A vezető felőli ajtó lassan kinyílt, s egy feltűnően elegáns nő szállt ki belőle. Fázósan összehúzta magán a kabátot, a hátsó ülésről óvatosan kivett egy sporttáskát, majd halkan becsukta az ajtót.

Az utca kihalt volt, egy-két lámpa versenyzett a holdfénnyel. Órájára pillantott. 2 óra 10 perc. – Az utolsó fuvar - mosolygott magában – és jön a megérdemelt siker. Keményen dolgozott az ügyön immár fél éve, amióta a verseny elkezdődött. Napi 150-200 információs telefon csupa ismeretlen és javarészt tehetséges emberekkel. Sok “igen” választ kapott, de sajnos nem tudott minden címre eljutni időben. Éjszakánként 2-3 fuvarnál többet nem tudott megcsinálni.

Felnézett a 10-es számú ház erkélyére. Az ajtó ugyanúgy félig nyitva volt, mint előző éjjel, amikor ellenőrizte. 2-3 lépés után már ott állt alatta. Kicsit nyújtóznia kellett, hogy a rácsot elérje. Hirtelen apró neszt hallott a bokor felől, s ijedtében majdnem elejtette a sporttáskát. – Átkozott dög! – sziszegte a macska felé. Kabátja zsebéből kivette a kesztyűt és felhúzta a jobb kezére. Óvatosan széthúzta a táskán lévő zipzárat, majd belenyúlt. A vipera most is olyan élénk volt, mint minden alkalommal. Magasan a feje fölé emelte, s csak akkor engedte el, amikor az már félig átcsúszott a rácson. Nekidőlt a ház falának és várt.

Talán 5-6 perc telhetett el, amikor meghallotta a már jól ismert neszt. Felpillantott, s meglátta a viperát, szájában a papírral. – Lám, az idomítás csodája!

Kezét felemelte, s megvárta amíg a hüllő átcsúszik a tenyerén. Kivette szájából a papírt, gyorsan rápillantott és torz vigyor ült ki az arcára. – Ez az! Gyere drágaságom! Jó munkát végeztünk!

A viperát visszatette a táskába és gyors léptekkel a kocsihoz sietett. Körülnézett. Az utcán két macskán kívül senkit nem látott. Beszállt a kocsiba, a táskát csak úgy hátradobta az ülésre és elhajtott.

Hajnalodott, amikor a tejszállító autó sofőrje rakodás közben megpillantott egy elegáns nőt sporttáskával a kezében, amint bezárta a Mercedes ajtaját. Szemeivel követte mindaddig, amíg belépett a ház kapuján , s becsukta maga mögött az ajtót.

A sofőr bajusza alatt dörmögött: - Én most kezdek egy nehéz napot, ő most fejezett be egy valószínűleg kellemes éjszakát!

A nő lerúgta lábáról a tűsarkú cipőt, majd a táskát hanyagul a sarokba hajította.

A vipera felszisszent és várt.

A nő leült az íróasztalához és maga elé tette a megszerzett papírt. Gyorsan végigolvasta és mosolygott!

• Remek!

A papír alján lévő nevet kitörölte és a sajátját kanyarította alá.

A vipera várt.

A nő megcímezte a borítékot, beletette a papírt s leragasztotta. Délután – ezt az utolsót – személyesen viszi be a szerkesztőségbe. 120-ból 80 db nem is olyan rossz teljesítmény – nyugtázta.

A vipera várta a jutalmát.

A nő gyorsan ledobálta ruháit és belépett a fürdőszobába. Beállt a zuhany alá és erős sugárban engedte magára a forró vizet. Az elégedettségtől hangosan röhögni kezdett.

• Én leszek az egyetlen, aki 80 beküldött írással vesz részt a novellapályázaton és enyém lesz minden siker!

A röhögéstől majdnem megfulladt, s nem vette észre, hogy már a jéghideg víz bombázza a testét.

Azt sem vette észre, hogy a vipera bent van a kádban a háta mögött.

Jött, hogy a jutalmát elvegye…

A korán kelő szomszédok csak annyit hallottak, hogy a nő már két órája zuhanyozik.