| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Párbeszéd a halállal |
|
 |
Nincs már - sehol nincs már - soha nem lesz már.....nekeresd-országban sem.......
|
Hang bennem --- Már csak emlék az a kép, az az érzés… Látom belül – lehunyt szemeim mögött legbelül. Leültél, kínlódtál, mit mondjál, hogyan mond el nekem. Nem tudtál megszólalni. Odamentél régi helyedre. Odaültél a régi székedbe. Nem tettem odébb. Vár téged még az a szék. Vár, még most is csak vár türelmesen. Évek óta vár.. Belepte régen a por. Nem töröltem le semmit. A szívemet sem töröltem le, sem ki - senki ...
Ki sem töröltem a semmit. Fojtogat… Kigombolom ruhám, páncélöled.
Adj levegőt! Adj életet! Ki innen! El innen! Engedj! Mennem kell!
Halál-elvitte -- Ne menj! Kell nekem az emlékem. Éreznem kell téged még, aki bennem élsz. Bennem és velem halsz… Utolsó bennem élő képem érezzél engem, szeressél engem…Bent vagyok a földben. Szorít a sötét, nem enged ki a zuhanás, rajtam több mázsa sötét föld. Kaparj ki! Temess ki! Add ide az életed! Add a kezed! Add a lelked! Éljünk két lélekkel egy testben!
Nyomnak az emlékek, mellemen hólé csorog sötéten. Fehér arcaim eltűnnek előled - bomlott reményű testem nem a Tied. Odaadom a Földnek, Föld-szeretőmnek. Fehér ruhám, piros rózsám bennem fekszik.
Hang bennem -- Gyere, igen gyere, ne engedd lelkemet, odaadom testemet. Elmegyek Veled oda, oda a folyón túlra… újra meg újra! Gyere bele szívembe, vedd ki élő húsomból, odaadom. Fogd! Nélküled nincs bilincs. Átkelünk a csónakkal - együtt. Nem ellenkezem. Nincs itt senki, ki engem tovább szeressen. Szeret csak a magány, több mázsa elsírt könnyem tiszta talány.
Mert itt van a soha-sehol-nem-lelek-rád-már-magány. Itt ül rajtam, nehéz, nagyon nehéz.
Nyom. Ezer tonna emlékem nyom. Az a vágy. Az a halál. Ott ültél velem, ott mondtad, hogy vége, mindennek vége, van pár hét, pár hónap. Lazán és keményen. Laza ágyban kemény vágyban.
Búcsúzni jöttél. Várt új szeretőd, a mindent elfeledtető föld-szeretőd. Kint állt az ajtóm előtt.
Megjelölte életed. Rajtad volt a jele. El ne tévesszen. Hiába mostam, hiába sikáltam le, mindig előjött, mindig erősebben kötött. S most elvitt…….levitt…odavitt……jaj!!
Ne hagyj itt!
Halál-elvitte -- Ébredj szerelmem, ébredj álmunkból, ezer éves magányunkból… Elmentem, de itt vagyok, örökre a Tiéd vagyok. Csak ébredj, nyisd ki szemed, nyisd ki nekem. Élj életet helyettem. Beleköltözöm szívedbe, nem hagyom el rejtekhelyem soha. Ott bent leszek Veled. l Ott bent véredben fürödve nézlek Téged. Senki nem bánthat már engemet, semmi nem fáj már életet bennem, gyönyör-lakhelyem el nem hagyom, ketten élünk egy szívben édes angyalom. Elengedtem testem, nincs már itt a súlyos terhem. Könnyem jövök, könnyen beléd-költözök. Adj helyet, engedj bele a vörös vértől duzzadó szívedbe. A kör itt most bezárult. Lelked már bennem – jelent, jövőt adott a múlt…
Felébredtem - zakatol a szívem - felettem.
|
Ideje: Október 11, hétfő, 23:51:09 - egivandor
|
|
| |
|
| "Párbeszéd a halállal" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
