelt gitárszólónak indult. A hangszer először eggyé vált az előadóval, majd elkülönült tőle - fölötte-fölöttünk szólt oly régiókban, amely már nem a lábak útja. A hang-, és érzelem-zuhatag mindeközben egy pillanatra sem vált kaotikussá, de persze ezen a szinten ez nem meglepő: a KOZMOSZ, mint tudjuk REND-et jelent. Nemcsak a játszótársak, de mi laikus hallgatók is követni tudtuk az előadót a beavatottság éteri tájaira anélkül, hogy a keszon-betegség tüneteit fedeztük volna fel magunkon. Néhány forró pillanatra a hiánytalanság érzése lett úrrá valamennyiünkön.
Felesleges ecsetelni a közönség detonáció-szerű tombolását a gitárszóló, illetve a szám végén. Ennél sokkalta érdekesebb volt a muzsikusok reagálását figyelni. Az örök-bohém basszer, Clark úgy ugrált örömében, mint egy kissrác, akinek csapata éppen a győztes gólt szerezte. Hiseman és Greenslade vén alkimisták módján hosszasan és döbbenten bámultak egymásra fejcsóválva. Farlowe földöntúli vigyorral és önfeledt vállveregetések között mondott valamit a gitárosnak - 1 fontsterlinget, Mr. Farlowe, azért a mondatért! - a filozófus-szaxofonos pedig révedt mosollyal egyenesen a közönséget stírőlte, talán nem is azt firtatva: láttátok ezt, gyerekek? - hanem inkább azt: hát ezt meg hogyan csináltátok?
A legérdekesebb magának Clemsonnak az arckifejezése volt: egyfajta meglepett csodálkozás ült ki az arcára, az őszinte, felszabadult öröm kifejezése mellett. Nyilvánvaló, hogy nem önnön muzsikusi nagyságán lágyult el, sokkal inkább arra kell gondolnunk,hogy a GENIUS LOCI - a hely szelleme, szellemisége működött, mert szolójakor olyan lélek-ablakait tárta föl előttünk, lelke olyan mély bugyraibe engedett bepillantást, amely egyáltalán nem volt, nem lehetett betervezve, s mintha egy pillanatra zavarba is jött volna emiatt a sokat próbált gitáros. Nyugtassuk meg Dave Clemsont így utólag: lelkében rendet és bűntelen tisztaságot láthattunk, valamint a fehéren izzó tehetség, a felkészültség-rátermettség és az ihlet-dús pillanat himnikus-alkímikus eggyé olvadását. Korszakos, megismételhetetlen pillanat volt!
*
Klikk...- egy kis Colosseum-ízelítő
|
Ideje: Május 23, szerda, 17:28:47 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Colosseum - Újra Magyarországra jön a legenda!" | Belépés/Regisztráció | 9 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Colosseum - Újra Magyarországra jön a legenda! (Pontok: 1)
- mango (mango@mango.hu) Ideje: Május 23, szerda, 19:04:03
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szívesen olvastam, és szívesen szerkesztettem ezt a cikket, Roberto.
...pedig bevallottan nem kedvelem a hagyományos progresszív-rockot, és a Colosseum sem tartozott soha a nagy-nagy kedvencek közé, de írásod valahogy elindított bennem egyfajta nosztalgiát...
Hej, azok a régi szép idők...
A stílusod pedig lenyűgözött!
Kéretik még sok hasonló publikáció a Magazin hasábjaira, akár zenei-, akár film-témában: várni fogom! :)
|
|
|
|
|
|
Re: Colosseum - Újra Magyarországra jön a legenda! (Pontok: 1)
- Jega (sibbe@freemail.hu) Ideje: Május 24, csütörtök, 19:18:23
(Adatok | Üzenet küldése) | Jajj, de jó..:)) igazi nosztalgia csapott meg cikked olvasása közben. Én szerettem öket. Mango jól írta, kell még sok ilyen cikk.
Üdvözöllek |
|
|
|
|
|
|
