| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Ferella érintésére Lana számára az éjszaka sötétje ritkulni kezdett. A fák sűrűje felé tartottak. Ferdel Selevírt vezette, akinek a zsebéből Leowin durcásan tekintgetett körbe.
|
- Ferella, hova megyünk most? – Lana suttogva kérdezte a törpeasszonyt.
- Azt hiszem, hogy Ferdel előszőr meg akarja mutatni nektek, hogy miből is áll a mi munkánk pontosan. Miután elmentetek innen a legutóbb, azóta még keményebben dolgozik. – bökött a fejével az előttük haladó férfiak felé – Folyton csak arról beszél, hogy lehet abban valami nagy megtiszteltetés is, hogy éppen a mi klánunkat kérték fel a töröttlelkűekkel szövetkezni. Nagyon várt már benneteket. Abban reménykedett, hogy néhanapján eljöttök csak úgy meglátogatni minket.
- Azt hittem, hogy a Tisztáson dolgoztok!
- A Tisztáshoz tartozik az erdő jókora része is. Itt van az egész Északi zöld terület erőpontja. Ezért kell nagy figyelmet fordítani a kijelölt tisztásokra, mert ezek védik a Föld összes zöldjét.
Egy sűrű fákkal övezett területre érkeztek. Minden fa, minden bokor körül apró törpék serege szorgoskodott. Első látásra úgy tűnt, hogy mintha céltalan szaladgálnának oda-vissza. Többször egymásnak ütköztek, hangos zsörtölődésük betöltötte az erdőt.
Ferdel méltóságteljesen állt meg előttük.
-Úgy gondolom, – köszörülte meg a torkát – hogy azoknak a népeknek, akiket a törpék kitűntetnek a figyelmükkel, ismerniük kell a mi áldozatos, nagy tudást igénylő munkánkat.- A törpék félbeszakítva munkájukat, áhitattal pislogtak Felderre. – Ezért vezettelek ide benneteket. Itt a fák- és bokrok tövében azok a törpék dolgoznak, akiknek a tudása már oly nagy, hogy rájuk bízhatom ezeknek az ősi szellemeket őrző fáknak, növényeknek a gondozását. Minden éjjel, amikor a Hold megvilágítja a Földnek ezen pontját, szorgos törpék hada lepi el ezt e területet.
- Mit csináltok tulajdonképpen?
- Ezek azok a fák, növények, amelyek gyökereikkel összeköttetésben állnak a terület minden más növényével. Üzeneteket hordoznak, afféle különös csatornaként működnek. A növények minden pontja más-más információval szolgál. Megmondja nekünk a sérülés helyét, és módját. Ezeken a pontokon keresztül tudjuk őket gyógyítani is. Ezeken a fákon, növényeken keresztül, ezeken a pontokon keresztűl gyógyítjuk az Északi terület egész flóráját, faunáját.
- Bár Tündérkéz is itt lehetne! – Sóhajtott fel Leowin – Hogy örülne, ha látná, hogy vannak, akik azokat a növényeket gyógyítjak, amelyekkel ő a falubelieket gyógyította!
- És te Leowin? Te is fontos láncszem vagy! – Ferella éppen Selevír zsebe mellett álldogált – A te munkád nélkül Tündérkéz nem ismerte volna a növények gyógyhatását.
- Mindannyian fontos láncszemek vagyunk – folytatta Ferdel – megköszörülte újra a torkát – hmm. Még a töröttlelkűek is.
- És az unikornisok? – Selevír elgondolkodva nézett a két egyszarvúra
- Ó! Ők nagyon sokat segítenek a mi munkánkban. Sokkal többen voltak, sajnos már csak ez az egy pár maradt közüllük. Régebben ők egyedül elláták ezt a hatalmas Tisztást. Nekik nincs szükségük arra, hogy vizsgálgatják a növényeket, vagy bármilyen más élőlényt. Olyan hatalmas energiájuk van, hogy elég, ha megpihennek egy beteg élet mellett, és annak életereje úgy felerősödik, hogy legyőzi az őt támadó kórt. Nemrégen azonban rohamos pusztulásnak indultak. Mire a Nagy Tanács tudomást szerzett a dologról, addigra csak néhányan maradtak. Mire mi ideértünk tizenegy unikornis haldoklott. Ezt a kettőt sikerült megmentenünk csupán. Így hát itt maradtunk és átvettük a munkájukat. Most már ők csak az igazán nagy beteg fákhoz mennek, akiken nélkülük már nem tudnánk segíteni.
