 |
Próza: Lelkes Miklós: TÜKÖRPILLANATOK /1/ |
|
SZILVAMÚMIÁK
Őszben tavaszt játszik a kék. A fán és a fa alatt már csak néhány szem összeaszalódott szilva.
Csúnyák, sötétek, ráncosak, de ízre mégis ezek a legremekebbek-legédesebbek. Szilvafáraó-múmiák vagy kedves, öreg szilvaanyókák. Tükörpillanatukban több van náluk: jóság, elmúlás, kerítések határolta fájdalom. Akkor, fiatalon is éreztem valamelyest mindezt, de csak most érzem igazán. Villanj el múltbeli tükörkép, szememben könnyszikrák, öreg szilvaszem lettem magam is, fájdalom-kerítések határolnak, - közöttük az is, hogy a jóság-édességet sem tudom úgy adni, ahogy szeretném!
DIÓ
Koppan egy múltbeli őszben, lehull, kigurul rongyos, fekete burkából a kemény páncélos vitéz.Ó, te kis Don Quijote, szélmalom-karok feldobta-ledobta diólovagocska, feltörlek, engem is feltör majd az élet, máris töröget az iskolásnebuló-sors, de ezt most még kibírom valahogyan, - habár, ha tehetném, de futnék, te hideg tükörpillanat, messze-messze, számtanpéldák rideg oktalankodása nélküli szabadságba!
CICÁM
Orra, kesztyűje, csizmácskája fehér, másutt azonban fekete. A múlt tükréből fut felém, dorombolásra készen.
Nem ér el hozzám. Még mielőtt megsimogathatnám eltűnik a Rejtélyek Felmagasodó Erdejében: hová lesz, milyen tükrök fénylátszat és árnylátszat során fut tovább állati és emberi lélek?
BIZOTTSÁG
Ők vannak ott és mégsem ők. Vagy mégis ők, mert titokban-féltitokban mindig ilyenek voltak?
Kint ősz rángatja az ég tükrén a fákat ide-oda, bent gonosz varázslat csinál megbújt-júdásokból szavazás-álarcos júdásokat: készek elárulni mindent, ha az Ördög, ez az elegáns, érdek-aktatáskás ember úgy parancsolja.
A pillanat tükre azonban az igazat villantja felém: szánnivalók. Valójában elsősorban önmagukat árulták el, mint minden becstelen, minden áruló.
MADÁR
Gyermekkor, kert, diófák, ujjak között szétdörzsölt levelek különös álomillata. Fent, a magasban, madár. Kezemben légpuska, célzok, lövök. Nem találom el,
észre sem veszi a merényletet. A következő ólomgolyócska is mellette repül el a bizonytalan messzeségbe. Harmadik lövésre leesik a sebzett madár. Kiderül: zöld tollacskák a szárnyában, nem veréb volt. No és ha veréb lett volna?
Panaszos, szívet összeszorító hangon jajgat. Már két szív fáj: az övé és az enyém.
Egészen közelről rálövök, gyorsan be akarom fejezni a hóhérmunkát, ne szenvedjen. Újabb és újabb lövés, de még mindig él, még mindig jajgat.
Elkeseredésemben rádobom a lábam mellett heverésző piszkos téglát, de annak súlya alatt is panaszkodik néhány pillanatig. Hátborzongató!
Megdöbbenten állok a pillanat tükre előtt, nem értem önmagam. Miért öltem meg ezt a kis teremtményt? Halála nem örömet hozott nekem, hanem bánatot. No és talán rossz óment az érettségire, mert lelke mélyén a legfelvilágosultabb is egy kicsit, tréfás-komolyan, babonás.
Önmagam ugyan nem értem e tükörpillanatban, mégis értékes pillanat ez: felgyorsítja, katalizálja a lényeg megértését. Annak megértését, hogy békét, harmóniát, szépséget nem szabad értelmetlen tettekkel elpusztítani.
FANNYKA
Ide-oda fut, nevet, pajkoskodik, az öröm piros madárkái el-elszállnak felette, mellette.Ős mese-messzeségből jöttek e madárkák. Szőlőszemek édessége mosolyog, nagy-nagy szőnyeget terít elénk a zöld, a kék.
Ó, Fannyka, Szépség, Kedvesség, Vidámság kis gyermekistene, de jó, hogy
meg tudom látni benned a pillanatok fénytelt tükrében azt a csodát, amelyet mások is látnak ugyan, de hihetetlen nagyságát nem érzékelik eléggé! Ha érzékelnék: kereszt, szenvedés nélkül is megváltanád a világot.
SZILVIKE
Száll a röplabda, száll az örök Játék és örülök, hogy jól érzed magad, amíg játszol a játékpillanatokkal-tükörpillanatokkal. Örülök és szomorú vagyok egyszerre: mostanában nem írsz verset, mesét, te kis ötödikes elemista, nagyapusodnál százszorta tehetségesebb.
Lehet, hogy igazad van?Az írás könnyen válik meneküléssé a valóságtól, gyönyör-sebek és fájdalom-sebek olykor közeli rokonok. A látó szem nem csupán örömet láthat, sőt, sokszor egy pillanatig úgy látja: jobb volna nem látni, nem írni. Ez a pillanat azonban hamar elmúlik. Aki valóban látja a világot, nem kívánja már igazán a vakságot, sohasem!
|
Ideje: Január 23, vasárnap, 07:28:53 - lelmik
|
|
| |
|