- Mi volt képes elpusztítani őket, mikor ekkora energiájuk van?
- Még nem tudjuk pontosan, csak annyit, hogy valami, aminek nincs életereje, hanem a másét veszi el. Nem csupán használja, gyógyulásra, erőrekapásra, hanem ellopja azt teljesen. Sajnos későn érkeztünk, majdnem mind belepusztult.
A törpék mindegyike mélyen lehajtotta a fejét Ferdellel együtt, és a két egyszarvú dühödten kaparta a földet a patájával.
- Szeretném őket megsimogatni! Szabad? – Lana szeme csillogott, és reménykedve nézte Ferellát.
- Ha az egyszarvú úgy érzi, hogy szükséged van rá, akkor önmaga megy oda hozzád. Nem minket kell kérdezned, ők nem a mi tulajdonaink.
- Hagyjuk most már a törpéket dolgozni! – Ferdel elköszönt, majd a látogatókhoz fordult – Ideje indulnunk, ha még ma este el akarjuk küldeni az üzenetet a többi kéknek!
- Most úgy csinál, mintha ti kértétek volna, hogy mutassa meg a Tisztás ezen részét – kuncogott Ferella – Nagy porondmester, mindíg is mondtam neki!
- Nagyon hálásak vagyunk neked Felder mester, hogy ennyit is megmutattál nekünk! – Selevír mélyen meghajolt az apró termetű törpe előtt
- Semmiség – szabadkozott a törpe fülig pirosan – nem vagyok én mester fiam, csak egy öreg törpe, akinek sok gond ül a hátán! – láthatóan megilletődött Selevír szavain – Gyere fiam! – folytatta – Sietős a dolgotok.
- Lana , a férjed nagyszerűen ért Ferdel nyelvén! Úgy látom, hogy egy életre a szívébe zárta magát – Ferella megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Lana nem szólt, csak mosolygott.
-Ferella kisérd a venégeket hozzánk, én addig az átjárón eljuttatom az üzenetet. Pirkadatra visszatérek a válaszokkal.
Selevír szólni akart volna, de Ferella visszafogta és Ferdel máris sarkon fordult, és elindult a tisztás közepén álló fa felé. Mikor odaért, egy nagy gyökér mögött lassan egyre lejjebb került a föld alá, egészen, ameddig teljesen el nem tünt.
-Gyertek barátaim, most menjünk az otthonunkba! Ne lepődjetek meg, mi a föld alatt élünk!- nevetett Ferella
- Nagyon érdekfeszítő! – dohogott Leowin – Órák óta keringünk a tisztáson, amit már évtizedek óta ismerek!
- Ne morgolódj már folyton! Ma este ezért jöttünk ide. Különben is! Nem hiszem, hogy te mindezt tudtad volna ezidáig. Kicsit légy nyitottabb! Egyedül nem tudjuk felvenni a harcot, csak ez az egyetlen lehetőségünk, hogy újra összekovácsoljuk az elszakadt barátságokat. Na gyere ülj ide a vállamra kis barátom! – próbálta engesztelni Selevír – Nehéz idő áll még előttünk. Nézd ezeket a törpéket, milyen hatalmas feladatot vállaltak magukra! Ferdel jólelkű, és nagyszerű, melegszívű felesége van. Új barátokra leltünk bennük, és ez a legfontosabb.
- Néha azért kénytelen vagyok elgondolkodni, hogy melyikünk tanítja a másikat...- nevetett Leowin – Te engem, vagy én téged? De úgy látom, hogy sokszor jobban teszem, ha rád hallgatok.
Éppen, mire befejezte, Ferella megtorpant három bokor előtt.
-Jajj!! Micsoda széllelbélelt vénasszony vagyok! – csóválta a fejét nevetve – Úgy eldiskuráltuk az időt, hogy majdnem továbbmentem! Megérkeztünk. - A lábuk alatt levő füvet egy helyen felhajtotta, mint mások a szőnyeget. Alatta fából készült deszkaajtó állt.. Ferella nagyokat nyögve felhajtotta, és alatta egy lépcső tárult fel. – Elnézést kell kérnem, de nálunk a gyerekek éppen a legnagyobb játék közben vannak...
- Gyerekek! – lepődött meg Lana – A gyermekeid?
- Igen kedveském, a gyermekeim. Sokuk már fent dolgozik a felszínen, de az apróbbak ilyenkor otthon maradnak.
- Hány gyermeked van Lana?
- Kilenc dolgozik már velünk, azokból négyüknek is saját gyermekeik vannak, ők, az unokák is itt vannak most. Tizenheten vannak tehát itthon jelenleg, abból tizenkettő az enyém. A legidősebb klözüllük, Flóra vigyáza a többieket. Munka után, hajnalban hazatérve Ferdel még tanítgatja őket egy kicsit, és a fenti nappalokat átalusszuk. Leowin kérlek bocsáss ki egy kis fényt, hogy meg ne sérüljenek a meredek lépcsőn a fiatalok!
Leowin erősen fényleni kezdett, láthatóan nagyon élvezte, hogy abban a pillanatban nagy szükség van a segítségére. Szűk folyosón vezetett le a meredek lépcső, néha éles kanyart véve. Hallgatagon ballagtak lefelé, majd pár perc múlva Ferella megállt egy fordulóban egy falba épített hatalmas faajtó előtt. Kilincs nem volt az ajtón, sőt úgy tűnt, hogy nem is ajtó, hanem fal. Ferella tenyerével gyengéden simogatni kezdte, és beszélni kezdett:
- Itthon vagyok, hazaértem.
Hátam mögött pár vendégem
Tiszta szándék a szivekben
Ajtóm, adj hát utat nekem!
Ekkor az ajtóból gyenge hajtások indultak meg. Beborították a zöld levelek az egész felületet. Majd virágok bújtak elő apró rügyekből, és az ajtó helyén egy millió színekben pompázó bokor állt. Ferella arca mosolyra derült.
-Úgy látom, örül az otthon szelleme, hogy vendégül látunk benneteket. Más alkalmakkor, csak újszülött törpe tiszteletére öltött ilyen díszes ruhát. Kerüljetek beljebb! – mint egy függönyt, úgy húzta szét e virágbaborult leveleket. Átlépve a bejáratot, egy hatalmas , tágas terembe értek. Nem is teremnek nézett ki, hanem zöldellő lugasnak.
Itt-ott föld alól áttörő fagyökerek látszódtak, amelyeken puha mohaszönyeg feküdt. A falakat levelekkel borított ágak lepték el. A talajon fűszőnyeg futott végig. Több terem nyílt még ebből a helységből. Ferella leültette a vendégeket egy kényelmes gyökérre .
-Helyezzétek magatokat kényelembe! Egy pillanatra magatokra hagylak benneteket, készítek egy kis teát, és valami harapnivalót. Szólok Flórának is, hogy vendégeink érkeztek. – majd kisietett a konyhába.
Selevír és Lana mosolyogva néztek egymásra. Leowin kibújt selevír zsebéből, kiváncsian tekintgetett körbe. Pár pillanat múlva nekibátorodva szárnyrakelt, és bekukucskált a szoba minden szegletébe.
- Csodálatos! – kiáltotta félredobva ellenszenvét.
- Látod barátom! Megfeledkeztél intelmeidről és azelőtt ítéltél, mielőtt megismerted volna őket!
Selevír is felállt, és követte a tündért a nézelődésben.
-Micsoda kellemes meglepetés! – kedves hang ütötte meg a fülüket.
Az egyik ajtóból egy fiatal törpelány közeledett, arcán széles mosollyal üdvözölte a vendégeket.
-Édesapám már sokat beszélt rólatok. Milyen öröm személyesen is találkozni veletek! Flóra vagyok, jelenleg én ügyelek a kissebb testvéreimre és unokatestvéreimre. Anyám elnézésetek kéri a késlekedésért, nem készülünk fel a látogatásotokra, de hamarosan visszatér a konyhából.
A fiatal lánynak aranybarna haja volt, csillogó zöld szeme, amely élénken tekintett a látogatókra. Keze folyamatosan mozgott beszéd közben, hangja kellemes meleg volt. Termete, mint a szüleié, csak karcsú, és fiatal. Lana csodálkozva nézta barna haját, eddíg azt gondolta, mindegyiküknek fehér haja van.
- Mi is nagyon örülünk, hogy eljöhettünk – szólalt meg – Selevír eddig Leowinnak készített házat, és nem szivesen mozdultunk ki az erdészlakból. Gyönyörű az otthonotok!
- Míg anyám a konyhában foglalatoskodik, addíg, ha nincs ellenetekre, megmutatom nektek a kicsiket. – Flóra a folyosó felé invitálta őket.
Néhány ajtóval odébb egy újabb terembe érkeztek, amely zengett a gyerekzsivalytól. Néhányan a földön könyvekbe mélyedtek, mások magukban játszottak, sokuk fából készült mászókán ügyeskedett.
Ferella hangja szólította őket vissza.
-Maradj csak nyugodtan – mondta Lana Flórának – visszatalálunk magunk is! Fantasztikus életetek van Flóra! Büszke lehetsz a szüleidre.
- Az is vagyok! – mondta Flóra mosolyogva
Visszatérve Ferrella éppen az asztal körül szorgoskodott. Keze alól a kancsókban illatos teák gőzölögtek, egy tálcán sütemények sorakoztak.
-Téged nyomaszt valami Selevír, neked hoztam olyan teát, ami ellazít. Neked Lana készítettem valamit, ami erőt ad, - nézett Lanára – szükséged lesz rá!
- Valóban nyomaszt....- Selevír meglepődve szólalt meg – Ferdel olyan hirtelen eltünt, nem is üzentem semmit, most azon aggódom, hogy mit mond a többieknek.
- Nincs okod az aggodalomra! Mindent tudunk, a növényeink mindent elmondanak nekünk. Tudja, hogy mit kell mondania. Én inkább érted aggódom. Az unikornis megérezte benned a rosszat. Még erős vagy, de ő egyre erősebben küzd benned. Harcra húz a szived, de el kell döntened, hogy a bosszú vezérel, vagy a küzdelem a jó ügyért!
- Sajnos nem mindíg tudom ezt eldönteni...- sóhajtotta Selevír – de ha tovább várok, akkor csak a bosszúszomj erősödik bennem.
- Ferella, a gyermekeid haja nem fehér! Én csak fehér hajú törpéket láttam a felszínen. – Lanát nem hagyta nyugodni a törpék haja színe.
- Tényleg! Erre nem is figyeltem fel! – Leowin Ferella süteményes tálcája felett repkedett, éppen küszködött eggyel, hogy felemelje onnan.
Ferella kacagni kezdett
-Jaj, hogy ti milyen gyerekek vagytok! Leowin, te tudod, hogy mi törpék az emberekhez képest mennyivel hosszabb életűek vagyunk. Nálunk a gyermekkor olyan hosszú, míg az emberek hatvan évet élnek. Onnantól lesz felnőtt egy törpe, amikor a haja színe fehérre vált. Akkor éri el azt a tudást, hogy felengedhetjük a felszínre önállóan dolgozni. A fehér haj élettapasztalatot, bölcsességet jelent, amire nagy szükség van az anyaföld növényeinek gondozásánál.
Lana elpirult zavarában. – Jajj, hogy én milyen ostoba vagyok! Erre nem is gondoltam! Boldog lehetsz Ferella, milyen szépek a gyermekeid! Úgy szeretném már én is, ha a saját gyermekemet ölelhetném magamhoz!
Ferella felemelt egy süteményt a tálcáról, eltördelete Leowinnak és ránézett:
-Mondd Leowin! Nem beszélhetnénk négyszemközt?
Leowin hirtelen erősen köhögni kezdett egy félrecsúszott falattól, majd a köhögéssel küszködve megszólalt:
-Nincs szükség rá Ferella...Kezd el, ha gondolod, én még meg akartam várni az üzenetre a választ...és persze azt sem tudtam, hogy mennyit árulhatok el Selevír lelke előtt.
Ferella ekkor leült a csodálkozva pislogó Lana mellé. Megfogta annak kezét és így szólt:
- Hamarabb magadhoz ölelheted gyermekedet, mintsem gondolnád. Éppen ezért hoztam neked ezt az erősítő teát.... gyermeket vársz drága Lana. Nem a hosszú gyaloglástól merültél ki, mint azt te gondoltad.
Lana a döbbenettől szóhoz sem jutott, Selevír azonban azonnal talpraszökkent. Örömmel karolta át Lanát, de arca hirtelen elborult.
- Hogyan hagyhatnálak most magadra?! Az a néhány hónap nem számít, várok még.
Lana csak ekkor tért magához a döbbenetből.
-Ferella! Gyermeket várok valóban? – szeme úgy csillogott, hogy Ferella meghatottan zsebkendő után kezdett kotorászni a köténye zsebeiben – Leowin te tudtad ezt, és nem szóltál róla?
- Nem Lana, mert úgy gondoltam, hogy a következő holdtöltéig várok. Ez a gyermek sokmindent megváltoztat, és a többi kék üzenete sokat segít majd megfontolni a következő lépéseket.
- Ne aggódj Lanáért és a gyermekért fiam! – Ferella Selevírre nézett – Te nem sokat tudsz neki segíteni egymagadban, ha a királynő felerősödik. Ráadásul nem volna szerencsés, ha az előtted álló küzdelem veszélybe sodorná őket. Tudod, hogy mire gondolok. De mi itt leszünk mellette és az erdészék is.
- Igen Selevír, ez a gyermek az öröm mellett szomorú hírt is hozott. Elérkezett az idő, hogy elváljon most az utatok azért, hogy utána újra egymásra találjatok már árnyék nélkül a jövőtök felett. – Leowin szomorúan dörzsölgette szárnyit egymáshoz.
- De én selevírrel szerettem volna menni! Megígértem neki, hogy ezentúl mindíg mellette állok, amíg csak élek! - könnyezte Lana
- Sajnálom Lana, de nem tarthatsz vele! Rád itt van szükség. Az igéretedet így sem szeged meg, hiszen a szerelmed nagy erővel vértezi fel. A gyermek pedig a jövőbe vetett hitét adja vissza, ami az utóbbi időben már kezdte elhagyni őt. – Ferella úgy beszélt Lanával, mint anya a gyermekével – Nehéz időket élünk most. Tudom én, hogy egymásba kapaszkodva minden könnyebbnek tűnik, de Selevír sorsa még messzire parancsolja őt. A lelke sötét oldala idáig nem jöhetett vele. Titokban kell tartanunk előtte a gyermek érkezését. Selevír jó oldalának pedig ez hatalmas erő. Sokkal nagyobb, mintha te mellette lovagolnál az útján.. többet adsz neki ezzel, mint bármi mással. Maradj hát, ne kisérd el őt!
Selevír tekintete kemény lett.
- Ferella! Rád bízhatom tehát a családomat? Ha Lana magára maradna, fordulhat hozzátok?
- Légy nyugodt Selevír, mi itt leszünk mellette, mint ahogyan ugyanígy megbízhatsz a jó erdészben és a feleségében is. Nekik még ne mondjátok el a jó hírt, mert tudod, titkos kisérőd azonnal melléd szegődik, amint elhagyod a védett területet. Jól tette Leowin, hogy nem szólt róla!
- Köszönöm Ferella! – Selevír lehajolt és átkarolta az asszonyt. Az becsukott szemmel, meghatottan fogadta az ölelést.
- Nincs mit fiam! Mindannyiunkért küzdesz. Mi tartozunk hálával nektek. Most térjetek nyugovóra! A szobáitok készen állnak távol a gyermekeim zajától. Pirkadatra Ferdel is visszatér, akkor már okosabbak leszünk. Selevír, mihamarabb aludj el, ne próbáld ébren várni a hajnalt! Ez a hely biztonságos neked, de nagyon legyengít. Kevésbé ártalmas, ha alszol. Mindenesetre egy unikornist küldök a szobátok elé, bár a gonosz varázslatot nagyon erősnek érzem rajtad. A fiatalok követték Ferellát a szobáik felé. Lana halkan suttogta Selevírnek:
- Gyermekünk lesz kedvesem!
- Igen Lana! És igérem, szebb jövő vár rá, mint ami nekünk jutott – felelte Selevír.
Lana Selevír vállára hajtva fejét ballagott tovább, szíve majdnem szétfeszítette mellkasát örömében, miközben a közelgő elválásra gondolva szeme könnyfátyolos lett.
- Tudom Selevír, tudom. Rá szebb jövő vár majd!
|
Ideje: November 09, kedd, 17:30:25 - Fatyol
|
|
| |
|
| "Tündérkéz 12" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
